Nemzeti sorskérdés a hazai szellemi-tudományos erőforrások és a tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása - hangsúlyozta Freund Tamás, az MTA elnöke a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlésén hétfőn Budapesten.
"Hatékony és építő hozzáállással kell segítenünk a döntéshozókat a tudományosan megalapozott tények és alternatívák ismeretében cselekedni" - fogalmazott.
Hangsúlyozta: számukra a tudás legmagasabb rendű hasznosulását jelenti, ha azt a közjó szolgálatába, a közérdek védelmébe sikerül állítani.
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfői közleményében.
- Megkezdődött hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsga, utóbbiból csak középszintű vizsga tehető - közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt.
A tájékoztatás szerint magyar nyelv és irodalomból középszinten 1146 helyszínen 73 472, emelt szinten 57 helyszínen 2066 vizsgázó tesz érettségit, amely 9 órakor kezdődött.
Azt írták, a magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli vizsgája 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk: az elsőre 90, a másodikra 150 perc áll rendelkezésükre.
Spanyolországban 2008 szeptembere óta nem látott szintre, 2,6 millióra csökkent a regisztrált munkanélküliek száma áprilisban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium hétfőn.
A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel.
Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karának járműmérnöki képzése iránt - közölte az egyetem M. Tóth Ildikó sajtóközpontja csütörtökön annak kapcsán, hogy járműmérnök-hallgatókat fogadott a BMW helyi képzési központja.
Az LMP "óriási sikerként" értékeli, hogy a Kúria friss döntése nyomán mégis lehet népszavazás a kiemelt beruházási törvény eltörléséről.
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese csütörtöki online is követhető sajtótájékoztatóján elmondta, a Kúria állásfoglalása egyértelműen rögzíti, hogy a népszavazás nem vonatkozik a költségvetésre és nincs akadálya a megtartásának.
Vasárnap tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet 15 órakor indul a Dohány utcai zsinagóga elől a Keleti pályaudvarhoz - közölték a szervezők az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette: a program a Dohány utcai zsinagóga előtt a holokauszt 80. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla avatásával kezdődik.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) csütörtöki ítélete megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt, i.e. 4. századból származó görög bronzszobrot, amelyet az olasz hatóságok szerint illegálisan vittek ki az országból - közölte a strasbourgi székhelyű szervezet.
- Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig.
Bejelentette jövő évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház: a Liliomfi, a Büszkeség és balítélet, valamint a Rémségek kicsiny boltja című darabot is műsorra tűzik.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több telefonszámának másolásával is hívnak csalók magánszemélyeket a jegybank, illetve valamelyik hitelintézet nevében, a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét szereznék meg, vagy kémprogramot töltetnének le velük - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az MNB.
Javított kissé idei és jövő évi globális növekedési előrejelzésén a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD csütörtökön kiadott prognózisában az előző, februári keltezésű becsléséhez képest.
Az OECD honlapján publikált dokumentum szerint a globális GDP-növekedés a 2023-as 3,1 százalék után az idén is 3,1 százalék lesz, majd 2025-ben kismértékben javul, 3,2 százalékra emelkedik olyan hátráltató geopolitikai tényezők ellenére is, mint az orosz-ukrán háború, a közel-keleti eszkaláció és a szigorodó pénzügyi környezet- A nagy érdeklődésre tekintettel jövő év elejéig látogatható a szentendrei Czóbel Múzeum Paletták című kiállítása - tájékoztatta az MTI-t a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC).
Az FMC Paletták kiállítássorozatának második része Czóbel Béla (1883-1976) festőművész társadalmi kapcsolatainak szövevényes hálóját tárja fel, amely a 20. század eleji európai művészetet jellemző viharos változások közepette alakult ki.
- Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, a feladott lakáshirdetések száma jelentősen nőtt, ami további élénkülést vetít előre 2024-re - közölte az ingatlan.com csütörtökönl az áprilisi kereslet-kínálati összesítője alapján.
Kiemelték, az eladó lakóingatlanok iránti 290 ezer érdeklődés 22 százalékkal volt magasabb idén áprilisban, mint tavaly áprilisban, ami jelentős élénkülés a márciusban látott 9 százalékos pluszhoz képest is.
- A Nógrád Vármegyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat egy 53 éves szurdokpüspöki férfival szemben, aki a házában a pincétől a padlásig csaknem 50 kilogramm össztömegű, különböző fajtájú kábítószert tartott kereskedelmi céllal - közölte csütörtökön a főügyészség.
Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi ügyészség egy sorozatbetörővel szemben, aki 2022. és 2023. szeptembere között 13 budai és Buda környéki helyre tört be - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.