Archívum

Eredmények megjelenítése 34901-től 34920-ig 69332 találatból.

Személyiségi jogot sértett a cigányok deportálásáról beszélő jobbikos képviselő

Helyi - 2015-11-26

Személyiségi jogokat sértett Mohácsi László, a Jobbik Hajdú-Bihar megyei önkormányzati képviselője, amikor a cigányság deportálásáról beszélt a megyei közgyűlésben - erősítette meg a Debreceni Ítélőtábla csütörtöki jogerős határozatában a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét.

NAV: áltanúsítvány ígéretével nyerészkednek ismeretlenek

Fontos - 2015-11-26

A jövőre bevezetendő vállalkozói adózói kategóriákra hivatkozva, "kockázatmentes" adózói minőséget igazoló "áltanúsítvány" ígéretével nyerészkednek egy ismeretlen cég nevében - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

Illegális bevándorlás - Németországba már több mint 950 ezer menedékkérő érkezett az idén

Külföld - 2015-11-26

Németországban már 950 ezernél is több menedékkérőt regisztráltak az év eleje óta a Die Welt című lap csütörtöki beszámolója szerint.A szövetségi rendőrség  közölte, hogy novemberben a hónap 24. napjáig bezárólag 192 827 menedékkérőt vettek nyilvántartásba. Ez azt jelenti, hogy már a hónap vége előtt csaknem egy héttel több menedékkérő érkezett, mint bármikor korábban egy hónap alatt. Az eddigi havi rekord októberben volt 181 166 fővel.

Ökoturisztikai fejlesztések a Hortobágyon

Gazdaság - 2015-11-26

Több mint kétmilliárd forintos ökoturisztikai beruházás fejeződött be a Hortobágyon; a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg - jelentették be csütörtökön, a projektzáró rendezvényen.

Elemzők: jövőre tovább csökkennek a beruházások

Vélemény - 2015-11-26
Az idén az első háromnegyed éves csökkenés után a negyedik negyedévben még élénkülhet a beruházási aktivitás Magyarországon, jövőre azonban tovább csökken a beruházások volumene.

Természetvédő szervezetek: ne adják el a Natura 2000 területeket!

Gazdaság - 2015-11-26

Természetvédő szervezetek szerint a Natura 2000 területek eladásával a kormány visszalép az elért természetvédelmi szinttől, és az európai uniós kötelezettségeket is semmibe veszi, ezért arra szólítják fel Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, tagadja meg a hozzájárulást ezen területek értékesítéséhez.

 Startup cégekbe befektető társaságot hozott létre öt vállalkozó

Befektetés - 2015-11-26

- Power Angels Zrt. néven startup cégekbe befektető kockázati tőketársaságot alapított 250 millió forint jegyzett tőkével öt sikeres magyar vállalkozó - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Az egyik alapító,  Oszkó Péter elmondta, hogy belátható időn belül 30-40 startup cégbe fektetnének egymilliárd forint feletti tőkét, az egy cégbe történő befektetést 50 millió forintban maximálták.

Iszlám Állam - Egy hackercsoport bitcoinos IÁ-számlákra bukkant

Külföld - 2015-11-26

- Egy hackercsoport bizonyítékokat talált arra, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet bitcoin nevű digitális valutát is használ annak érdekében, hogy láthatatlanul bonyolítsa le pénzügyleteit és finanszírozza magát - közölte szerdán a Fox News amerikai hírtelevízió.

Elkészült a Debrecen és Szatmárnémeti közötti kerékpárút újabb szakasza

Ajánljuk - 2015-11-26

 Elkészült a Debrecen és a romániai Szatmárnémeti között tervezett kerékpárút újabb, Nyírbátor és Nyírmeggyes közötti szakasza, valamint befejeződött a tervezése a Nyírbogát és Nyíradony közötti biciklis útrésznek is - közölték az érintett települések polgármesterei.

Húsz borászat szerepel a debreceni bormustrán

Helyi - 2015-11-25

Húsz hazai borászat legjobbnak ítélt borait kóstolhatják meg az érdeklődők a IV. Debreceni Bormustrán szombaton a Déri múzeumban - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.

 Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a bormustrára a lap bortesztjein legjobban szereplő borászatok kapnak meghívást.

