A főként palesztinok lakta Gázai övezet északi részén, Gázavárosban fekvő Sifa kórházban zajló izraeli razzia során szerdáig legalább kilencven palesztin fegyverest öltek meg, s elfogtak mintegy háromszáz, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 345 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a máltai bejegyzésű és ottani szerencsejáték-felügyeleti engedéllyel rendelkező Lottoland cégre, mert szándékosan megtévesztette a fogyasztókat, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait - jelentette be szerdán a versenyhivatal.
Másfél év, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a mentőautót vezető sofőrt, aki összeütközött egy motorossal, a motorbicikli vezetője a baleset következtében életét vesztette.
- Több mint 11 ezer hamis farmernadrágot találtak a pénzügyőrök a gyulai határátkelő közelében egy cseh kamionban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdáN.
Azt írták, hogy Athénból indult útnak az a cseh kamion, amelynek a rakterében megtalálták a különböző méretű nadrágokat.
Kína szerdán fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Hold túlsó oldalára tervezett küldetés között, és ezzel Peking szerint új szakaszba léptek az ország hosszú távú holdkutatási programjában.
Az 1,2 tonnás Csüecsiao-2-t és két miniatűr műholdat, a Tientu-1 és -2-t szállító, Hosszú Menetelés-8 elnevezésű rakéta az állami média közlése szerint a déli Hajnan sziget tartományból indult el.
A Csüecsiao-2 a Hold körül fog keringeni, és jeleket továbbít majd a várhatóan májusban induló Csang'o-6 küldetésnek. A Csang'o-6 robotmisszió célja, hogy mintákat nyerjen egy ősi medencéből, ezzel először szerezve anyagot a Hold rejtett oldaláról.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság kedden engedélyezte Texas számára, hogy alkalmazza az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében hozott törvényt, ami lehetővé teszi a migránsok őrizetbe vételét.
- Nagy-Britannia több mint kétezer tonna élelmiszert juttatott be a Gázai övezetbe.
A londoni külügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint a szállítmány, amelynek helyszíni elosztását az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) végzi, 275 ezer gázai lakos élelmiszerellátását teszi lehetővé.
A tárca hangsúlyozza, hogy ez a Gázába eljuttatott eddigi legnagyobb brit segélyszállítmány.
Floridában bevonult a börtönbe Peter Navarro, a volt amerikai elnök, Donald Trump korábbi fehér házi tanácsadója, akit a Kongresszus idézésének elmulasztása miatt ítéltek 4 hónap börtönre.
A mai napon útjára indítjuk a Talpra, magyarok közösséget, és hamarosan bejelentem az ehhez kapcsolódó pártot is - jelentette be Magyar Péter a március 15-ei zászlóbontásán. Létrehozzuk azt a középen álló politikai erőt, ami leszámol a szekértábor-logikával, mondta. Magyar szerint minden rendszerszintű hátrány ellenére a rendszer választáson legyőzhető.
Az Andrássy úton tartott rendezvényen több ezren vettek részt, Magyar Facebook-oldalán pedig több tízezren követték.
Magyar Péter korábban állami cégek vezetőségében dolgozott, és Varga Judit férje volt. Ismertté Novák Katalin és Varga Judit lemondásának napján vált, amikor Facebook-posztban jelentette be, hogy kicsekkol a NER-ből. Szereplései ezután óriási nyilvánosságot kaptak. Első interjúiban a rendszer működését kritizálta belülről, de akkor még elzárkózott attól, hogy politikai szerepet vállaljon.
Izrael humanitárius segélyekkel "árasztja el" a Gázai övezetet - állította Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője szerda este külföldi újságíróknak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bizalmi vagyonkezelő ügyfelek banki átvilágítását és az ehhez kötődő monitoringtevékenységet áttekintő témavizsgálata nyomán 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, míg az Erste Bankot figyelmeztetésben részesítette.
Közzétette csütörtökön a brit kormány a szélsőségesnek tekintett cselekmények és magatartásformák új jogi meghatározását. A definíció szerint a szélsőséges ideológiák közé tartoznak azok is, amelyek a brit liberális demokrácia felszámolására törekszenek.
Több mint 24 millió forint értékben népszerű mesekarakteres jelmezek hamisítványait és 1 millió forint értékű Bluetooth hangszórókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M5-ös autópályán egy bolgár rendszámú teherautó ellenőrzésekor - közölte a vámhivatal csütörtökön.
A lakásbiztosítás a legnépszerűbb biztosítási forma Magyarországon, ennek ellenére a lakásbiztosítással rendelkezők 45 százaléka nem aktualizálja biztosítását - többek között ez derült ki az MBH Bank által készített reprezentatív felmérésből.
- Ha közeledik a választás, akkor a Fidesz a "régi, megszokott fegyveréhez nyúl", megpróbálja befeketíteni az ellenfeleit - jelentette ki csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a DK-s Varju László és a momentumos Fekete-Győr András ügye nem az első és nem az utolsó, "ahogy látom az elmúlt napok történéseit". A DK még meglévő rendőrségi forrásai azt mondják, "iszonyatos a nyomás rajtuk a kormány környezetéből, a kormányzó párt környezetéből, hogy ha kell, ha nem, indítsanak eljárásokat ellenzéki politikusok, kerület-, városvezetők ellen" - nyomatékosította szavait.
- Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár állami elismeréseket adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön.
Az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt és Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetéseket vehetett át:
DR. BATA-CSÖRGŐ ZSUZSANNA orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatóhelyettese,
BISZAK SÁNDOR, az Arcanum Adatbázis Kft. ügyvezető igazgatója,
DR. BUDA JÓZSEF orvos, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa,
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta a jegybanktörvény módosítását - jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
A nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó uniós gyorsriasztási rendszer 2023-as jelentése szerint a kozmetikumok voltak a leggyakoribb egészségügyi kockázatot jelentő terméktípusok - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Önmaga feloszlatásáról döntött a horvát parlament csütörtökön a törvényhozás többségét alkotó pártok javaslatára, így várhatóan áprilisban vagy májusban általános választásokat tartanak az országban.
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogadott el, amelyben a képviselők felszólítják Izraelt, hogy haladéktalanul tegye lehetővé és könnyítse meg a teljes körű segélyszállítást a palesztin lakosság részére a Gázai övezeti átkelőhelyeken keresztül.