A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy a Telemarketing International Kft. és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH négy termék esetében megtévesztő kommunikációt folytatott. A GVH versenytanácsa a két vállalkozással szemben összesen 113 millió forint bírságot szabott ki - közölte a versenyhatóság pénteken.
A hótakaró vastagsága Moszkvában elérte a 49 centimétert csütörtökön, ami napi rekord a rendszeres meteorológiai mérések másfél évszázados történetében.
Azzal, hogy a tagországok vezetői nagyon erőteljes döntést tudtak hozni a bővítéssel kapcsolatban, "hatalmas lépést tettünk a helyes irányba" - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, a kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozó első munkanapját követően péntek hajnalban.
- Kanada nagyszabású programot készít elő az országban illegálisan élő és dolgozó több százezer, hivatalos iratokkal nem rendelkező bevándorló egy részének legalizálására - közölte csütörtökön Marc Miller bevándorlási miniszter.
A miniszter a Globe and Mail című angol nyelvű helyi napilapnak adott interjújában elmondta, hogy tavasszal tervezi bemutatni a tervet. Az itt lévő emberek legalizálásáról országos vitát kell folytatnunk - közölte.
Az amerikaiak háromnegyede (75 százalék) szerint rossz irányba mennek a dolgok az Egyesült Államokban - derül ki az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató közhangulatot feltérképező utolsó idei felméréséből.
Az Európai Tanács úgy határozott, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával - jelentette be a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke csütörtökön.
Szerda délben, Strasbourgban mind a nyolc, az Európai Parlamentbe delegált magyar ellenzéki képviselő saját kezűleg aláírta azt az Európai Bizottságnak címzett, széles társadalmi összefogás eredményeként kidolgozott panaszt, amely az Orbán-kormány által, a magyar választópolgároktól immár több mint tíz éve, súlyos jogsérelemmel elvont, a szabad választást biztosító jogok helyreállításának biztosítását követeli a Bizottságtól.
A kötelezettségszegési eljárást és a választást megelőző hónapokban az unió választási ellenőreinek jelenlétét és alapos vizsgálatát kérő panaszt Palotás János, Tóth Zoltán és Lattmann Tamás szakértői hármas dolgozta ki.
Most megvalósult, eredeti célként fogalmazódott meg az is, hogy a társadalmi összefogásban elkészülő panaszt, az Európai Parlamentben ma helyet foglaló mind a nyolc ellenzéki EP-képviselő együtt nyújtsa be és kövesse útját a Bizottság útvesztőiben.
A felkérést mind a nyolc, magyar ellenzéki Európai Parlamenti képviselő, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Ara-Kovács Attila, Gyöngyösi Márton, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ujhelyi István el is vállalta.
Az ingatlanpiacon év első három negyedévében 31 százalékkal csökkent a tranzakciók száma éves alapon, az árak nominálisan 12 százalékkal emelkedtek - közölte az OTP Ingatlanpont legújabb Lakóingatlan Értéktérképüket ismertető közleményében.
Az Államkincstár "fejlesztett" egy kézzel kitölthető formot, ami a XX. századba lövi vissza a jelenleg nagyrészt könyvelők és bérszámfejtők által szoftverekkel kitöltött igénylési rendet.
A változtatásról nem volt érdemi egyeztetés, azt a munkáltató háta mögött, tesztelés nélkül vezetnék be. Ezért az MKOE nevében felszólítottuk az államkincstár illeték elnökhelyettesét, hogy intézkedjen, hogy ne változzon semmi december 15-től!
Növekedési pályára léphet újra az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a pozitív gazdasági előrejelzéseknek és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően - közölte a Duna House cégcsoport csütörtökön.
Az ország nagy részén már telítődött a talajok felső egy méteres rétege, a belvízzel elöntött területek nagysága pedig egyre nő - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) elnökségi ülésén, ahol áttekintették a gyógyszeripar nemzetgazdasági jelentőségét és lehetőségeit
- Általában borult, párás, ködös lesz a hétvége időjárása és csökken a hőmérséklet is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Vírus- és baktériumalapú biológiai hatóanyagok steril gyártási technológiával történő előállítására alkalmas pilot, azaz középméretű kutató laboratóriumot hoztak létre zöldmezős beruházással a Debreceni Egyetem (DE) innovációs parkjában - jelentették be a fejlesztés projektzáró eseményén csütörtökön.
A beruházáshoz a Széchenyi 2020 program keretében több mint ötmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az egyetem a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán - közölték.
Bács Zoltán professzor, egyetemi kancellár azt mondta, ezzel a beruházással megvalósul a felsőoktatás és az ipar együttműködése egyebek mellett közös cégek létrehozásával.
Ukrajna hihetetlen erőfeszítéseket tett az uniós feltételek teljesítése érdekében - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a kétnapos EU-csúcsot megelőzően csütörtökön..
- Megkezdődött az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnaposra tervezett brüsszeli csúcstalálkozója, amelyen az Európai Tanács tagjai megbeszélést folytatnak Oroszország Ukrajna elleni háborújáról, az Ukrajnának nyújtandó további uniós támogatásról, az ország uniós csatlakozásának kilátásairól, az izraeli-palesztin konfliktusról, valamint az Európai Unió (EU) hosszú távú költségvetésének felülvizsgálatáról.
A tagállamok vezetői áttekintik az Ukrajna elleni orosz háború legújabb fejleményeit, az Ukrajnának nyújtott uniós támogatás folytatását, valamint meg fogják vitatni az EU bővítési politikáját, különös tekintettel Ukrajna uniós perspektívájára.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a csúcstalálkozóra szóló meghívójában kiemelte: az uniós tagállamoknak bele kell egyezniük abba, hogy az Európai Unió megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, valamint meg kell állapodniuk arról, hogy hosszú távú stabilitása érdekében az EU 50 milliárd eurót adjon az országnak
- Újabb csapásokat hajtott végre az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász palesztin szervezet célpontjai ellen Gázában és a Hezbollah alakulatai ellen Dél-Libanonban.
- A jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítására adott ki utasítást a lengyel jogi közlönyben csütörtökön megjelent dokumentum szerint Donald Tusk lengyel kormányfő.
A közzétett rendelkezés értelmében a csoport azonosítani fogja azon területeket, amelyeken Lengyelországban "visszaálítandó a jogállamiság és az alkotmányos rend". A testület javaslatokat is tesz erre.
- Nyolcszázmillió forint értékben találtak hamis autódiagnosztikai eszközöket egy budapesti lakásban a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Facebook-oldalán.
- A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést
indítványoz azzal a külföldi férfival szemben, aki 100 darab kokainkapszulát
lenyelve próbált kábítószert csempészni Budapestre.