A Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen. Június 21-én hajnali 02-03 óra közötti időben, Debrecenben a Piac utca – Simonffy utcák közelében lévő szórakozóhely előtt állt két fiatal. A 19 éves fiúhoz – előzetes szóváltás nélkül - odalépett 4-5 ismeretlen személy és néhány ütést mértek a fejére, melynek következtében a fiú könnyű sérüléseket szenvedett.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) üdvözli a UPC Magyarország Kft azon döntését, hogy visszavonta a papíralapú számladíjat. A vállalattól kapott tájékoztatás szerint azon előfizetőik esetében, akik a számladíjat már kifizették, gondoskodnak az összeg visszafizetéséről, és erről értesítik az érintetteket.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-alföldi Regionális Felügyelősége 2008. I. félévében a megnövekedett közérdekű bejelentések és konkrét reklamáció kivizsgáláson túl 15 országos 5 helyi kezdeményezésű, mindösszesen 20 témavizsgálat keretében 2605 ellenőrzést hajtott végre, 61,6 %-os kifogásolással, ami korábbi évi 53,3%-os képes növekvő tendenciát mutat.
Továbbra is sok a visszaélés az utazással egybekötött termékbemutatókon. Ezért jól fontolja meg vásárlási döntését, aki utazással egybekötött termékbemutatón vesz részt – tanácsolja az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.Számos ajánlat csábítja a fogyasztókat egynapos – általában ingyenes vagy csak minimális díjú – városnézésre, melyért „cserébe” csupán egy termékbemutatón kell részt venni.
Július 19-én délelőtt Egyek külterületén található földúton egy gyermeket megharapott egy kutya. A helyszínre érkezett rendőröknek a középkorú férfi elmondta, hogy reggel 10 óra körüli időben kisfiával indultak el kutyát sétáltatni, melynek során a nem fajtiszta, staffordshire terrier hirtelen nekitámadt a gyereknek.
Horvátországban nagy lehetőségeket látnak az akácgazdálkodásban, és több helyen elkezdődött a dám tenyésztése is. Dr. Miroslav Benko, a Horvátországi Erdészeti Intézet vezetője és Dr. Littvay Tibor, a nemesítési osztály vezetője a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetében a magyar tapasztalatokról tájékozódott.
Mondjuk én mindjárt sejtettem, hogy nem pusztán gyűlöletből megy ez az egész. Ennyi gyülölködés nem szorulhat a magyar emberekbe, nem arról vagyunk ismertek a nagyvilágban. Jó, nem makulátlan a hírünk, mindenki hallotta már a sok helyütt terjedő mondást, miszerint ha egy magyar mögötted megy be a forgóajtón, akkor biztos lehetsz benne, hogy előtted jön majd ki onnan.
A biztosítottak bejelentését elektronikus úton vagy papíralapú adathordozón a foglalkoztató az illetékes elsőfokú állami adóhatósághoz teljesíti a 08T1041-es – Bejelentő és változásbejelentő lap a munkáltató vagy kifizető által foglalkoztatottak adatairól - adatlapon. Az állami adóhatóság a beérkezett elektronikus adatszolgáltatást haladéktalanul továbbítja az egészségbiztosítási, illetőleg a munkaügyi szervhez. Amennyiben a helyesbítés, a változás vagy a törlés bejelentése 2007. január 1. előtt bejelentett adatra vonatkozik, akkor ezt jelölni kell a vonatkozó kódkockában a kitöltési útmutató alapján.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség „Egyenes Út Mindenkinek” napján több ezer résztvevő ismerkedhetett meg a fogyatékkal élők mindennapjaival, valamint a civil szervezetek működésével. A július 19-ei egész napos rendezvényen a sport és szórakoztató programok mellett az uniós pályázati lehetőségeket sikeresen felhasználó civil szervezetekkel és az akadálymentesítést szolgáló, európai uniós forrásból megvalósuló beruházásokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők.
A Hortobágyi Nemzeti Park 2007-ben, az általa fenntartott Tourinform iroda működtetését megszüntette. Bár turistatájékoztatást a Nemzeti Park Látogató- és Oktatóközpontja továbbra is ellát, célszerűvé vált egy szektorsemleges, a Hortobágy turisztikai kínálatát teljes mértékben bemutatni képes információs pont létrehozása, amely a térség turisztikai marketingtevékenységébe is bekapcsolódik.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének álláspontja szerint jogszabálysértő, ha a kereskedő az autóra nyújtott jótállást feltételekhez köti. A jelenlegi gyakorlat szerint újonnan vásárolt autók esetén a fogyasztók csak akkor érvényesíthetik a jótállásból eredő jogaikat, ha eleget tesznek a márkakereskedések által előírt feltételeknek.
A Debreceni Rendőrkapitányság beosztottai – 2008. július 16-án, gépkocsizó járőrszolgálatot ellátása közben észlelték-, amint egy gyorsasági motoros halad el mellettük és kanyarodik el a Kishegyesi út irányába. A gépkocsiból kinyújtott jobb karja fel-le mozgatásával a járőrvezető egyértelműen jelezte a motoros felé megállítási szándékát, azonban erre a motoros – tartva a rendőri intézkedéstől - gyorsítva továbbállt.
A nyári idegenforgalmi szezon egyik debreceni látványosságaként, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum (Debrecen, Péterfia u. 28.) adottságai nyújtotta lehetőségek kihasználásával, a nagy múltú debreceni mézeskalácsosság és vidékünk méhészeti hagyományaira építve rendezi meg az idén első alkalommal a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága a Mézeskalács Fesztivált, augusztus 2-án és 3-án.
Európai uniós támogatással megkezdődhetnek a nyíregyházi Ócenárium, Esőerdőház és Tarzan ösvénye építési munkálatai: a 2010 tavaszára mintegy 1,6 milliárd forintból megvalósuló beruházás eredményeként Magyarországon egyedülálló látványossággal büszkélkedhet majd a szabolcsi megyeszékhely. Az erről szóló támogatási szerződést a napokban írták alá a Nyíregyházi Állatpark és az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség illetékesei Nyíregyházán.
Az elmúlt hónapok történései felvetették a gyanút, hogy a Debreceni Vagyonkezelő Rt. körül nincs minden rendben. Emlékezetes, hogy a Lycium Hotel, illetve az Airport-Debrecen Kft. szerződéseivel kapcsolatosan az MSZP debreceni szervezete aggodalmának adott hangot, miszerint Debrecent több százmilliós kár érte a Holding magáncégekkel kötött szerződései következtében.
Július 20-án 20.00 órától a Debreceni Oláh Gábor utcai Stadionban kerül sor a DVSC-TEVA – MTK Budapest Szuperkupa labdarúgó mérkőzésre, melyet a biztonsági kockázat szempontjából minősítő - külön jogszabályban meghatározott - szakértői bizottság nem minősített kiemelt biztonsági kockázatúnak.
A hajdani úttörőtábor ismét várja mindazokat, akik teljes pörgésben szeretnének eltölteni néhány önfeledt napot a Balatonnál július 24. és 27. között, nappal sportra vagy strandra vágynak, este pedig koncertekre. Hamarosan indul ugyanis a Zánkai BalaTone Fesztivál, mely a nyári könnyűzenei fesztiválok közül a legbarátibb áron érhető el.