Súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta az ügyészség azzal a két embercsempésszel szemben, akik egy lángoló kisteherautó rakterébe zárva magukra hagytak nyolc határsértőt 2021 tavaszán.
- Több mint 10 millió forintnyi hamis ruhát és rúzst találtak a pénzügyőrök egy román férfi autójában, amit a lepsényi pihenőhelyen ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
A Duna House Group harmadik negyedévi árbevétele 7,1 milliárd forint volt, 15 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a menedzsment a legtöbb piacán javulásra számít jövőre.
- Lejárt péntek reggel az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között múlt pénteken életbe lépett tűzszünet, az izraeli hadsereg (IDF) pedig bejelentette, hogy folytatja a harci cselekményeket a Hamász ellen.
A bejelentés szerint a Hamász megsértette a tűzszünetet, rakétát lőtt ki Izraelre.
Az amerikaiak többsége ma Kínát tartja az Egyesült Államokat érintő legnagyobb fenyegetésnek - derül ki a 2023-as Reagan Defense Survey országos felmérésből, amit csütörtökön hoztak nyilvánosságra.
A közvéleménykutatásban megkérdezettek több, mint fele (51 százalék) nyilatkozott úgy, hogy Kína jelenti a legkomolyabb fenyegetést hazájára, szemben az egy évvel korábbi 43 százalékkal. Eközben a 31 százalékról 24 százalékra mérséklődött azok aránya, akik szerint az első számú veszélyforrás Oroszország.
Az Egyesült Államok mindent elkövet az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet meghosszabbítása érdekében - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
John Kirby az elnöki hivatal sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Washington folytatja az erőfeszítéseket Izraellel, Katarral és Egyiptommal közösen, hogy a harcokban hetedik napja tartó szünet a lehető legtovább tartson. Úgy fogalmazott, minden órában azon dolgoznak, hogy a "hetedik napból nyolcadik, kilencedik és tizedik nap legyen, és így tovább".
- Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet. A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána pedig a két ünnep közötti napok - közölte aktuális foglalási adatai alapján a Szallas.hu.
Henry Kissinger korábbi külügyminiszter, tanácsadó, akadémikus és Nobel-békedíjas tettei és jövőbe tekintő szempontjai máig hatóan alakították az amerikai külpolitikát, és kitörölhetetlen nyomot hagytak a világot érintő ügyekben - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön.
"Ma tisztelettel adózunk egy kiemelkedő személyiség és egy igazi államférfi előtt" - fogalmazott Josep Borrell a volt amerikai külügyminiszterre emlékező közleményében.
Henry Kissinger igazi diplomata és mély gondolkodó volt - mondta. Noha megközelítése esetenként kritikát és vitákat váltott ki, hangját mindig figyelmesen hallgatták szerte a világon. Újító megközelítése hatással volt a diplomáciára és a közvetítői tevékenységre az elkövetkező generációk számára - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
- Lengyel Ádám, a Debreceni Egyetem (DE) gazdaságtudományi karának pénzügy-számvitel szakos hallgatója nyerte meg a London Stock Exchange Group (LSEG) Workspace Portfolio Management versenyét - közölte az egyetem sajtóközpontja csütörtökön megjegyezve, hogy a rangos közgazdasági megmérettetésen 16 ország több mint kétszáz leendő szakembere indult.
A Debrecenben akkumulátorgyárat építő Contemporary Amperex Technology Co. Ltd. (CATL) hosszú távra, évtizedekre tervez a városban, a vállalat bizalomra épülő, erős partneri kapcsolatok kialakítására törekszik a város és a környező települések lakosaival - közölte a cég európai működésért felelős ügyvezető igazgatója csütörtökön a városban.
Jason Chen emlékeztetett rá, a vállalat a németországi után második európai akkumulátorgyárát a debreceni déli ipari övezetben építi fel, a munkálatok a terveknek megfelelően, jó ütemben haladnak, a gyárban 2025 első felében indul meg a termelés.
A vezető a cég első debreceni sajtótájékoztatóján kitért a Kúria szerdai határozatára, amellyel a bírói testület megsemmisítette a CATL iparbiztonsági engedélyét a biztonsági jelentés közzétételének formai hibája miatt.
