A Debreceni Agglomeráció Önkormányzatainak Terület- és Településfejlesztési Társulása (DAÖT) – melynek 24 hajdú-bihari település a tagja – június 19-én tartotta legutóbbi ülését a debreceni Régi Városházán. A résztvevők tájékoztatót hallgattak meg a nemrég elkészült debreceni Integrált Városfejlesztési Stratégiáról (IVS).
A Balmazújváros Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását annak a 39 éves egyeki nőnek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy mozgássérült, tolókocsiban ülő asszony kezéből kitépte táskáját. A táskában több mint kétszázezer forint volt.
Június 26-i ülésén tárgylja a képviselőtestület az ÚNOK sorsát. Az intézményt- a javaslat elfogadása esetén - szétszedik, az igazgató magasabb vezetői megbízását visszavonják. Arról még nincs előterjesztés, melyik középiskola települ át az Újkertbe.
A Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola (továbbiakban: szakközépiskola) szakképzési évfolyamán jelenleg egy osztályban van lehetőség informatikai hálózattelepítő és üzemeltető szakképesítés megszerzésére.
Indulhatunk? – kérdezi a sofőr az utasokat indulás előtt. Ugye ismerős? Biztos vagyok benne, hogy már számtalanszor hallotta, vagy feltette maga is ezt a kérdést. De biztos, hogy az utasoktól kell érdeklődni, hogy minden feltétel adott-e egy hosszú utazásra? Vagy a fenti kérdés csak egy önigazolásra, önnyugtatásra alkalmas frázis, melyet költői kérdésként tesznek fel a gépjárművezetők?
Tisztelt debreceni lakosok!
Az allergiás megbetegedés korunk egyik népbetegsége. Az allergiákat számottevően a virágpor (pollen) okozza, Magyarországon az allergiások első számú közellensége a parlagfű.
A parlagfű július közepétől október közepéig, vagyis majdnem 3 hónapig virágzik! Ez a gyomnövény alig 50 éve jelent meg nálunk, azóta nagyon erőszakosan, minden mást kipusztítva maga körül, egyre nagyobb területeket elborítva terjed.
A magyar gazdaság 1990 óta végbement sikeres szerkezeti átalakulásában meghatározó szerepet játszottak a külföldi közvetlen tőkebefektetések. A külföldi működő tőke folyamatos beáramlása jelentős mértékben hozzájárult a termelékenység növekedéséhez, a technológiai modernizációhoz és új munkahelyek teremtéséhez. A nem adóssággeneráló működőtőke-beáramlásnak meghatározó szerepe van a külső pénzügyi egyensúly javításában is.
Az utóbbi 10 év legnagyobb zöldmezős beruházása valósulhat Magyarországon a Mercedes-Benz döntésével: az autógyártó a kapacitásának bővítése érdekében új gyár létrehozásáról döntött, új gyára telephelyéül pedig Kecskemétet választotta. A cég mintegy 800 millió eurós, azaz hozzávetőleges 200 milliárd forintos beruházása közvetlenül 2 500 munkahelyet teremt a régió lakosai számra.
A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt.vezérigazgatója, Czeglédi Gyula 2008. június 17-én látta vendégül a Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjét Fazekas Lajost és az Aquaticum Gyógy-és Fürdőközpont vezetői csapatát. A megbeszélés során a két turisztikai cég vezetői megállapodtak abban, hogy a jövőben együttműködést kezdeményeznek műszaki, üzemeltetési, szolgáltatási, gazdasági és marketingterületen.
Idén százezernél kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, de a tendenciák változatlanok maradtak. Továbbra is a nappali képzést jelölték meg a legtöbben, az elektronikus úton jelentkezők száma pedig tovább nőtt.
Az Educatio Kht. által készített elemzés szerint az elmúlt években jelentősen csökkent a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, míg 2004-ben 166 ezer jelentkezőt regisztráltak, idén az áprilisi feldolgozottság szerint 96 549 jelentkezőt számláltak.
Emelt szintű érettségit kell tennie egy tárgyból annak a diáknak, aki orvosi, vagy állatorvosi képzésben kívánja folytatni a tanulmányait, mondta el Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár.
A Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma három éve indította el mezőgazdasági mérnöki képzését Nagyváradon. A Partiumi Keresztény Egyetem infrastrukturális hátterének és a Debreceni Egyetem oktatóinak köszönhetően, a képzésben részt vevő hallgatók idén először vehetik át diplomájukat Debrecenben.
Tegnap késő este a Mentőszolgálattól érkezett bejelentés a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, hogy Debrecen egyik utcájában egy megszúrt férfit láttak el, majd szállítottak kórházba, ahol életmentő műtéten esett át. A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet miatt indított eljárást és vett őrizetbe egy 38 éves debreceni férfit.
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. tájékoztatja a tisztelt utazó közönséget, hogy pályafelújítási munkálatok miatt 2008. június 20-án 18 órától üzemzárásig a villamosok csak az Egyetem megállóhelyig közlekednek, majd onnan visszafogással indulnak a Nagyállomás irányába.
Megvalósul az ország egyetlen szervezetten működő, egészségügyi és foglalkoztatási rehabilitációs ellátása. Az Egészségügyi Minisztérium döntése értelmében a Mátrai Gyógyintézet a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum részeként működik tovább. Az intézetek integrációjával az ország egyetlen szervezetten működő, egészségügyi és foglalkoztatási rehabilitációs ellátása jöhet létre.