Archívum

Eredmények megjelenítése 56941-től 56960-ig 67238 találatból.

Kétmilliárd a belvárosra

Helyi - 2009-09-02

Közel kétmilliárd forint az összértéke azoknak a  belvárosi beruházásoknak, melyek EU-s támogatásainak szerződését írta alá szerdán Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere, valamint Debreczeni Ferenc, a regionális fejlesztési ügynökség igazgatója.

 Bloomberg:  Többé nem titkolhatják a bajba jutott bankok nevét

Gazdaság - 2009-09-02

 Az amerikai központi banknak, a Fednek első alkalommal meg kell neveznie azokat a pénzintézeteket, amelyeknek a válságkezelés során rendkívüli segélyhiteleket folyósított, miután elvesztette az információ szabadságára vonatkozó törvény alapján ellene indított pert - közölte a Bloomberg hírügynökség

The New York Times: Orosz cég bányászik urániumot Mongóliában

Külföld - 2009-09-02

 Az orosz állami atomenergia-ipari cég, a Rosatom, amely az utóbbi években egyre inkább terjeszkedik a világban és ezért fogytán az ország uránium készlete, most koncessziót nyert, hogy urániumot bányásszon Mongóliában.

A tervek szerint Mongóliából kerülhet majd ki a jelenlegi orosz uránium termelés negyede.

The Wall Street Journal:  Az amerikai befektetők elhagyják Európát

Befektetés - 2009-09-02

Az ingatlanpiaci boom idején amerikai befektetők uralták az európai ingatlanpiacot. Jelenleg azonban – néhány kivételtől eltekintve – az amerikaiak nemcsak kivonultak Európából, de ugyanakkor vezetik az eladók listáját is.

Debrecen, ahol a jazz örök divat marad

Helyi - 2009-09-01
A 38. évében járó Debreceni Jazznapok Magyarország legrégibb, folyamatosan működő jazzfesztiválja, amelynek közönsége legendás hangversenyek, sok kiváló külföldi és magyar muzsikus játékát őrizheti emlékezetében.

Szeptember 10-én találkozik Bajnai Gordon Robert Ficoval

Fontos - 2009-09-01

Bajnai Gordon miniszterelnök üdvözölte a Szlovák Alkotmány napját, jókívánságait küldve a szlovák népnek a nemzeti ünnep alkalmából.

A kormányfő bejelentette, hogy Robert Fico miniszterelnököt szeptember 10-e, csütörtök délutánra hívta meg munkatalálkozóra. A találkozó helyszíne a magyar-szlovák határ közelében lesz.

A tanévkezdés elhalasztását fontolgatja a román kormány

Külföld - 2009-09-01

Négy romániai tanügyi szakszervezettel tárgyal ma a szomszédos ország oktatásügyi tárcavezetője arról, hogy elhalasszák-e Romániában a tanévkezdést, amely a döntéssel szeptember 15-ről 24-re tolódhatna el. Az ötlet Gheorghe Pogea pénzügyminisztertől származik, aki a közalkalmazottakat érintő megszorítások keretében tíznapos fizetés nélküli szabadság elrendelésére szólította fel a nagykoalíciós kormány tárcavezetőit.

87 százalék sikeresen felvételizett augusztusban

Oktatás - 2009-09-01
Augusztus 29-én állapították meg a pótfelvételi eljárásban meghirdetett szakok ponthatárait, amelyet nagyjából 12 ezer felvételiző teljesített sikeresen. Így összesen a normál és pótfelvételi eljárás során körülbelül 106 ezer diák nyert felvételt idén a felsőoktatásba. A pótfelvételin csaknem 14 ezren vettek részt, tehát a jelentkezők 87 százaléka sikeresen elérte a meghatározott küszöböt.

Szkinhedpárt

K. István 1995-ben egy társával felgyújtotta a debreceni zsinagóga frigyszekrényét. A tóratekercsek porig égtek. K. akkor mindössze 19 éves volt, büszkén vallotta magát szkinhednek. Korábban több eljárás indult ellene, mert cigányházak ablakait betörte. Most a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság egyik gyanúsítottja.

1 millió 348 ezres diáksereg szeptember 1-jétől

Oktatás - 2009-09-01

A 2009/2010-es tanév szeptember 1-jén indul és 2010. június 15-ig tart. Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap a középiskolákban és a szakiskolákban április 30. A tanítási napok száma 183, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában 182. A szorgalmi idő első féléve január 15-ig tart. Az őszi szünet október 26-tól 30-ig, a téli szünet december 23-tól 31-ig tart, a tavaszi szünet pedig 2010. április 2-6. között lesz.

