A megadott határidőig, szerdáig 34 település önkormányzata jelezte hivatalosan, írásban a szándékát a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál (GKM) arra, hogy a vasúti mellékvonalakat térségi vasútvonallá minősítsék. Ezek a települések tíz, szüneteltetésre szánt vasútvonal mentén helyezkednek el - közölte a GKM, hozzátéve: még várják a postán feladott szándéknyilatkozatok megérkezését.
A 2008-ban lejáró 900 megaherzes koncesszió 7,5 éves meghosszabbításáért 10-10 milliárd forintot plusz áfát fizet a két jelenlegi használó cég, a Pannon GSM Távközlési Nyrt. és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, aki a két cég vezetőjével aláírta a szerződést csütörtökön Budapesten.
Nem masírozhatnak a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidó negyedben. A városi bíróság csütörtökön elutasította a Fiatal Nemzeti Demokraták fellebbezését az ellen, hogy az önkormányzat a korábban bejelentett meneteiket megtiltotta. Ezt a döntést szombatig már semmiféle módon nem lehet megváltoztatni.
Debrecen önkormányzata kétfordulós nyilvános pályázatot hirdetett a debreceni repülőtér ingatlanjainak és a repülőteret üzemeltető Airport-Debrecen Kft. 100 százaléknyi üzletrészének hasznosítására, vagy eladására - derül ki a város internetes honlapján olvasható hirdetményből.
Az ipari termelés az idén szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 6,2 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva 8,7 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az előzetes adatok alapján. Szeptemberben az előző hónaphoz képest az ipari termelési index a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazítva 0,2 százalékkal nőtt.
Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Vlagyimir Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után Egységes Oroszország. Minderről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt szerdán a párt legmagasabb tanácsának és elnökségének közös ülésén.
Az Új Magyar Falu Programja révén minden egyes faluban – átlagosan – 10 beruházás valósulhat meg, amely vagy munkahelyet teremt, vagy a település fejlesztésével járul hozzá a vidéki élet jobbá tételéhez.
Harsányi Béla (1971.10.05.) Debrecen, Tokaji u. 20. szám alatti lakos november 04-éről 05-re virradóra lakásáról ismeretlen helyre távozott. A férfit a kórház pszichiátriáján kezelik, ahová már korábban vissza kellett volna térnie, azonban ott nem jelentkezett. Eltávozásakor sem pénzt, sem iratot, de még a gyógyszereit sem vitte magával.
Most, hogy Szalai Annamária, az ORTT Fideszes delegáltja gyötrően hosszúnak tűnő hallgatás után ismét hallatta a hangját, fel kell tennünk magunknak a kérdést: szabad-e a közszolgálati televízióban igazat mondani?
Az 1997-ben alapított díjat Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője adta át Boleratzky Lóránd jogtudósnak, Győri L. János irodalomtörténésznek és Nagy István teológus, főiskolai tanárnak a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Balmazúvárosi Rendőrkapitányság visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indított eljárást négy személy ellen.
A személygépkocsi vezetője rendkívül idegesen viselkedett, mikor közúti ellenőrzés során igazoltatták a rendőrök 2007. október 31-én Balmazújváros belterületén. Az ellenőrzéskor autójából, a kalaptartóra helyezett CD tároló táskából 4 zacskó, 177 db – mosoly és dollár gravírozású - tabletta került elő.Az Észak-alföldi Régió 2007. november 8-án harmadik alkalommal szervezi meg -a Siver Hotelben, Hajdúszoboszlón - az Észak-alföldi Regionális Innovációs Konferenciát. A konferencia minden évben egy konkrét téma köré szerveződött: 2005-ben a K+F eredmények hasznosítása a gyakorlatban volt a téma, 2006-ban pedig a Régiók Bizottsága és az Európai Bizottság Nyílt Napja (Open Days) decentralizált rendezvényeként a Kulcs az innovációhoz Európa régióiban témát ölelte fel a rendezvény.
A magyar politikusok népszerűségi rangsorát - júliusi sikerét megismételve - Kósa Lajos 43 éves fideszes képviselő, Debrecen polgármestere vezeti. Megelőzi Sólyom László államfőt és Szili Katalin parlamenti elnököt - ez derül ki a Századvég és a Forsense október 12. és 26. között végzett telefonos közvélemény-kutatásából. A Klubháló Nyíregyházán élő munkatársát megihlette a hír.
Állami kézben maradnak a Hortobágyi Nemzeti Park területén működő cégek - jelentette be a miniszterelnök szerdán, a Hortobágyon tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány egyetért azokkal, akik óvják és védik a Hortobágy egységét - mondta Gyurcsány Ferenc, miután több tárca vezetőjével és az érintett szervezetek képviselőivel egyeztetett a témában.
Együttműködési megállapodást kötött hat, a köz- és művészetoktatásban és szakképzésben érintett szakszervezet: a tömörülések az erőteljesebb fellépés érdekében a jövőben összehangolják tevékenységüket - hangzott el az érdekvédők sajtótájékoztatóján. Árok Antal a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy a hosszú idő után létrejött megállapodással növekedhetnek az érdekérvényesítés lehetőségei hazai és uniós szinten egyaránt.
Jogerősen 15 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte másodfokon szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a tizenhét éves fiút, akit egy magyarcsanádi lány meggyilkolásában mondott ki bűnösnek.
Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges törvénymódosítás célja, hogy legyen világos, ki mennyit és hogyan kap, ha olyan állami tisztséget tölt be, ami az átlagost messze meghaladó felelősséggel jár - mondta Draskovics Tibor tárca nélküli miniszter a javaslat szerdai általános vitájában a parlamentben.