- A brit Munkáspárt vezetője szerint a Nagy-Britanniába illegálisan érkező menedékkérők ruandai áttelepítése helyett terrorellenes módszerekkel kell megakadályozni, hogy az embercsempészek útnak indíthassák az európai kontinensről a határsértőket szállító csónakokat.
- A bankok fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaság fellendítésében, amelynek üteme függ a fogyasztás alakulásától és attól is, hogy meddig tart még az ukrajnai háború - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Magyar Bankszövetség konferenciáján.
A főváros hét kerületében millió fölé emelkedett a négyzetméterár - összegezte pénteki elemzésében a Duna House.
Saját értékesítési adatai alapján az ingatlanos cég ismertette: Budapesten az összes értékesített használt ingatlan 80 százaléka téglalakás volt az idén, a vevők a tavalyi évhez képest 2 százalékos áremelkedés után, átlagosan 992 ezer forintos négyzetméteráron, 56,7 millió forint ráfordításával juthattak saját, 57 négyzetméter alapterületű otthonhoz.
Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása - állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Áprilisban az infláció az MNB márciusi Inflációs jelentés előrejelzési sávjának közepén, míg a maginfláció az előrejelzési sáv alsó felében alakult - jegyezte meg a jegybank.
Az éves maginfláció 0,3 százalékponttal csökkent, ezen belül az iparcikkek támogatták a dezinflációt.
- A vártnál jóval gyorsabban növekedett a brit gazdaság az idei első negyedévben. A friss adatok hivatalosan megerősítik azt is, hogy Nagy-Britanniában véget ért a tavalyi év második felében kialakult technikai recesszió.
A költségvetésnek több mint egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség hat gyanúsított letartóztatását indítványozta - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint a 2020-ban létrehozott bűnszervezet többszintű céghálót működtetett annak érdekében, hogy fiktív számlák kiállításával a szolgáltatásaikat igénybe vevő vállalkozásoknak segítséget nyújtsanak a költségvetés megkárosításában.
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán. Az ügy három gyanúsítottját a Nyíregyházi Járásbíróság letartóztatta.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy "ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni", válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
- Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 3,5 százalékkal drágultak.
2023. áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,4 százalék), a büféáruké (9,6 százalék), a csokoládé és kakaóé (9,2 százalék), a sertéshúsé (9,2 százalék), az éttermi étkezésé (8,4 százalék), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (5,8 százalék).Csökkent a tojás ára 20,3, a liszté 19,7, a száraztésztáé 12,5, a sajté 9,6, a tejé 9,3, a kenyéré 9,0, a baromfihúsé 6,5 százalékkal.
Az OTP Bank idén az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 239,962 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 126 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakinál - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban. Az előző negyedévhez képest ez az eredmény 13 százalékos növekedés.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója nem gratulált Kulka Jánosnak, miután a Nemzet Színészévé választották, majd az RTL riporterével kiabált, amikor számonkérték.
Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-listavezetője ennek kapcsán arról ír:
"A tizennégy éve épülő hatalmi gépezet kulcspozícióiban cinikus, mindenki másra ellenségként tekintő emberek ülnek. Erre jó példa a mindenható kultúrpápa, Vidnyánszky Attila. Aki személyes bosszúból einstandolta az SZFE-t, háborút hirdetett a kultúrában, zsarnoki vezetése a Nemzeti Színházban majdnem megnyomorított két színészt. Hogy milyen állapotban van ez az ember, mennyi kisstílűség és indulat mozgatja, arról most már kézzelfogható bizonyítékunk is van.
- Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel, akinek ezzel megszűnik református püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is - közölte a Magyarországi Református Egyház csütörtökön a honlapján.
Azt írták, a lemondás - amelynek magánéleti, egészségi okai vannak - az illetékes Borsod-Gömöri Református Egyházmegye elnökségének lemondást megállapító határozatával válik hatályossá.
Minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a 33. Művészetek Völgye: az összművészeti fesztiválon csaknem háromezer zenei, irodalmi, színházi, táncművészeti, családi és egyéb esemény közül választhatnak a látogatók július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön.
- Nyolc bemutatót tervez a 2024-2025-ös évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház, ebből hatot tekinthetnek meg azok, akik bérletet váltanak és kettő lesz bérleten kívüli premier - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.
A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 24,0 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől - jelentette be a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
A szlovén kormány csütörtökön kezdeményezte Palesztina államként való elismerését - közölte Tanja Fajon külügyminiszter az X-en.
Kiemelte: ez az első és visszafordíthatatlan lépés. Az elismerési indítványt egy hónapon belül vagy legkésőbb június 13-ig benyújtják a parlamentnek - tette hozzá.
- A magyarok pontosan tudják, hogy számukra jólét, tisztességes élet nincs az Európai Unión kívül - fogalmazott a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a DK, az MSZP és a Párbeszéd csütörtöki, budapesti, programbemutató kampányeseményén.
Az Európa-nap alkalmából tartott rendezvényen Dobrev Klára emlékeztetett: öt évvel ezelőtt már elmondta, hogy erős szociális Európára van szükség. Nem kérdés, hogy lesz egy erős, szociális Európa, de az hatalmas nagy kérdés, hogy "mi ott leszünk-e" - tette hozzá az ellenzéki politikus.
Hangsúlyozta, az utóbbi időszakban többek között a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború vagy a klímaválság kihívásaival is szembe kellett nézni, Európa azonban minden egyes válságra egyre szorosabb együttműködéssel reagált. Közölte, hogy EP-képviselőik egy a mostaninál sokkal erősebb, egységesebb és szociálisabb Európáért fognak dolgozni.
Szerinte Magyarország "szorul kifelé" az egyre egységesülő Európából. Rajtunk múlik, hogy a kontinens közepén leszünk vagy a peremvidékén, de el fog jönni a pillanat, amikor a döntés már nem a mi kezünkben lesz - mondta Dobrev Klára.
- A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
A feltárt főoltár előtti kripta környékén nemcsak a szentély leomlott későgótikus boltozatának darabjait hozták a felszínre, hanem egy több száz évvel ezelőtti összecsapás nyomait is megtalálták - közölte a Várkapitányság csütörtökön.
Első fokon 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy makói férfit, akinél több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak, az ügyészség súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta csütörtökön a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.
Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói - közölte a szervezet közleményben.
A szervezetten működő bűnbanda 14 tagja rács mögött várja a bírói döntést.