Archívum

Eredmények megjelenítése 63941-től 63960-ig 65260 találatból.

Megjelent az MTI Kor-képek címmel indított fényképalbum-sorozatának harmadik kötete

Kultúra - 2006-09-21

Megjelent a Magyar Távirati Iroda Kor-képek címmel 2004-ben indított fényképalbum-sorozatának harmadik kötete. A sorozatnyitó Kor-képek 1945-1947 albumot tavaly az 1938-1945-ös korszakot átfogó kötet követte, s idén az 1956-os évre esett a választás az ötvenedik évfordulón való tekintettel.

A Fidesz elhalasztja nagygyűlését!

Belföld - 2006-09-21

A Fidesz az önkormányzati választások utánra halasztja szeptember 23-ára tervezett nagygyűlését - jelentette be az ellenzéki párt elnökségének döntését Kövér László választmányi elnök csütörtökön, sajtótájékoztatón.

Csend és nyugalom uralkodott délelőtt a budapesti Kossuth téren

Belföld - 2006-09-21

Csend és nyugalom uralkodott csütörtök délelőtt a budapesti Kossuth téren, ahol sok turista társaságában mintegy száz-százötven ember várta a fejleményeket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Gyorsított bírósági eljárásban két embert elítéltek, de szabadon távozhattak

Belföld - 2006-09-21

Megkezdődött a gyorsított bírósági eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtök reggel, ahol több, az elmúlt napok budapesti összecsapásai után őrizetbe vett fiatal vár ítéletre; az első két fiatal szabadon távozhatott, miután a 3 napos őrizettel letöltöttnek számít a büntetésük.

Leszállt az Atlantis űrrepülőgép

Tudomány - 2006-09-21

Amerikai keleti parti idő szerint csütörtök hajnalban (közép-európai idő szerint déli 12.21 órakor) biztonságosan landolt az Atlantis űrrepülőgép a floridai Kennedy űrközpont leszállópályáján.

Király Levente a Nemzet Színésze

Kultúra - 2006-09-21

A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja örökölte a Zenthe Ferenc halálával megüresedett helyet a 12 fős társaságban.

A világ tömegtájékoztató eszközei elítélték a Magyarországon történt randalírozásokat

Külföld - 2006-09-21

A világ tömegtájékoztató eszközei - eltérő irányultságaiknak megfelelően - nagyon eltérő véleményeket fogalmaztak meg szerdán a magyarországi események okairól, jellegéről és várható következményeiről, de két dologban többé-kevésbé egyetértettek: elítélték a randalírozást, és elvetették a mostani erőszakos tüntetések és az 56-os forradalom közti párhuzamot.

Elfogytak a baseballütők a legnagyobb fővárosi sportáruházakban

Belföld - 2006-09-21

Felvásárolták a baseballütőket a legnagyobb fővárosi sportáruházakban - derült ki a távirati iroda szerdai körkérdésére adott válaszokból.

A Nagyerdő szélén épül a Hotel Oliva

Helyi - 2006-09-21

4 milliárd forintos beruházással, 4 csillagos szállodát épít a Divinus Alapkezelő Zrt Debrecenben, az egykori TOT üdülő helyén. Az alapkőletételen megtudtuk: a szálloda szolgáltatásai valójában az 5 csillagos minősítést is elérik, csak a szobák alapterülete kisebb. A kivitelező a nyíregyházi székhelyű Aktuál Bau Kft.

Szerda este, csütörtökön hajnalban  3. rész

Belföld - 2006-09-21

09.21. 02:46 A Blahánál vannak a rendőrök 

A rohamrendőrök eljutottak a Blaha Lujza térre, több embert letereltek az aluljáróba. A téren sok járókelő van, és az autók a Rákóczi úton már közlekedhetnek. Tiltakozónak, rendbontónak látszó figurákat alig látni.

