Archívum

Eredmények megjelenítése 52741-től 52760-ig 62951 találatból.

Az idei kitüntetettek...

Belföld - 2009-08-20

A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést Németh Miklós a miniszterelnökként a rendszerváltás békés véghezvitelében, valamint az Európát kettéosztó vasfüggöny lebontásában játszott kiemelkedő szerepéért kapta.

 Az indoklás szerint Tölgyessy Péter a rendszerváltozás közjogi keretei megteremtésében játszott kiemelkedő szerepéért, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon folytatott tevékenységéért, valamint politikai-közéleti munkássága elismeréseként vehette át a kitüntetést.

Sólyom László köztársasági elnök ünnepi beszéde

Belföld - 2009-08-20

Tisztelt Ünneplő Közönség!

 Szent István napját ünnepeljük. Ez a nap minden magyar ünnepe itt, a Kárpát-medencében és az egész világon. Szent Istvánt ünnepelheti minden nép, amelynek szintén királya volt, és amelyek az általa alapított országnak részei voltak. Sőt, Szent István napja ünnepe mind a nyugati, mind a keleti kereszténységnek is, hiszen István király azon kevés szentek közé tartozik, akiket mindkettő magáénak vall és tisztel.

Változás Beloruszban

Külföld - 2009-08-20

 A belorusz ellenzék képviselőivel találkozott Németh Zsolt. A külügyi bizottság elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette: "változás van Beloruszban. Az a változás, ami húsz évvel ezelőtt végigsöpört Közép-Európán, az úgy tűnik, hogy lassan megérkezik Beloruszba is."

Idén is több tízezer érdeklődő látogatott el az augusztus 20-i ünnepség rendezvényeire

Belföld - 2009-08-20

A délelőtt folyamán több tízezer érdeklődő részvételével, rendben zajlottak az augusztus 20-i ünnepségek Budapesten. A Hősök terén mintegy 15 ezer ember tekintette meg a tisztavatást, illetve az ezt kísérő haditechnikai bemutatót, a Kossuth téren felállított történelmi játszóházat pedig mintegy 10 ezer érdeklődő látogatta meg a délelőtti órákban.

Mintegy 50 ezer látogató, 5300 szelet az Ország Tortájából

Belföld - 2009-08-20

Délután fél 5-ig mintegy 50 ezren keresték fel a Kossuth teret, ahol a Szent István király udvara elnevezésű történelmi játszóház és a Pékek Fejedelmi Rendjének közreműködésével egész napos Kenyérfesztivál zajlik.

Sólyom László köztársasági elnök beszéde a Páneurópai Piknik 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepi koncerten a Fertőrákosi Barlangszínházban

Fontos - 2009-08-20

Tisztelt Kancellár Asszony, tisztelt Ünneplő Közönség!

 

Sajátos szituáció ugyanazon alkalomból, ugyanannak a közönségnek, néhány óra leforgása alatt két beszédet mondani. Mégis mélységesen érzem a különbséget.

Sólyom László beszéde Sopronpusztán

Belföld - 2009-08-20

Sólyom László köztársasági elnök beszéde a Páneurópai Piknik 20. évfordulója alkalmából, „Az Áttörés, a Szabadulás Emlékműve” ünnepélyes felavatásán Sopronpusztán .

 

Tisztelt Ünneplő Közönség!

A LOKI lehetősége

Jegyzet - 2009-08-20

Nyitva van az aranykapu…..A Debrecen labdarúgócsapata a szurkolók  minden várakozását felülmúlva 2-1-re legyőzte idegenben a bolgár Levszki Szófiát. Így jövő kedden a Puskás-stadionban már 1:0 arányú vereség is elég ahhoz ahhoz, hogy bejusson a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Ha kishitűek lennénk, a vereség is elég lenne. A győzelem most fontosabb.

Bajnai Gordon Angela Merkel német kancellárral találkozott

Belföld - 2009-08-20

Angela Merkel német kancellár és Bajnai Gordon miniszterelnök találkozójára a Páneurópai Piknik és a határáttörés 20. évfordulója alkalmából Sopronban megrendezett ünnepség kapcsán került sor.  Bajnai Gordon tájékoztatta Angela Merkelt a magyar kormány tevékenységének első 120 napjáról, a gazdasági válság hatásainak mérséklése és a problémák megoldása érdekében megtett lépésekről, valamint az elért eredményekről.