Párizsi klímakonferencia - Egy évtized növekedés után szinte leállt a globális szén-dioxid-kibocsátás

Külföld - 2015-11-25

Egy évtized folyamatos növekedés után, minimálisan, csupán 0,5 százalékkal növekedett világszerte a szén-dioxid-kibocsátás 2014-ben - derül ki a holland környezetvédelmi ügynökség jelentéséből, amelyet alig néhány nappal a párizsi klímakonferencia előtt tettek közzé.

Elkészült a debreceni nyugati kiskörút második üteme

Helyi - 2015-11-25

- Elkészült Debrecenben a Piac utca forgalmát tehermentesítő nyugati kiskörút második üteme, a beruházást szerdán adta át Papp László jelenlegi és Kósa Lajos volt polgármester.

 Papp László (Fidesz-KDNP) elmondta: a több mint 2,5 milliárd forintos beruházáshoz az Európai Unió és a magyar állam 1,68 milliárd forintot biztosított.

Befejeződött a villamoshálózat-fejlesztés Debrecenben

Helyi - 2015-11-25

Befejeződött a debreceni villamoshálózat-fejlesztés: a 2008-ban indult beruházás több mint 24 milliárd forintba került - hangzott el szerdán, a projektzáró rendezvényen.

 Az Európai Uniónál elszámolható költség 20,5 milliárd forint, a beruházást 18,6 milliárd forinttal támogatta az unió.

Tudás-park kialakítása Debrecenben

Tudomány - 2015-11-25

Debrecen innovációs főváros lehet a gyógyszeripari, az élelmiszeripari, valamint az informatika és elektronikai ágazatokban - jelentette ki szerdán Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a Tudás-park projekt záró rendezvényén.

Kiemelte: a park létrehozása során sikerült megerősíteni a város, az egyetem és a vállalatok együttműködését, valamint feltérképezni a régióban lévő kutatási-fejlesztési potenciált, ami a jövőben jelentős mértékben hozzájárulhat Debrecen gazdasági fejlődéséhez.

Felfüggesztett börtönre ítélte Geréb Ágnest a bíróság

Jogtudor - 2015-11-25

Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon az otthonszülés magyarországi úttörőjeként ismert Geréb Ágnest szerdán, és három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi foglalkozástól.

  A II. és III. kerületi bíróság háromrendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben, kuruzslásban és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisításban találta bűnösnek Geréb Ágnest.

Moszkvai ingatlanügy - Felmentő ítélet született első fokon

Belföld - 2015-11-25

Felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán hűtlen kezelés, illetve bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében.

Terrorizmus - Molnár Zsolt: nem muszlim radikálisokat fogott el a TEK

Belföld - 2015-11-25

Nem kötődnek muszlim radikálisokhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétvégi akciója során elfogottak - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai, zárt ülése után. Azt viszont több képviselő hangsúlyozta, hogy komoly volt a fenyegetettség.

Csányi Sándor: "gyakorlatilag elfogytak a nézők"

- A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából rendezett ünnepségen a hazai szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor az NB I-es mérkőzések nézőszámának növelését nevezte az egyik legsürgetőbb feladatnak.

 Az MLSZ a hagyományokhoz hűen idén is november 25-én, az Aranycsapat 6-3-as londoni győzelmének évfordulóján tisztelgett a válogatott egykori és jelenlegi játékosai előtt.

Párizsi merényletek - Németország akár katonai eszközökkel is támogathatja Franciaországot

Külföld - 2015-11-25

Németország akár katonai eszközökkel is támogathatja Franciaországot az iszlamista terrorizmus ellen harcban. Angela Merkel kancellár szerdán Berlinben a törvényhozás alsóházában (Bundestag-) elmondott beszédében kiemelte, hogy Németország teljes mértékben eleget tesz annak a párizsi kérésnek, hogy az uniós tagállamok az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikke 7. bekezdésének értelmében nyújtsanak támogatást Franciaországnak.

Párizsi klímacsúcs - Franciaország 11 ezer rendőrt mozgósít

Gazdaság - 2015-11-25

A francia hatóságok 11 ezer rendőrt mozgósítanak a jövő héten kezdődő párizsi ENSZ-klímacsúcs védelmének biztosítására - jelentette be szerdán Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

   Két héttel a 130 áldozatot szedő párizsi merényleteket követően 8 ezer rendőr és csendőr Franciaország határain vesz részt az ellenőrzésben, a konferencia helyszínén, a Párizstól északra található La Bourget-ban pedig 2800-an lesznek.