"Az engedély alapját képező biztonsági jelentéssel vagy bármilyen biztonsági kérdéssel kapcsolatosan a Kúriának nem volt kifogása. Az ítéletnek nincs közvetlen hatása a kivitelezési munkálatok folytatására a CATL debreceni beruházásán, mivel a bírósági döntés a társaság egységes környezethasználati engedélyének, illetve építési engedélyének érvényességét nem érinti. Így a CATL folytatja a debreceni gyár folyamatban lévő építését, és megteszi a szükséges lépéseket az iparbiztonsági engedély megszerzéséhez szükséges összes követelmény teljesítése érdekében" - ismertette Jason Chen a CATL közleményét.
Elmondta, hogy a debreceni gyárat a legmodernebb technológiával szerelik fel, és azért döntöttek Debrecen mellett, hogy helyből tudják kielégíteni a magyarországi autógyárak igényeit. Debrecen mellett szólt a jó infrastruktúra, a közelben található nyersanyagok, a jó befektetői környezet, illetve a kiváló közép- és felsőfokú oktatás - sorolta az igazgató.
- A csapadékos időjárásban az Alföld déli és keleti tájain egyre nő a belvízzel elöntött területek nagysága, ami nem tesz jót az őszi vetéseknek - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében
Már több mint ötven roncsautótól tisztította meg a határmenti településeket a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal - közölte az intézmény csütörtökön.
Az LMP bízik abban, hogy rövidesen elkezdheti az aláírások összegyűjtését a kiemelt beruházásokról szóló népszavazási kezdeményezéséhez.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kiemelt beruházásokról szóló jogszabály "a törvénytelenségek törvénye", ami valójában elveszi a képviselőtestületektől és a helyben lakó emberektől a döntési jogot.
Csütörtöktől hivatalosan elindult Romániában az italcsomagolásra használt műanyagflakonok, üvegpalackok és fémdobozok visszaváltását ösztönző betétdíjas rendszer.
Mintegy húszmillió forintos kárt okozott két zalai műszaki üzletbe történt betörésével az a román páros, amelyiket harmadszor már tetten érték, és elfogták - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Az akkor még ismeretlen elkövető október 3-án, az üvegportált bezúzva hatolt be Keszthelyen egy mobiltelefonokat árusító üzletbe. A tettes 62 telefont vitt magával, közel 10 millió forint kárt okozva.
- A Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi polgármesterei azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok megtilthassák a dohányboltoknak az éjszakai alkoholárusítást - közölte csütörtöki, online sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.
- A Momentum támogatja Karácsony Gergely főpolgármester újraindulását a 2024-es önkormányzati választáson - jelentette be Gelencsér Ferenc, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
Karácsony Gergely azt mondta, a Momentum mellett minden más párt támogatására szükség van ahhoz, hogy az ellenzéki pártok a 2019-es önkormányzati választáson elért eredményeiket meg tudják tartani, illetve bővíteni tudják azokat.A Momentum Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón Gelencsér Ferenc pártja országos választmányának döntését ismertetve azt mondta, 2019-ben az ellenzéki szövetség győzte le az "állampárt helytartóját" a fővárosban, és 2024-ben is ez a szövetség fogja megtenni ugyanezt.
Szerinte az elmúlt négy évben Karácsony Gergely főpolgármesterként rászolgált arra, hogy a Momentum, mint liberális párt támogassa őt a továbbiakban is.
Úgy értékelt: a főpolgármester elképesztő kormányzati ellenszélben vezeti Budapestet, amelyet a kormány "el akar pusztítani", ennek ellenére a főváros még mindig áll, működik és fejlődik. A pártelnök a Momentumot kompromisszumkész pártnak nevezte és azt mondta, pártján soha nem fog múlni az, hogy a végén egy közös jelölt legyen azokon a helyeken, ahol az ellenzék győzhet.
Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen két év börtönbüntetésre - végrehajtásában öt évre felfüggesztve - ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy nőt, aki éveken át nem hitte el lányának, hogy a nevelőapja szexuálisan bántalmazza - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön.
A döntéssel a táblabíróság az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék határozatát súlyosította, egy évvel felemelte a próbaidőre bocsátás idejét, emellett pártfogó felügyeletét rendelte el.Az AutoWallis Nyrt. több mint egyharmadával növelte árbevételét és nyereségét az első három negyedévben.
Mindkét mutató szeptember végére meghaladta a 2022-es egész éves értéket - tájékoztatott a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön. Közölték: jövő év első felében felfelé módosíthatják a 2025-re kitűzött tervszámokat.