Ünnepi program a Munkácsy Teremben:

Olvastuk - 2009-08-20
A Munkácsy Trilógia tiszteletére ünnepi nyitva tartással és műsorral készül a Déri Múzeum.

Tömegközlekedés Debrecenben augusztus 20.-án

A 40. Debreceni Virágkarnevál és kísérő rendezvényei miatt Debrecen helyi közösségi közlekedésének rendje 2009. augusztus 20-án ideiglenesen módosul.

A villamosok, trolibuszok és autóbuszok 2009. augusztus 20-án hétvégi menetrend szerint az alábbi változások figyelembevételével közlekednek.

A messiási titkot nem lehet egyszerűen megfejteni

Kultúra - 2009-08-19

„A Messiások című, sokat ígérő kiállítás megmutatja azt, ahogyan kiváló művészek megpróbálják megérteni a megváltás titkát. Az a sokféle - néha talán ellentmondásos – megfejtés, ami itt a tárlaton megjelenik, az arra az igazságra utal, hogy a messiási titkot nem lehet egyszerűen, egyféleképpen értelmezni” - mondta Bölcskei Gusztáv Debrecenben, a  Messiások című tárlat megnyitóján.

Takarékoskodnak a brit háztartások is

A recesszió hatására jelentős mértékű változás mutatkozik a brit vásárlási szokásokban: növekszik az érdeklődés a diszkontáruházak iránt, és az üzletláncok saját márkás termékei is jóval kelendőbbek.

Második nemzetközi régiségvásár Debrecenben

Helyi - 2009-08-19

Debrecen több mint egy évtizede a vidéki műkereskedelmi élet fővárosa. Művészeti árverések és könyvaukciók mellett a hagyományos régiségvására is országos hatókörű.

Ebben az évben a Debreceni Virágkarneválhoz kapcsolódóan másodszor lesz nemzetközi régiségvásár augusztus 20-án, 7-16 óra között a TESCO áruház parkolójában .

Megyeszínpad 2009

Programajánló - 2009-08-19

Debrecenben, a Déri téren, augusztus 20.-án bemutatkoznak a megye amatőr művészeti együttesei. A program délelőtt 10.30. órakor kezdődik. 

Legyünk egy napra reumások!

Egészségügy - 2009-08-19

Speciális kesztyűk segítségével a reumás sokízületi gyulladásban szenvedők mindennapjaiba nyerhetnek betekintést 2009. augusztus 18. és 22. között a Debrecenbe látogatók.

Karneváli tribünök

Helyi - 2009-08-19

A dísztribün – melyen a karnevál zsűrije és díszvendégei foglalnak helyet – a Kossuth térnél a Piac utca két oldalán van. További tribünöket helyeznek el a Hunyadi utcán (Kölcsey Központ előtti járdaszakaszon), valamint az Egyetem sugárúton (a Zeneművészeti Főiskolával szemben).

Virágkarneváli közlekedés

Helyi - 2009-08-19

A karneváli útvonalon, vagy a tűzijáték vonzáskörzetében tiltott helyen parkoló autókat a Debreceni Közterület-felügyelet az üzembentartó költségére elszállíttatja. Az autókat a Pannon Guard Sec. Kft. Vágóhíd utcai telephelyén lehet átvenni – érdeklődni a 30-613-6209-es telefonszámon lehet).

Virágkarneváli parkolás

Helyi - 2009-08-19

2009. augusztus 20-án 06.00 órától 24.00 óráig a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője a „Várakozni tilos!” jelzőtáblák tilalmát a város teljes területén feloldja (kivéve a külön a rendezvény kapcsán forgalomkorlátozás alá vont területeken), hogy enyhítse az ünnepi parkolási gondokat.

Debreceni programok augusztus 20.-án

Helyi - 2009-08-18

7.30 Az Országzászló felvonása katonai tiszteletadással (Bem tér)

 

8.00 Virágkarneváli menet

 

14.00 Koszorúzási ünnepség a Fazekas-emlékkertben (Vármegyeháza u.)