Változatlan a diákhitel az új tanévben

Gazdaság - 2009-09-01

Változatlanok maradtak a felvehető összegek (költségtérítésesek számára legfeljebb havi 50, másoknak havi 40 ezer forint), a kamat azonban július 1-jétől 10,5 százalékra csökkent a múlt tanévi 11 százalékhoz képest. Júliusban lépett életbe az a könnyítés is, mely a nehéz helyzetbe kerültek számára lehetőséget ad törlesztő részletük maximum kétéves időtartamra szóló mérséklésére. Továbbá két pályázatot is indít a Diákhitel Központ Zrt., amelynek célja a tájékoztatás.

A gravitációs hullámok kutatásában közreműködik az ELTE

Tudomány - 2009-09-01

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karán alapított Eötvös Gravity Research Group (EGRG) egy olyan különleges, a gravitációs hullámok kimutatásánál is használt mérőberendezést (infrahang-mikrofont) fejlesztett ki, amely elősegíti az Univerzum korai szakaszából, az Ősrobbanásból származó jelek érzékelését - jelentette be Frei Zsolt egyetemi docens, a kutatói csoport vezetője.

Egyre magasabb adósságot halmoznak fel az amerikai fiatalok

Egy átlagos amerikai egyetemista felsőfokú tanulmányi befejezéséig 31 ezer dolláros adósságot halmoz fel, ami 73 százalékkal több a hat évvel ezelőtti adatoknál. Ráadásul, míg 2004-ben a diákok 24 százaléka fizette tandíját a hitelkártyáján rendelkezésére álló keretből, addig idén ez az arány már 30 százalék.

Szereted?

Belföld - 2009-09-01

Szereted ha simogatnak?

Szereted ha megérintenek?

Szereted ha fogdosnak?

Szereted ha felizgatnak?

http://csakigazat.blog.hu/

Fogyasztóvédelem - 2009-09-01

A fenti című blog bejegyzése a befektetőket óvatosságra inthetik, és tapasztaltakat érdemes megszívlelni. Elsőként egy, a HVG-ben is megjelent írást teszünk fel, a cikk írójának engedélyével.

Figyelem: következmények is vannak.

Schaár Erzsébet művészi hagyatéka

Ajánljuk - 2009-09-01
Schaár Erzsébet (1908–1975) a XX. század egyik legjelentősebb magyar szobrászművésze. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa volt. Tizennyolc éves korától szerepelt kiállításokon, 1932-ben már elnyerte a fiatal művészek Szinyei-díját. Tanulmányutakat tett Párizsban, Münchenben és Bécsben, sokan hatottak rá, de művészetének karaktere összetéveszthetetlenül egyedi.

Újjáalakultak a tojásdobálók

Jegyzet - 2009-08-31

Tisztelt Rendőrség!

Hallottam a hírekben, hogy Önök meg kívánják akadályozni, hogy szeptember 5-én tojással dobáljuk meg a melegeket. Mégpedig olyan antidemokratikus és embertelen módon, hogy nemcsak az Andrássy utat, de a vele párhuzamos utcákat is lezárják, hogy a melegek vonulása a tojásdobálók hatótávolságán kívül essen.

Adóváltozások szeptember 1-től

Jogtudor - 2009-08-31

A jövedelemmel összevontan adózik a családi pótlék is, a GYES-hez és a nyugdíjhoz hasonlóan. Egyéb jövedelem és egyben adóterhet nem viselő járandóság lesz a családi pótlék 50-50%-a az együtt élő házastársak, élettársak esetében. Egyedülállónak a családi pótlék 50%-a minősül az adóterhet nem viselő résznek. A másik fele a jogosultnak nem bevétel, azt nem kell figyelembe venni.

10 nap elzárást kapott a „toronymászó”!

Kékhírek - 2009-08-31

Mint arról korábban hírt adtunk a 2009. augusztus 28-án dél körüli időben egy 24 éves afgán állampolgárságú férfi felmászott a Menekülteket Befogadó Állomás területén található átjátszó toronyba és hivatalos iratokat követelt.

Oldódó pesszimizmus

Gazdaság - 2009-08-31

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság teljesítményének visszaesése valószínűleg most nyáron érte el mélypontját. A külső egyensúly látványosan javul, a belső pedig megfelel a nemzetközi követelményeknek.