900 millió forintot fordít a szociális és munkaügyi tárca a legnehezebb helyzetben lévő munkanélküliek foglalkoztatási programjára. Az esztendő első közmunkapályázatára kistérségek jelentkezhetnek.
2007. január 1.
Református Nagytemplom
16 óra
Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény szerint 2007. január 1-jétől megszűnt az ún. "súlyadó". A régi szabályozás helyébe az autó életkora és a motor teljesítménye alapján megállapításra kerülő adóteher lép. 2007-től adókötelesek lesznek a motorkerékpárok is.
A várólisták bevezetésével igazságosabbá és ellenőrizhetőbbé válik az egészségügyi ellátás azok számára, akik szervátültetésre, vagy nagyobb költségű ellátásra várnak, illetve azoknak is, akik olyan intézményben kezeltetik magukat, amelynél tartós kapacitáshiány áll fenn.
Az Országgyűlés 208 igen, 163 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadott, 2007-es költségvetési törvényjavaslat szerint idén a büdzsé bevétele 6.669 milliárd forint, a kiadási főösszege 8.325 milliárd forint, a hiánya 1 656 milliárd forint lesz.
Az ütemezett nyitás azt jelenti, hogy Bulgária és Románia uniós tagságának első két évében 219 szakmára terjed ki az automatikus engedélykiadás.
Az amerikai kormány javaslatot készített elő arra vonatkozóan, hogy a jegesmedvék mihamarabb kapják meg a "veszélyeztetett faj" minősítést - adta hírül a The Washington Post, című amerikai napilap.
A konzervatív és szocialista egészségpolitikusok, a Fidesz és az MSZP volt egészségügyi miniszterei december 27-i nyilatkozataikkal újra megerősítették az SZDSZ elhatározását, mellyel élére állt az egészségügyi reformnak. – olvasható Horn Gábor közleményében.
Süth Miklós főállatorvos pénteken, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten azt mondta, hogy az ünnepek előtti időszakban végzett élelmiszerellenőrzések újra bebizonyították: a hazai termékek biztonságosabbak a fogyasztók számára, mint a külföldről érkezettek.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) már júniusban bejelentette, hogy januártól összesen csaknem 300 gyógyszer tb-támogatása szűnik meg. Az egészségbiztosító tájékoztatása szerint harminc készítmény esetében a dotációt hivatalból törölték, mivel alacsony áruk miatt a betegek túlnyomó többsége támogatás nélkül vásárolja meg a patikákban. A gyártó vagy a forgalmazó kérésére további 200 termék kerül ki a támogatotti körből.
Egyre gyakoribb azon adózói gyakorlat, amely szerint az egyébként számítógéppel előállított számlát kizárólag elektronikus úton küldik meg a vevő felé. Ugyanakkor a számítógéppel kiállított számla papír alapú előállításától eltekinteni semmilyen esetben nem lehet.
A Debreceni Rendőrkapitányság annak érdekében, hogy az óév búcsúztatása, illetve az újév fogadása miatt kialakuló parkolási nehézségeket megkönnyítse – az útkezelőjével történő egyeztetést követően - Debrecen város területén a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által üzemeltetett utakon a „Várakozni tilos!” és a „Megállni tilos!” jelzőtáblák által elrendelt tilalmat feloldotta.
A jelek szerint a Fidesz képviselői nem ismerik az Országgyűlés döntéseit, ezért rossz kiindulópontból téves következtetéseket vonnak le a közigazgatási hivatalok átszervezésével kapcsolatban.
A szociális és munkaügyi miniszter rendelete kiterjed minden munkáltatóra, közigazgatási szervre és az általuk foglalkoztatott munkavállalókra, közalkalmazottakra, közszolgálati jogviszonyban állókra. 2007-ben hat alkalommal tér el a munkarend a szokásostól: március 15, május 1. október 23., november 1., karácsony és szilveszter körül.
Az elmúlt években a hazai háztartások ásványvízfogyasztása növekedett a legnagyobb mértékben. Az élelmiszerkereskedelemben folytatott ellenőrzési tapasztalatok, valamit a természetes ásványvizek táplálkozásban betöltött szerepe tette indokolttá a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által elrendelt utóellenőrzést.
Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség 2006-ban az eddigi adatok szerint összesen közel 45 ezer munkáltató munkaügyi és munkabiztonsági ellenőrzését végezte el. Mindez 345 128 munkavállalót érintett.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke intézkedést kér Petrétei Jószef minisztertől, a Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt által elkövetett kegyeletsértés ügyében.
Idén is nagy az érdeklődés a Miniszterelnöki Hivatal szervezésében létrehozott ingyenes műjégpálya iránt: az elmúlt 6 napban több mint 36 ezren korcsolyáztak a Lánchíd pesti hídfőjénél.
Az iraki televízió jelentése szerint szombaton hajnalban Bagdadban kivégezték az egykori iraki diktátort Szaddam Huszeint. A BBC szerint az amerikai külügyminisztérium az USA nagykövetségeit a világ minden országában fokozott biztonsági szabályok bevezetésére szólította fel, tiltakozásoktól tartva.