A Fidesz megalakulása óta kiáll az alkotmányos jogok érvényesülése, így az egyesülési jog szabad gyakorlása mellett - közölte a párt szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-vel azt követően, hogy az SZDSZ nyílt levélben kért választ arra a kérdésre: meddig vállalhatók a Fidesz számára a Magyar Gárda megalakítása után a Fidesz-Jobbik közös önkormányzati frakciói.
A Magyar Gárda megalakítása után vajon meddig vállalhatók a Fidesz és a Jobbik képviselőinek közös önkormányzati frakciói - erre a kérdésre vár választ Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti elnöke hétfői nyílt levelében. A levelet Fónagy Jánosnak, a Fidesz fővárosi elnökének címezte.
Álarcos fegyveresek vasárnap elraboltak négy értékes képet a nizzai szépművészeti múzeumból - vált ismertté francia rendőrségi forrásokból. A rablók által elvitt alkotások között két Breugel, egy Alfred Sisley és egy Claude Monet kép van.
Komolyan mondom, nem értem, miért van mindenki kiakadva azon, hogy a Jobbik Magyarország elnöke vezetésével Magyar Gárda néven egyenruhás testület alakul. Nincs ebben szerintem semmi rossz, ezek a fiatalok, ők maguk mondták magukról, jót akarnak a nemzetnek. Azt, hogy ismét a régi fényében lobogjon, és rend legyen az országban. (Mit rákentek a századok - majd ők lemossák a gyalázatot.)
Lassan normalizálódik a helyzet a Ferihegyi repülőtéren, miután az este hétórás műszakváltást követően kevesebben sztrájkolnak az utasbiztonsági feladatokat ellátók közül - mondta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője vasárnap este nyolc órakor az MTI-nek. A szóvivő ismertette, hogy az 1-es és a 2-es terminálon is kisebbé váltak a sorok és kezd rendeződni a helyzet.
Az Egyesült Államok nagykövetségeit és egyéb érdekeltségeit fenyegette meg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy amerikai állampolgárságú tagja egy videofelvételen, amely vasárnap került nyilvánossá egy iszlamista internetes oldalon. Az arab fejkendőt viselő, szakállas fehér férfi - bizonyos Adam Gadahn Azzam - kijelenti a felvételen, hogy az amerikai diplomáciai képviseletek "törvényes célpontjai" a szervezetnek.
Vizsgálatot indított az országos tiszti főorvos azt követően, hogy egy Hungaroring környéki büfé vendégei közül legalább 12-en kórházba kerültek. Falus Ferenc az MTI-vel vasárnap azt közölte, tudomása szerint ételmérgezés miatt 11 felnőttet és egy gyereket szállítottak kórházba.
Egységre szólította fel a román államfő a székelyföldi románokat és magyarokat, hogy közös erőfeszítéssel járuljanak hozzá régiójuk fejlődéséhez. A Rompres állami hírügynökség szerint Traian Basescu - aki vasárnap is folytatta a székelyföldi Kovászna megyében tett látogatását - azt hangsúlyozta: nincs külön üzenete az itt élő magyaroknak és románoknak.
Iránnak nincs szándékában felfüggeszteni nukleáris tevékenységét, és a nyugati híresztelésekkel szemben nem is lassította le azt - jelentette ki vasárnapi sajtóértekezletén Mohammad Ali Hoszeini, a teheráni külügyminisztérium szóvivője.
Több mint 12,1 millió külföldi turista látogatott Kínába az idén június végéig, számuk a múlt év első félévéhez képest 18 és fél százalékkal nőtt. Költésük összege meghaladta a 10,2 milliárd dollárt, a növekedés ezen a téren 19 százalékos volt. A belföldi turistalátogatások 6,1 százalékkal nőtt ez alatt, míg a Hongkongból Kína más területeire látogató turisták száma 4,2 százalékkal emelkedett - írja a China Daily című lap.
Felzárkózásunk a kibővült Európában” címmel 2007. szeptember 20–22-én Debrecenben, a Kölcsey Központban rendezi meg a 45. Közgazdász-vándorgyűlést az idén 113 éves Magyar Közgazdasági Társaság. A közgazdász szakma legnagyobb hagyományú és legrangosabb tanácskozásán mintegy nyolcvan előadó és sok száz résztvevő vitatja meg a régiónk gazdaságának aktuális kérdéseit.
Új kerékpártárolókat helyezett ki július folyamán a város több pontján a debreceni önkormányzat. A kerékpárral közlekedők ezentúl 33 helyszínen összesen 51 új kerékpártárolót vehetnek igénybe. Egy eszköz 7-8 kerékpár tárolására alkalmas, így több mint 300 bicikli korszerű és biztonságos parkolása válik lehetővé.
A Fidesz újabb javaslat-csomagot tett le arról, hogy a jövőben hogyan lehet a választások állami költségeit csökkenteni.
Nyitrai Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Fidesz nemrégiben több pontba szedett javaslatcsomagot tett le arról, hogy hogyan csökkenthetőek a választások és szavazások költségei. Akkor a pártok kampányköltségeinek csökkentését, a politikai reklámok megszüntetését, a közvetlen választásról szóló törvény létrehozását, a kampányszámlák nyilvánossá tételét tanácsolták, valamint azt, hogy közpénzekből ne lehessen kampányolni, s kerüljön eltörlése a kampánycsend. A Fidesz most újabb javaslatokkal áll elő.
Az operatív törzs augusztus 10-i ülésén jelölik ki azt a személyt, aki a kormány részéről az augusztus 20-i ünnepségek egyszemélyi felelőse lesz - mondta Daróczi Dávid pénteki budapesti tájékoztatóján. A kormányszóvivő elárulta a testület megtartotta első ülését, amelyen határozott arról, hogy a tűzijáték ideje alatt a Margit híd és a Petőfi híd között csak állandó kikötési pontokkal rendelkező hajók tartózkodhatnak.
A rendőrség visszavonta a Kármán Irén újságírónő ügyében kitűzött nyomravezetői díjat - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. A nyomozás adatai alapján megállapítható tényállással, annak tárgyi súlyával aránytalan a korábban kitűzött nyomravezetői díj, így annak fenntartása nem indokolt - magyarázta az NNI helyettes szóvivője.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberjogvédő szervezet azt követelte a táliboktól, hogy engedjék szabadon 21 dél-koreai túszukat, egyben figyelmeztette az iszlamista mozgalmat, hogy a fogolytartás és a foglyok kivégzése háborús bűntett. Az AI ezt csütörtökön telefonon közölte a magát a tálibok szóvivőjének mondó Kari Mohammed Juszuf Ahmadival.
Péntek délelőtt 10 óra 12 perckor Bajánsenyénél átlépett Szlovénia területére az a tehervonat, amelyet az ukrán hatóságok radioaktív sugárzás miatt fordítottak vissza a záhony-csapi határállomáson - mondta pénteken az MTI érdeklődésére Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője.
Többszöri tárgyalás és egyeztetés után csütörtökön a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Ferencváros között megszületett a megállapodás, amelynek értelmében a felek kinyilvánították szándékukat: a jövőben közösen tesznek meg mindent a magyar labdarúgás fejlődése érdekében. A zöld-fehér klub visszavonja a bírósági pereket, a szövetség pedig hathatós támogatásban részesíti a Fradi utánpótlását.