Archívum

Eredmények megjelenítése 54801-től 54820-ig 62966 találatból.

FELHÍVÁS DR. HEVESSY JÓZSEF – DÍJ odaítélésére

Helyi - 2008-02-14

Debrecen rendszerváltó liberális polgármestere szellemiségének ápolására az Együtt Debrecenért Egyesület díjat alapított

 

DR. HEVESSY JÓZSEF – DÍJ

 

elnevezéssel.

Őssejtterápia, Ayurveda és nemzetközi együttműködések a Debreceni Egyetemen

Egészségügy - 2008-02-14

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma immáron harmadik alkalommal rendezi meg az egészségtudományi szakma, a hazai politikai és gazdasági szféra, a nemzetközi tudományos és kulturális élet, valamint a média képviselőinek találkozása jegyében a III. Kapcsolat Napját. 2008. február 16-án kiállítások, előadások, nemzetközi és szakmai programok segítik majd a kapcsolatépítést Európa egyik legszebb campusán, több mint húsz helyszínen, összesen harminchat különböző programlehetőséget kínálva.

RENESZÁNSZ ÉV - 2008

Fontos - 2008-02-13

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Kultúra Napján – 2008. január 22-én – jelentette be, hogy a közművelődés nélkülözhetetlen forrásbővítéséhez hozzájárul a Reneszánsz Év bázisa is, a hagyományos támogatási formák mellett.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2008. február 12-én a Reneszánsz Év – 2008 keretében elsőként a közművelődési, közgyűjteményi pályázatokat hirdeti meg 1.260.000.000 forint összértékben.

Betegek a betegekért - Kivételes zenei összefogás a Debreceni Egyetemen

Egészségügy - 2008-02-13

Az Orvos- és Egészségtudományi Centrum betegkórusa énekelt a pácienseknek a Betegek Világnapja alkalmából

Egyedülálló jótékonysági est került megrendezésre a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának Pszichiátriai Tanszékén 2008. február 11-én. A Pszichiátriai Tanszék Lelkesek nevű betegkórusa - az Egyetem hallgatóinak közreműködésével – a bent fekvő pácienseknek énekelt a Betegek Világnapján.

Kedves Pácienseink

Nem szeretnénk belpolitikai csatározások alanyai és célpontjai lenni, de most, egy számunkra jó rendszer mellett szeretnénk kiállni.

Nem hiszünk abban, hogy ha egy eredményes népszavazást követően a kormány eltörli a vizitdíjat, akkor az így kiesett jövedelmünket bármelyik politikai erő vissza fogja állítani. Ezt akkor sem kapjuk vissza, ha a mostani ellenzék kerül hatalomra.

Vásárlási tanácsadó a biztonságosabb internetes vásárlásért

Fogyasztóvédelem - 2008-02-13

Mostantól magyar nyelvű tanácsadó segíti a fogyasztókat, hogy megalapozottabb döntéseket hozhassanak, ha az interneten vásárolnak.

Ha a magyarországi Európai Fogyasztói Központ (EFK) honlapján (www.efk.hu) a Vásárlási tanácsadó menüpontra kattintunk, és az előugró ablakban megjelenő mezőbe beírjuk annak az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó honlapnak a nevét, amelyre kíváncsiak vagyunk, számos olyan adatot, információt megtudhatunk az adott honlapról, melyek segítségével megalapozottabb döntést hozhatunk.

Jó, ha szép az uszoda, de még jobb, ha használhatják is a debreceniek: az uszodát vehessék birtokba azok, akiknek (elvileg) épült.

Helyi - 2008-02-13

Kétségtelen, hogy Debrecennek szüksége van (!) egy uszodára.

Jó volt látni, hogy az új debreceni sportuszodát ország-világ megismerhette a közelmúltban tartott rövidpályás Európa-bajnokság televíziós közvetítései során.

Mindezek mellett szomorú tény, hogy az uszoda rendszeres használata helyett csak ez a televíziós közvetítés nyújtotta élmény jut osztályrészül a debreceni családok többségének. A sportuszoda, akárcsak az Aquaticum élményfürdő, egyszerre jelképe városunk „gazdagságának” és szegénységének.

Megjelent Bukta Imre életmű-katalógusa

Kultúra - 2008-02-13
Bukta Imre (1952) a kortárs képzőművészet meghatározó alakja, aki többször képviselte Magyarországot a legnagyobb nemzetközi biennálékon (Velencében, Sao Paoloban). A Munkácsy-díjas, érdemes művész első életmű-kiállítása a debreceni Modemben nyílt meg az elmúlt év végén. Az eredetileg február 24-ig látogatható tárlat nyitva tartását a művészeti központ egy héttel, március 2-ig meghosszabbította.

Fábry Sándortól elnézést kérünk

Jegyzet - 2008-02-13

„Én nem tudom, hogy már mi kéne, hogy ezek megbukjanak, elképzelem, hogy Lendvai Ildikót dugja egy csődör szamár a kombinó villamosán. De képzeljék el. Elnézést. Lendvai Ildikótól elnézést kérünk, mint nőtől. Ez csak egy költői kép. Elképzeljük. És mi lenne a válasz? De megy a kombínó.”

 A Fábry-show január 16-i adásából kimaradt, ám a felvételen közönség előtt elhangzott részlet

Levél a 100 éves Nemecsek Ernőhöz

Vélemény - 2008-02-13

Szia Ernő!Képzeld, 100 éves lettél. Egy százéves kisfiú. Még szobrot is kaptál a múlt héten a Práter utcában, amint a fiúkkal éppen golyót gurítasz abban a legendás pillanatban, amelyben teremtőd - bizonyos  Molnár Ferenc  - megállította feletted az égen a múlandóság napját. Mondták már Neked, hogy tulajdonképpen Te vagy az első magyar sorozathős, hiszen először sorozatban jelentél meg egy újságban? Egy sorozathős, akinek olyan kicsi a lába nyoma, hogy  üldözői se tudjak felfogni ésszel. Hiába, a nagyság átka.

