Megváltoztatná a belváros forgalmi rendjét az önkormányzat. A tervek szerint a Kossuth utcán, valamint annak a folytatásán, a Széchenyi utcán csak egy irányban lehet majd közlekedni. Emellett a Miklós utca, valamint a Szent Anna utca is egyirányúvá válna. Az önkormányzat tulajdonképpen egy óriás körfogalmat alakítana ki a belváros legforgalmasabb részén. Így gyorsabb lehetne a közlekedés, és megszűnnének a dugók.
Nagy-Britannia lakossága több mint hatszorosa hazánkénak, a felsőoktatásba jelentkezők száma viszont arányosan kevesebb, mint Magyarországon. Az Egyesült Királyságban évente körülbelül 500.000 fiatal adja be jelentkezési lapját a felsőoktatásba, míg Magyarországon 2007-ben valamivel több mint 108 ezer jelentkezés érkezett, ebből tehát látszik, hogy a szigetországban arányaiban kevesebben szeretnének diplomát szerezni, mint nálunk.
A Debreceni Rendőrkapitányság, Nyomozó Alosztály munkatársai 2007. december 04-én - egy folyamatban lévő ügyben – házkutatást tartottak egy debreceni bérház garázsában, mely során az általuk keresett tárgyakon kívül, előkerült egy – vélhetően bűncselekmény elkövetéséből származó - kerékpár is, melynek eredetével a gyanúsított személy nem tudott elszámolni. A 44 éves debreceni nőt lopás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a nyomozók.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Nyomozó Alosztálya elkövetők kilétének megállapítása érdekében kéri a lakosság segítségét.
2007. december 03-án 12.30-12.45 óra körüli időben a Széchenyi utcán található Számítástechnikai üzletbe ment be a mellékelt képen látható 3 férfi, akik közül ketten az üzlet 2 eladójának figyelmét elterelték, míg harmadik társuk eltulajdonította az íróasztalon lévő kb. 140.000 Ft értékű telepítőprogramot tartalmazó cd-t.
Egy héttel a politikai választások utáni erőszakhullám láttán mindkét párthoz tartozó kenyaiak egyre nagyobb tömegben fordulnak Istenhez, hogy kegyelmezzen a jelenlegi borzalmas állapoton és Kenyán. A kenyai templomok az előző és a mai vasárnapon is zsúfolva voltak, ahol a hívők azt kérték, Isten avatkozzon be a béke érdekében ott, ahol erre a vezetők már képtelenek.
A CIVITAS program keretében egy új, internet alapú, az üzenőfal vagy fórumok elvéhez hasonlóan működő szolgáltatás indult el Debrecen város hivatalos honlapján. Az „útitárs” elnevezésű rendszeren bárki közzéteheti a tervezett utazásának időpontját, célállomását és olyan útitársat kereshet, aki ugyanazon az útvonalon kíván utazni.
09-én: 08.00-16.00-ig Hajdúszoboszló Rk. területe, 4.sz. főút
10-én: 08.00-16.00-ig Nyíradony r.őrs területe, 471.sz. főút
11-én: 08.00-16.00-ig Hajdúszoboszló Rk. területe, 4.sz.főút
12-én: 07.00-16.00-ig Hajdúböszörmény Rk. területe, 35.sz. főút
Már összeülhettek a családi kupaktanácsok, a baráti társaságok, hogy áttanulmányozzák az idén csaknem ezer oldalon megjelent Felsőoktatási felvételi tájékoztatót, amelyben számos alapszak, 85 mesterszak és további felsőfokú szakképzések listáját böngészhetik a pályaválasztók. A döntés nem csak a kb. százezer potenciális jelentkezőt, hanem családjukat is érinti.