Szerda este, csütörtökön hajnalban  2. rész

Belföld - 2006-09-21

09.21. 01:01 Elvonult a rendőrség 

Ezekben a percekben a Nyugati térről a rendőrök zöme elindult a Váci út irányába. A rohamrendőrök állnak a körúton végig az Oktogonig. A Nyugati téren megindult a forgalom.

Szerda este, csütörtökön hajnalban  1. rész

Belföld - 2006-09-21

09.21. 00:02 Maszkos, csuklyás csoport az Oktogonnál 

A Hír Tv tudósítója mintegy ötven fős, csuklyába, maszkba öltözött csoportot lát az Oktogonnál. A fiatalok hasonló ruházatot viselnek, mint az MTV ostrománál. Többen érkeznek is közéjük, a környéken egyelőre több az újságíró, mint a gyülekező fiatal.

CNN: Felpezsdítő a magyarok naivitása

Ajánljuk - 2006-09-21

"Honnan lehet tudni, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy mozog a szája" - ezzel a régi viccel próbálta érzékeltetni a CNN kommentárjában, mennyire naivnak tartja a magyarok reakcióját azután, hogy kiderült, az ország miniszterelnöke hazudott.

A francia sajtó szerint Gyurcsány helyett nincs alternatíva

Gyurcsány Ferenc lemondása önmagában nem jelentene tragédiát, ha nem a szélsőjobboldallal flörtölő, a reformok visszavonását sürgető, demagóg programot hirdető Orbán Viktor jelentené vele szemben az alternatívát - véli Törékeny Magyarország című szerdai szerkesztőségi cikkében a Le Monde című francia napilap.

FELHÍVÁS A MAGYAR JOBBOLDALHOZ, A FIDESZ, A KDNP ÉS AZ MDF FRAKCIÓVEZETŐJÉHEZ  

 Tisztelt Frakcióvezető Urak!

A Magyar Demokrata Fórum egyetért a köztársasági elnök úrral abban, hogy a magyar demokratikus politika a rendszerváltás óta nem látott mély válságba került. Mély bizalmi válság van.

Orbán Viktor: új kormányra van szükség

Belföld - 2006-09-20

A magyar kormány legitimitása megkérdőjeleződött, ezért amennyiben az önkormányzati választásokon a népakarat egyértelműen megvonja a bizalmat a szocialistáktól, akkor a parlamenti pártoknak tárgyalások útján új, szakértői kormányt kell alakítaniuk - mondta Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyen ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Fidesz csak békés, demokratikus módszereket fogad el.

Kuncze Gábor szerint Orbán Viktor hazudik

Vélemény - 2006-09-20

Kuncze Gábor szerint Orbán Viktor hazudik, amikor azt állítja, hogy az önkormányzati választás az népszavazás, hogy nem volt szükség stabilizációs intézkedésekre, és hogy a Fidesznek semmi köze nincs a megmozdulásokhoz.

Dávid Ibolya: válságban van a magyar demokratikus politika

Belföld - 2006-09-20

A magyar jobboldal válaszúthoz érkezett, vagy összefog, és az Országgyűlés falai között tesz meg mindent azért, hogy a politika újra őszinte és felelősségteljes legyen, vagy kiszolgáltatja az ország polgárait a parttalan erőszaknak - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton, szerdai sajtótájékoztatóján.

A kialakult helyzet kiszámíthatatlanságára hívták fel az államfő figyelmét

Fontos - 2006-09-20

A fővárosban kialakult helyzet kiszámíthatatlanságára hívta fel a köztársasági elnök figyelmét az a jelentés, amelyet az elmúlt napok tüntetéseiről készített Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter Sólyom László számára.

Rosszabbak a kilátások a zavargások miatt, esik a forint

Ajánljuk - 2006-09-20

Esni kezdett a forint arra a hírre, hogy a Fitch negatívra változtatta Magyarország hitelminősítésének kilátását. A hitelintézet szerint Gyurcsány lemondásának követelése miatt bizonytalan a reformprogram végrehajtása.