Mit kíván Józsa lakossága a 2008-as költségvetés kapcsán

Olvastuk - 2008-02-13

Immár több mint 25 éve annak, hogy a józsaiak úgy döntöttek, hogy véglegesen összekötik településük sorsát és életét azzal a döntéssel, hogy csatlakoznak Debrecenhez. A két település útja, közelségük miatt mindig is azonos vágányon kellett, hogy haladjon.

Napjainkra Józsa dinamikusan növekvő településsé vált. A nyugodt környezet és a családias légkör sok embert vonzott ide. Ezen családok házaikkal, gondosan művelt kertjeikkel hozzájárultak a település folyamatos szépüléséhez.

Aggódás van

Jegyzet - 2008-02-08

A mi köztársasági elnökünk aggódik amiatt, hogy jól működik-e majd az új egészségbiztosítási törvény életbe lépése után az egészségügy, ezért március 9-én elmegy szavazni. Mindezt nem szűk baráti körben, még csak nem is egy kellemes családi ebédet követő familiáris ejtőzésen jelentette be az őt figyelmesen és illő áhítattal hallgató hallgatóságnak, hanem egy kereskedelmi rádió mikrofonja előtt mondta.

„Kőből született”: Nagy Sándor kiállítása

Kultúra - 2008-02-08

– Az ember, aki él ha hagyják; aki szembefut a széllel, ha hagyják; és aki szeret, mert akkor szabad: Nagy Sándor szobrászművész egyetlen modellje, kimeríthetetlen témája. Szikár kőarcokat, termékeny csípőjű nőalakokat; élet rágta parasztasszonyt láthatunk: mert embereket farag – hangsúlyozta Papp D. Tibor művészeti író Nagy Sándor – a háromszoros aranykoszorús és Munkácsy-díjas szobrászmester kiállításának megnyitóján a Mű-Terem Galériában, a Debreceni Művelődési Központ intézményében, melyben február 7-én nyílt meg a 85 éves mester „Kőből született” című tárlata.

Tavaszi állásbörze Debrecenben

Oktatás - 2008-02-08

A Debreceni Egyetem idén is megrendezi tavaszi állásbörzéjét. Idén a XIII. Humarket - Universitas Állásbörze április 22-23. között várja a munkakereső fiatalokat az egyetem díszudvarán.Az állásbörze lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók megismerhessék a különböző cégeket és álláslehetőségeiket, a kiállítóknak pedig esélyt teremt, hogy megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb munkaerőt.

Az elmúlt két év tapasztalatai a feketelistáról

Fogyasztóvédelem - 2008-02-08

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a fogyasztóvédelmi hatóság szervezeteivel kötött együttműködési megállapodások eredményeként már 2 éve teszi közzé honlapján (www.feosz.hu) azokat a békéltető testületi ajánlásokat, ahol a gazdálkodó szervezetek nem tettek eleget a határozatban foglaltaknak.

Közös ellenőrzés

Kékhírek - 2008-02-08

A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság, valamint  a  Nemzeti Közlekedési Hatóság Észak-alföldi Regionális Igazgatósága, a Román Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Hajdú-Bihar megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Nemzeti Hírközlési Hatóság Debreceni Igazgatósággal együttműködve, 2008. február 07-én 09,00-15,00 óra között a 42. számú főközlekedési útvonal 40 km. szelvényében (a kettős parkolónál) a nemzetközi árufuvarozásban résztvevő járművek  ellenőrzését hajtotta végre.

Magyarország a visegrádi országokkal közösen állítana jelöltet a Bölcsek Tanácsába

Belföld - 2008-02-08

Magyarország kezdeményezi, hogy a visegrádi négyek közös jelöltet állítsanak az Európai Unió jövőjével foglalkozó Bölcsek Tanácsába. A magyar javaslat azon a megfontoláson alapul, hogy a közös jelölt hatékonyabban képviselheti a régió országait és egyben szorosabbá tenné Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia együttműködését az Unió jövőjének alakításában.

Tudjuk, hol van a szemét

...kontra - 2008-02-08

Tudomásunk van a Kastély utca mellett található illegális hulladéklerakókról, melyek nagy része magáningatlanon fekszik. A közút mellett fekvő önkormányzati terület megtisztításáról a múlt héten intézkedtünk, melyhez a jövő hét elején kezd hozzá a Dehusz Kht.

Nem bántja a szemét!,avagy szeméthegyek Debrecenben

Pro... - 2008-02-08

Sajnos, 2008-ban is megoldatlan a „szemétkérdés” Debrecenben. Évről évre, szinte ugyan azon a helyeken „újratermelődik” a szemét. Vannak, akik a lakásépítésből és átalakításból származó törmeléket mások pedig a saját nem használt kacatjaikat és a háztartásban keletkező hulladékaikat hordják ki a város félreeső területeire. Így van ez Józsán is. A csillogó Józsa-parktól néhány száz méterre viszont mindent elborít az illegális szemét!

Gyurcsány Ferenc fogadta Baden-Württemberg tartomány miniszterelnökét

Belföld - 2008-02-07

Gyurcsány Ferenc a Parlamentben fogadta Günther Oettingert, a németországi Baden-Württemberg tartomány miniszterelnökét. A németországi politikus Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszterrel is megbeszélést folytatott magyarországi látogatása során.

Gyurcsány Ferenc és Günther Oettinger megbeszélésének középpontjában a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítése, illetve a németországi vállalatok beruházásának ösztönzése állt.