Nem azért találkozunk, hogy kiélezzük a viszonyt, hanem azért, hogy csökkentsük a feszültséget - jelentette ki vasárnap este Pozsonyban Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök, aki hétfőn a visegrádi országok miniszterelnökeinek pozsonyi csúcstalálkozója keretében kétoldalú megbeszélést is folytat szlovák kollégájával, Robert Ficoval.
Indiai cégek az idén mintegy 35 milliárd dollárt költhetnek külföldi cégek felvásárlására. Az akvizíciókra fordított összeg folyamatosan és erős ütemben nő: tavaly ennek csak kevesebb mint felét, 2005-ben csupán 4,3 milliárd dollárt költöttek erre.
Őrizetbe vették Montenegróban Vlastimir Djordjevic volt szerb tábornokot, akit 1998-99-ben Koszóvóban elkövetett háborús bűnök vádjával köröz a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT).
A biztosítottak bejelentését a foglalkoztató 2007.01.01-jét megelőzően az illetékes egészségbiztosítási igazgatási szervhez teljesítette. Az egycsatornás adatszolgáltatási rendszer kialakítása szükségessé tette, hogy ezen időpontot követően a foglalkoztató (munkáltató, kifizető) bejelentési kötelezettségét az illetékes elsőfokú állami adóhatósághoz teljesítse.
Szemmel láthatóan elégedetten távozott az UEFA kéttagú küldöttsége Debrecenből, miután június 13-án szemrevételezték a 2009-es futsal Európa-bajnokság itteni lehetséges helyszíneit.
A Magyar Labdarúgó Szövetség pályázott az UEFA által elismert teremlabdarúgó sportág kontinensviadalának megrendezésére, s az egyik magyarországi helyszín a Budapest Sportaréna, a másik pedig a debreceni Főnix Csarnok lenne.
Az agyi sugársebészet olyan speciális módszer, mellyel koponyán belüli betegségeket, daganatokat, érrendellenességeket lehet nagy hatékonysággal kezelni a koponya megnyitása nélkül. Az eljárással azok a betegek is kezelhetők, akiknél kérdéses volt a klasszikus idegsebészeti beavatkozás lehetősége.
Ma ül össze a Fidesz elnöksége a népszavazási kezdeményezések ügyében. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy pénteken vitatják meg, mi lesz a következő lépésük azután, hogy az Országos Választási Bizottság hétfőn június 25-ére halasztotta a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló döntését.
Az USA-hoz és Hollandiához képest Magyarországon kétszer annyi tanítási óra elvégzése szükséges a diploma megszerzéséhez, ehhez a tanároknak kétszer annyi órát kell tartaniuk és ehhez kétszer annyi tantermet kell az egyetemeknek biztosítaniuk, ezért csökkenteni kellene az óraszámot - olvasható egy egyetemi tanár felvetése az ÉS-ben. A Budapesti Műszaki Főiskola rektora részben egyet ért a felvetéssel, a Szent István Egyetem rektora szerint azonban nem ilyen módszerekkel kell javítani a felsőoktatáson.
Erdélyi értelmiségiek és több civil szervezet az Európai Parlament Petíciós Bizottságához fordult a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) kialakult helyzet rendezését követelve. A beadványt Kányádi Sándor költő, a tizenhét erdélyi magyar akadémikus közül tizenöt, a BBTE több oktatója, valamint a magyar feliratok kihelyezése miatt menesztett két volt oktatója írta alá.
Stracciatella, Eszterházy-szelet, Zserbó – csak néhány ízelítő a Kosár reklámmentes fogyasztói magazin által vizsgált különleges fagylaltköltemények közül. A szigorú szemű (és ízlésű) tesztelőcsapat által értékelt 18 dobozos jégkrém közül 4 kiváló, 11 jó, 3 viszont csak elégséges minősítést kapott.