Bűnösnek vallotta magát hétfőn a New Yorkban merényletet tervező, tavaly elfogott egykori denveri autóbuszsofőr, az afgán származású Najibullah Zazi. A 25 éves férfit szeptemberben tartóztatták le azzal a váddal, hogy robbantásos merényleteket akart elkövetni a 2001. szeptember 11-i merényletek nyolcadik évfordulója idején.
438 ezer tonna feketekőszén kerülhet a felszínre egy mélyművelésű bányából, külszíni fejtésből pedig további 2-2,5 millió tonna. Több mint egy évtized után a Calamites Kft. újraindítja a mélyművelésű szénbányászatot a Mecsekben.
Hét százalékkal csökkent a közúti balesetek száma 2009-ben. A halálos kimenetelűeké 15, a súlyos sérüléssel járóké 9 százalékkal lett alacsonyabb. Tavaly közúti balesetben 822-en haltak meg, 174-gyel kevesebben, mint 2008-ban. Az ittasan okozott balesetek száma 3 százalékkal csökkent, 100 balesetből 13 esetben játszott szerepet az alkohol.
A második debreceni villamos vonal 7,5 milliárd forintból épül. A pályázatraöt pályázat érkezett, a győztes a budapesti ATK-Debrecen Konzorcium lett. Megelőzve a fővárosi CIVIS Konzorciumot, a debreceni D-Tram Konzorciumot, az egri CIVIS-2 Közös Vállalkozást, illetve a cseh Debrecen V-2 Konzorciumot.
Gyakorlatilag mozdulatlan a politikusok népszerűsége, már csak azért is, mert a közvélemény végletesen megosztott. Orbán Viktort a Fidesz hívei istenítik, a szocialistáknak viszont csupán 12 százaléka nincs róla rossz véleményen. A lista élére kerüléshez egyáltalán nem kell népszerűnek lenni.
Két romániai fedett nyomozó is magyar jogosítványt vásárolt azokkal a Kolozs és Szilágy megyei romákkal együtt, akik ellen az elmúlt héten csalás és megvesztegetés miatt indított eljárást a romániai Nemzeti Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Bajnai Gordon miniszterelnök ma parlamenti dolgozószobájában fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, aki tájékoztatta a kormányfőt a Nemzeti Tanács választására történő felkészülés folyamatáról, kiemelve, hogy a törvényben előírtnál nagyobb számban, több mint 130 ezren iratkoztak fel a választói névjegyzékre. Így az önkormányzati testületet a szerbiai magyarság közvetlenül választhatja meg.
Kedden délelőtt kezdődött Jozef Rohác büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség előre kitervelt emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaéléssel vádolja a szlovák férfit. A vád szerint Rohác 1997 júniusában egy távirányítású robbanószerkezettel akarta megölni Seres Zoltán vállalkozót, ám ez a merénylet végül meghiúsult.
Házkutatást tartott kedd reggel a szerb rendőrség a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött Ratko Mladics boszniai szerb extábornok belgrádi házában.
A szerb rendőrség terrorelhárító osztaga hajtotta végre az akciót, amelyet Vladimir Vukcsevics, a háborús bűntettek ügyében eljáró szerb különleges ügyész rendelt el, de nem lehet tudni, pontosan milyen okból.
A magyar európai parlamenti képviselők üdvözölték az új mezőgazdasági biztos személyét. Tabajdi Csaba az EP mezőgazdasági bizottságának tagja szerint egy olyan ember került a tárca élére Dacian Ciolos személyében, aki érti a régi és az új tagállamok mezőgazdasági problémáit.
A Magyar Szocialista Párt fizette Veres János tavaly decemberi makaói útját, mondta a TV2 Mokka című műsorában Dobolyi Alexandra, Veres titkárságvezetője.
A szocialista párt korábban tagadta, hogy decemberben Kínába küldték volna Veres Jánost. Az útról elsőként a Blikk számolt be pénteken, egy fotót tettek közzé, amelyen Veres és Dobolyi látható Makaó egyik bevásárlóutcáján.
Hadrendbe állított vasárnap az izraeli hadsereg egy új, távirányítású repülőgépet, amely a védelmi minisztérium közleménye szerint akár 24 órán át a levegőben maradhat, és képes elérni Iránt is.
Nők és gyermekek is meghaltak abban a légicsapásban, amelyet a NATO hajtott végre az afganisztáni Uruzgán tartományban vasárnap. Amikor a szárazföldi csapatok a helyszínre értek, 21 afgán civil holttestét találták meg.
Februárban kissé tovább javult a GKI konjunktúraindexe, de még mindig nem érte el a válság előtti szintet. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint tehát februárban az üzleti szektorban és a fogyasztók körében is folytatódott a bizalmi indexek 2009. május óta tartó emelkedése.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv több mint 43 millió forintos uniós támogatásával foglalkoztató műhely nyílt Debrecenben, mely az Immánuel Otthon ifjúsági csoportjában ellátott, 18 és 31 év közötti súlyosan-halmozottan sérült fiatalok számára nyújt segítséget.
Elindulnak a közel 5 milliárdos EU-támogatással megvalósuló természettudományi-műszaki fejlesztések a Debreceni Egyetemen
Az északkeleti régió informatikai és munkaerő-piaci versenyképességének megteremtésében is szerepet vállal a Debreceni Egyetem a TIOP 1.3.1 pályázat keretében induló természettudományi-műszaki fejlesztéseivel.