Eredmények megjelenítése 50961-től 50980-ig 63060 találatból.
A fogyasztói árak áprilisban az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,7 százalékkal emelkedtek, míg a változatlan adótartalmú árindex 1,5 százalékon állt. Egy év alatt a legnagyobb mértékben az üzemanyagok drágultak. A termékcsoport áremelkedése mögött egyrészt a tavalyi alacsony bázis technikai hatása, másrészt a világpiaci emelkedő olajárak húzódnak meg.
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a által szervezett Tavaszi Pedagógiai Napok egyik helyszíne a debreceni József Attila Általános Iskola volt. Az intézményben bemutató órákat tekinthettek meg az odalátogató szakemberek.
Május első két hetében már több kishaszonjámű kelt el, mint egy évvel korábban, a személygépkocsi forgalomba helyezések száma pedig már csupán negyedével marad el a bázistól - mutatják a legfrissebb adatok.
Egyre népszerűbbek az élelmiszerpiacon azok a hústermékek, melyek megjelenésükben egész
sonkára, lapockára vagy karajra emlékeztetnek, valódi eredetüket tekintve azonban a húsfeldolgozás melléktermékeként megmaradt különálló húsdarabokból préselik össze őket. Az eljárás során egy speciális kötőanyagot alkalmaznak stabilizátorként.
Az oktatási tárca adatai alapján olasz nyelvből 163 helyszínen magyar és angol nyelven összesen 1004 diák tett érettségi vizsgát. Mozgóképkultúra és médiaismeret tárgyból 167 helyszínen 1144 diák maturált délután 14 órától. Dráma vizsgatárgyból pedig két nyelven, magyarul és franciául 52 helyszínen 361 tanuló érettségizett.
Az euró körül támadt turbulenciák ellenére a megkérdezett osztrákoknak éppen valamivel több mint a fele jelezte, hogy nem aggódik az EU közös valutája miatt, az euró túl fogja élni a válságot. Ez tűnik ki abból a felmérésből, amely a Profil című hírmagazinban jelent meg.
Civil szervezetek sajnálatosnak tartják, hogy az Alkotmánybíróság döntése értelmében nem léphettek hatályba május 1-jén a nagykorú személyek döntéshozatalát segítő jogintézményekről szóló új szabályok, így bizonytalanná vált a mintegy 60-80 ezer gondnokság alatt álló, fogyatékossággal élő személyt érintő reform tényleges megvalósulása.
Az elkövetkezendő időszakban új törvényeket alkotunk majd, nem pedig a régieket toldozzuk-foldozzuk - mondta Hoffmann Rózsa a Hogyan lehet a felívelést segítő szárny az oktatás? című tanácskozáson a Magyar Tudományos Akadémián.
Az 1752-es Nemzeti Segélyvonalon keresztül már több mint százezren nyújtottak támogatást az árvízkárosultaknak. A 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal az adakozóktól eddig már több, mint 25 millió forint gyűlt össze, amely a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül jut el a rászorultakhoz.
Az Európai Parlament plenáris ülése nagy többséggel elfogadta Schmitt Pál, volt néppárti európai parlamenti képviselő által előterjesztett, az egyetemek és vállalkozások közti együttműködéséről szóló jelentést. A jelentés célja, hogy segítse a fiatal diplomások munkaerőpiaci beilleszkedését.
Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa egyértelműen kijelentette, hogy a szervezet a szlovák kormány állítását cáfolva semmilyen regionális biztonsági kockázatot nem lát a magyar állampolgársági törvény módosítása kapcsán.
Az új gazdasági rendszer úgy kezdődik, hogy legyőzzük a régit – summázta tegnap elképzeléseit Orbán Viktor a Nemzeti Konzultáció második állomásán, Budapesten. Ezzel kapcsolatban a jegybankra vonatkozóan megjegyezte: az új rendszerben az állami intézményeknek együtt kell működni. Ehhez alapok kellenek, amelyek azonban a mai jegybank esetében nincsenek meg. Ezt a helyzetet tehát fel kell oldani – jelentette ki.
Ám szakértők szerint nem érvényesülhetnek a törvényben megkövetelt szempontok, így elsősorban a felszámolókkal szemben támasztott szakmai elvárások az optimális feladatelosztás, feladatellátás, ekként a hatékony, minőségi munka.
Július elsejétől elektronikus úton, véletlenszerűen jelölik ki a felszámolókat. Ezzel a módszerrel kivédhető a gyanús, szubjektív ügyelosztás. Nem érvényesülnek olyan szakmai szempontok, mint az optimális feladatelosztás
Az Európai Bizottság által nemrég végzett felmérés szerint az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programja által támogatott projektekben résztvevő fiatalok 95 százaléka fejlesztette nyelvtudását, és 66 százalékuk meg van róla győződve, hogy a projektek során szerzett tapasztalatok növelik a munkához való jutás esélyét.
A Magyar Mérnöki Kamara árvízi felhívására számos megkeresés érkezett az özönvíz sújtotta önkormányzatoktól. A Magyar Biztosítók Szövetsége és a Mérnöki Kamara ezért megállapodott abban, hogy a biztosítással rendelkező ingatlanok esetében a kárfelmérést továbbra is a MABISZ szakemberei végzik.
A napokban a Közbiztonsági Háló programban szolgálatot teljesítő Biharkeresztesi Rendőrőrs járőrei két helyi lakost értek tetten, akik a város külterületén található un. „vágóhídról” két darab vasajtót loptak el.. A két férfi kihallgatása során elmondta, hogy előzőleg már „feltérképezték” a terepet és készültek a lopásra.
Rövidebb lehet a szervátültetésre várók listája Európában, miután az Európai Parlament elfogadta az emberi szervek átültetésének minőségi és biztonsági előírásairól szóló jogszabályt. Az Európai Unióban jelenleg mintegy 60 ezren várnak szervátültetésre, közülük naponta átlagosan 12-en halnak meg.
Vilniusnak újabb kiadáscsökkentő intézkedésekre van szüksége az elkövetkező években, ha meg kíván felelni az euróövezetbe való belépés követelményeinek – közölte tegnap a Nemzetközi Valutaalap.
Milliárdos károkat okoz a hazai mezőgazdaságnak az elmúlt napok szélsőséges időjárása. Nincs olyan növénykultúra, amelyet ne károsítana annyi eső, amennyi az elmúlt napokban lehullott. Veszélybe kerülhet a takarmányellátás, a súlyosan károsodott zöldségek-gyümölcsök ára is megnövekedhet az idei szezonban.