2010. december 31-ig egyenlő esélyt kell teremteni a segítséggel élők számára az állami és önkormányzati közszolgáltatások igénybevételéhez. Ezt a célt tűzi ki a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény módosítása, amit szerdai ülésén fogadott el a kormány. A célok megvalósulását megkönnyíti, hogy a fejlesztések jelentős részéhez uniós forrásokat is igénybe lehet venni.
A kormány tegnapi ülésén kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a Bátaapátiban épülő radioaktív hulladéktároló építését. A döntéssel felgyorsulnak a beruházással kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások, így a hulladéktároló is korábban elkészülhet.
Egyelőre -sajnos - minden jel arra mutat: a hangzatos fogadkozások ellenére sem sikerült a megye és a város vezetőinek a kiemelt egészségügyi intézmények közé vinnie a Kenézy Gyula kórházat., és említve sincs a berettyóújfalui területi kórház. Annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter bejelentette: a 31 kiemelt kórház listájának nyilvánosságra kerülése után megindult a szakma és a politika kőkemény lobbija.
Újabb három, összesen már négy logisztikai központ működését függesztették fel Törökbálinton - közölte a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője. Virsinger György elmondta: a péntek óta tartó fokozott vizsgálat során egy illegális tojáscsomagolóra is rábukkantak, ahol egymillió darab, Németországból származó tojás regisztrációját, engedélyeztetését hamisították meg.
Egyesületünk egy éve bejegyzett közhasznú szervezet. Fő tevékenységünk a sportszerű lövöldözés lehetőségének megteremtése fiatalok és felnőttek részére egyaránt. Nem csak az olimpiai lövészetben, hanem a kevésbé ismert (egyébként világbajnoksággal rendelkező) ágazatokban is otthon vagyunk.
A büntetőeljárásról szóló törvény alapján:
„Hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni.”
36 üzlet közül 11 „bukott meg” a hajdú-bihari fogyasztóvédők legutóbbi látogatásai során A leggyakoribb kifogás a termékek jelölése terén merült fel. Az összkép némiképp javult, de 800 ezer forintnyi bírság jelzi: nincs minden rendben.
A vállalkozók akár 10 százalékosra is becsülik azt a jövedelemvesztést, amelyet Magyarországon a bérből élők a magasabb adók és árak miatt 2007-ben elszenvedhetnek - közölte Maria Smid, a Kienbaum Beratungen GmbH elemzője Budapesten.
Ismeretlen elkövetők elektronikus levelekben próbálják rávenni a számlatulajdonosokat, hogy adják ki számukra bizalmas banki adataikat. Az "adathalászat" során a csalók e-mailben kérik a számlatulajdonostól, hogy - a levél mellékletéből, elektronikus alkalmazásából elérhető, s az eredetihez hasonlító banki álhonlapot megnyitva - árulja el jelszavát, egyéb azonosítóit.
A leginkább rászorulók jövőre kevesebbet fognak fizetni a gázért, a többségnek viszont az eddiginél kisebb támogatást ad majd az állam. Nem helyes, ha a gáz- és a távfűtés árának emelkedése, illetve a támogatási rendszer átalakítása kapcsán a pártpolitikai szempontok kerülnek előtérbe a szakmai és méltányossági érvek helyett.
Az elmúlt hetek kolozsvári történései rendkívüli jelentőséggel bírnak a másfél milliós erdélyi magyarság jövőjének alakulásában. A Babes-Bólyai Egyetemen két fiatal magyar oktató megtörte a hamisság hosszú csendjét, amikor vállalták annak kockázatát, hogy elsőként magyar nyelvű feliratokat helyeznek el egy magát multikulturálisnak nevező egyetem épületeiben.
A kormány szerdai döntése alapján a jelenlegi 20 megyei munkaügyi központot 7 regionális központ váltja fel. Regionális munkaügyi központ jön létre Békéscsabán, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Székesfehérváron, Szombathelyen valamint Budapesten.
Minden bizonnyal életben van az al-Kaida terrorszervezet első számú vezetője. Oszama bin Laden és helyettese, Ajman az-Zavahri, megúszta az öt éve ellene folyó hajtóvadászatot és továbbra is támadásokat tervez - írta a legfrissebb amerikai hírszerzési jelentésekre hivatkozva a szerdai The Washington Times.
Címvédőhöz méltó játékkal nyert a halálcsoport fináléjában az FC Barcelona. Főleg az első félidőben parádés futballal szórakoztatták a Nou Camp közönségét Ronaldinhóék. A katalán csapat lefocizta a Werder Brement.
Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, melyen egyhangú szavazattal elfogadták Dr. Gémesi György elnökké választását. Gödöllő polgármestere 1991 óta folyamatosan áll a szövetség élén, és ismét 4 évre kapott bizalmat. Társelnökké választották Borbély István Polgárdi polgármesterét. Az elnökség tagjai: Szeifert Ferenc (Berettyóújfalu), Gegesy Ferenc (Budapest IX. kerület), Vécsey László (Szada), Prozlik László (Gádoros) és Ónodi Miklós (Ráckeresztúr)