Az Európai Parlament újságíródíjának magyarországi továbbjutói versenyeznek majd a többi EU tagállam pályázóival a kategóriánként ötezer eurós díj elnyeréséért.
A nemzeti zsűri döntése alapján idén nyomtatott sajtó kategóriában Pócs Balázs, a Népszabadság újságírója „Mit kap karácsonyra az EU?” c. cikkével jutott tovább az európai fordulóba. Televíziós kategóriában Pozsonyi Péter, szerkesztő-riporter „Határút épül” c. tudósításával, online kategóriában Szlankó Bálint az Origo internetes hírportálon megjelent, „Agyra gyúrnak a brüsszeli ravaszok” c. írásával szerepel majd a 27 tagállam nemzeti pályázói között.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) felháborítónak tartja, hogy az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága általános vitára alkalmasnak találta Sándor Klára és Magyar Bálint szabad demokrata képviselők által benyújtott, a közoktatást több ponton érintő módosító indítványt. Az érdekvédő szervezet elsősorban a szakmai diskurzus hiánya miatt támadja az oktatási minisztert, illetve a bizottságot és követeli, hogy az országgyűlés utasítsa el a javaslatot - adta hírül a Független Hírügynökség.
Az energetika területén jelentkező szakemberhiányra hívta fel a figyelmet Aszódi Attila, a Műegyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója a Magyar Energetikusok Kerekasztala rendezvényén , ahol egy független energiastratégiai központ létrehozásának gondolata mellett a felsőoktatásba kerülő fiatalok hiányos természettudományi ismereteiről is szó esett - írja a Napi Gazdaság.
"Magyarország egy miniszteri aláírással önként vállalta 1999-ben a bolognai rendszer bevezetését további 28 országgal együtt annak érdekében, hogy a globalizáció által támasztott követelményeknek eleget tegyen" - vázolta a kezdeti lépések körülményeit Csirik János, a Nemzeti Bologna Bizottság (NBB) elnöke, a szakmai szervezetek tanácskozásán.
Tíz nap múlva az áfakulcs 20-ról 25 százalékra nő, a jövedéki adó pedig (mely az üzemanyagokat is érinti) egy százalékkal emelkedik. Mindez az önkormányzati cégek gazdálkodására is kihat – ismertette Kósa Lajos hétfői sajtótájékoztatóján , mintegy előre vatítve a költségvetés újratárgyalását.
Vámos Miklós íróval, a televízióból ismert műsorvezetővel találkozhatnak az érdeklődők 2009. június 16-án, kedden 17 órakor a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központban (Debrecen, Bem tér 19.) A népszerű íróval dr. Simon Zoltán irodalomtörténész beszélget.
A magyar királyság középcímere, Debrecen városának Isten bárányát ábrázoló emblémája, valamint a Református Kollégium képe is díszíti a Debreceni Egyetem Aulájának II. világháború során elpusztult, közelmúltban helyreállított középső ólomüveg ablakát. 2012-re, az egyetem felállításának centenáriumára, illetve az impozáns épület megnyitásának hetvenedik évfordulójára a csarnok további négy ablaka is egykori pompájában fogadja látogatóit.
Jánosi György, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának MSZP-s elnöke csütörtökön – korábbi ígéretéhez híven egyedül – benyújtotta a Médiatörvény legújabb tervezetét. A szocialista politikus néhány hete a tihanyi médiakonferencián jelentette be , hogy akár a többiek támogatásának hiányában is „szeretné benyújtani a törvényt, hogy ez a többhónapos munka ne vesszen kárba.”
A kormány legutóbbi ülésén tárgyalt a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztéséről, ami fontos eleme a foglalkoztatottság növelését, a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérésének ösztönzését szolgáló intézkedéseknek. Ezt a célt szolgálják a családtámogatási rendszer átalakítására vonatkozó javaslatok is, amelyeket május végén fogadott el az Országgyűlés.
Járulékcsökkentés, a tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlése, a társasági adó csökkentése: néhány a legfontosabb intézkedések közül, amelyekkel a kormány részben már idén lélegzethez juttatja a vállalkozásokat. „A kabinet válságkezelő programjának lépései nyomán a vállalkozásoknak összesen 400 milliárd forinttal kevesebbet kell befizetniük adók és járulékok formájában idén és jövőre” – többek között ezt mondta el Bajna Gordon a Menedzserszövetség éves közgyűlésén,csütörtökön, Budapesten.
Egy szórakozóhelyről sétált hazafele 2009. június 5-én éjszaka egy vámospércsi férfi. Nem messze a kocsmától két kerékpáros férfi állt elé, majd minden ok nélkül bántalmazni kezdték, fellökték, arcát és hátát lábbal taposták. Az egyik bántalmazó a sértett telefonját követelte. A férfi nem akarta átadni, ekkor azzal fenyegették meg, hogy leszúrják. A megijedt férfi átadta a telefont.