1. NEM a tandíj eltörlésére
a. Ha eltöröljük a tandíjat, azzal újra beismerjük: a diákoknak semmi joga beleszólni abba, milyen képzést kapnak.
b. Ha eltöröljük a tandíjat, azzal elfogadjuk, hogy az állam ízlése döntse el a felsőoktatás jövőjét, ahelyett, hogy a valódi tudást adó, a munkaerő-piaci előnyt garantáló intézmények jutnűnak magasabb bevételhez.
c. Ha eltöröljük a tandíjat, akkor épp azokkal fizettetjük meg a diákok képzésének költségét, akik talán soha nem jutnak diplomához.
Nincs talán még egy olyan szervezet Magyarországon, amely akkora változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, mint a magyar rendőrség. Nem terhelném az olvasókat e folyamat valamennyi állomásával. A legfontosabbat azonban mindenképpen kiemelném, amely meghatározza e testület életét és tevékenységét: a rendőrség a demokratikusan működő társadalomban ma azt a helyet foglalja el, melyet a közösség elvár tőle, s szerepét nem egy hatalmi gépezetnek, hanem az őt fenntartó adófizetők elvárásainak megfelelően tölti be.
A Miniszterelnöki Hivatal Audiovizuális Média Kormánybiztossága elkészítette a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia végleges változatát, amely megtalálható a Miniszterelnöki Hivatal honlapján.
Ilyenkor új év környékén sokan éreznek késztetést arra, hogy mindenféke jópofa újévi üzenetekkel bombázzák ismerőseiket. Én is kaptam vagy több tucat elektronikus levelet, sokfélék voltak, mint ahogyan mi sem vagyunk egyformák.
Volt olyan közöttük, amelyik elgondolkodtatni akart, egy másik típus inkább szórakoztatni, de akadt közöttük a szó szoros értelmében vett formás jókívánság is.
Mielőtt cikkemet bárki kezébe veszi, előre figyelmeztetem, hogy ez nem érték- és érdeksemleges iromány, hanem nagyon is pártos. Az adófizetők pártján állok. Nekik; a Magyar Köztársaság fogyatkozó számú adófizetőinek írok, akik ma a lakosság alig harmadát alkotják. Azt szeretném, hogy ők: a törvénytisztelő adófizetők legyenek holnapra az új többség.
Minden rendben. Kitört a pánik. A politikai elit zárt alakzatokat képez. Összezár az MSZP. Vezetői fogadkoznak, hogy minden változatlan, s 2009 őszéig a nyugodt, megfontolt aprómunka következik. Összezár a Fidesz. Egységesek vagyunk a célokban és az eszközökben, szeretjük vezérünket és választóinkat. A pártok boldogok. Magyarország boldog. Helyzete siralmas. Kilátásai sötétek. Kérdés: országot, népet, nemzetet vagy politikai szereplőket cseréljünk?
A Kosár magazin decemberi számában a hordozható MP3-lejátszók széles választékából szerepel 15 típus. Köztük olyanok, amelyek ügyesek, ám nagy tudásukból fakadó méretűknél fogva a könnyű hordozhatóság, kézre állóság követelményének nem felelnek meg. A „tesztalanyok” kijelölésénél elsődleges szempont volt, hogy az adott készüléket a használója gond nélkül magánál tudja-e hordani.
Mit gondolnak a Fidesz vezetői arról, hogy melyek a kormányzati teendők ma Magyarországon, és hogyan lehet azokat megoldani? Erre kaphatunk választ az Erős Magyarország című programfüzetből. Úgy tűnik, a kommentátorok nem figyeltek még fel a szöveg néhány fontos elemére.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének tudomására jutott, hogy az Erste Bank Hungary Nyrt. (Erste Bank) hitelegyeztető levelein a fogyasztók nem tudnak kiigazodni, nem kapnak teljes körű tájékoztatást a törlesztőrészletek alakulásáról.
A hitelegyeztető levelet több esetben az éves fordulónap előtt két nappal kapják meg a fogyasztók azzal, hogy két nap múlva már a levélben megállapított összeget fogja az Erste Bank leemelni a számlájukról.