Pajna Zoltán alpolgármesternek Pro Régió-díjat adományozott a gazdasági miniszter nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Az elismerést a terület- és regionális fejlesztés, a térségi együttműködés előmozdítása, a társadalom, a gazdaság és a környezet összehangolt fejlesztése terén végzett kiemelkedő tevékenységéért ma vette át a városvezető Budapesten.
A 102,4 Mhz-n hallható a Jazzrádió,a Tiszántúl első és egyetlen latin zenét és jazz dalokat sugázó rádiója. Csütörtökön Dr. Bócz Ernő professzor emeritus, a Debreceni Agrártudományi Egyetem legendás professzorának portréja rajzolódik ki a hallgatók előtt.
Egyedül az Expander 2000 jelentkezett a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tárgyalásos tenderére, ahol a március 15-i rendezvényeket és a május 31-ig zajló egyéb országos események szervezési feladatait hirdették meg. A kiíró, nettó 276 millió forintra becsülte a megbízás értékét, és az Expander 2000 ennyiért is szerződött le.
Debrecenben, a Balmazújvarosi úton, a Házgyár magasságában vonat autóval
ütközött, ami a mozdony alá került . A gépkocsit vezető hölgy megsérült, a mentők elszállították. A jobb első ülésen utazó férfi utas a helyszínen életet vesztette . A helyszínelés még tart. A befelé jövő forgalmat a rendőrség tereli, jelenleg Debrecen irányába a két külső sáv le van zárva , a forgalom a belső sávban halad befele.
Március 14.
18.30 óra: Fáklyás felvonulás. A felvonulás útvonala: a Debreceni Egyetem főépülete (Egyetem tér 1.) előtti térről az Egyetem sugárút–Bethlen utca útvonalon a Déri térig.
19.15 óra: Ünnepi megemlékezés a Déri téren. Köszöntőt mond: dr. Pósán László, országgyűlési képviselő.
Soha annyi program nem várta az érdeklődőket a debreceni DESZKA - Kortárs Magyar Drámák Fesztiválján, mint az idén; a közönség egy hét alatt összesen 24 előadást láthat és naponta két szakmai eseményt is rendeznek - hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a fesztiválnak otthont adó Csokonai Színház igazgatója a hétfői megnyitón.
Újraválasztották a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektorát március 8-án, így Kopek Gábor újabb négy évig vezetheti az intézményt. Kopek Gábor második ciklusának kihívója dr. Ferkai András egyetemi tanár, építész volt, aki azonban a választáskor 7-14 arányban alulmaradt. Kopek Gábor programjában többek között az állami finanszírozástól való függés csökkentését emelte ki.
A Líceum a természettudományért címet viselő pályázat projektnyitó rendezvényét tartották meg március 5-én az egri Eszterházy Károly Főiskolán. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretein belül a felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések indulnak meg a főiskolán 5,3 milliárd forintos uniós összegből.
A BRIC országok közül Indiának lehet a legnagyobb esélye arra, hogy felülteljesítse a feltörekvő piacokat - szögezte le Mark Möbius, a Templeton Asset Management ügyvezető elnöke a társaság honlapján megjelent interjúban.
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás célja a Berekfürdőn található termálkutak metán kísérőgáz hasznosítása. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 125 millió forinttal támogatott projekt során a kísérőgázból villamos- és hőenergiát állítanak elő, melynek eredményeként 408 tonnával csökken az éves metán-kibocsátás.