Az államfő Kovács Tamást jelöli legfőbb ügyésznek. A katonai főügyész 1990 óta a legfőbb ügyész helyettese. Sólyom László ezt a Sándor Palotában közölte a parlamenti pártok vezetőivel.
Több százan vettek részt a szombaton megrendezett Nyírerdő családi napon: még az időjárás is kegyeibe fogadta a kikapcsolódni vágyó erdészeket és családtagjaikat, hiszen kellemes meleg várta a – Debrecen közelében levő – hármashegyi pihenőcentrumba érkezőket.
A Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor bejelentette: hétfő délelőtt levelet írtak az MSZP-nek, melyben követelik a kormány távozását.
Gyurcsány Ferenc szerint a zárt, balatonőszödi MSZP-frakcióülésen elmondott beszéde azt mutatja, hogy amit az elmúlt három-négy hónapban mond és csinál, az nem kommunikációs álca. A miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfő reggel azt mondta: arra készül, hogy Magyarországot szembesítse az elmúlt évekkel.
A frakcióülés idején a kormányüdülő épületében nem lehetett mobiltelefont használni, néhány résztvevő képviselő szerint pedig lehetetlen lett volna felvételt készíteni feltűnés nélkül – írja a Magyar Hírlap.
Azok a választópolgárok, akik nem lakóhelyükön, hanem tartózkodási helyükön kívánnak szavazni az október 1-jei választáson, még 12 napig kérhetnek ehhez igazolást. Aki nem a lakóhelyén szeretne szavazni október 1-jén, igazolást kérhet a települési jegyzőtől.
Körülbelül 100 tüntető továbbra is kitart a Parlament előtt. Néhányan még magyar zászlót lengettek, és Gyurcsány Ferenc lemondását követelő rigmusokat skandáltak hétfő reggel 8 óra előtt is.
A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc "morálisan megsemmisült miniszterelnök", akivel "sem itthon, sem Európában nem lehet dolgozni". Pokorni Zoltán hétfőn reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában úgy vélte, a megoldás az MSZP kezében van, "az országot csak az MSZP szabadíthatja meg tőle".
Kinek használ?- kérdezzük, ha a Gyurcsány hangfelvétel következményeire gondolunk. Szerintem használ az ellenzéknek: elég, ha csak a Gyurcsány-féle mondatok szalonképesebb részeit idézik egy-egy hirdetésben. Vezérszónokaiknak meg sem kell erőltetniük magukat, ha továbbra is a hazugsággal nyertek, látjátok, mi megmondtuk- taktikára építik fel kampányukat.
Ha ezzel lehet nyerni…
Vasárnap a budapesti Szent István Bazilika előtt mintegy tízezren voltak jelen Salkaházi Sára boldoggá avatási szertartásán. Erdő Péter bíboros olvasta fel a szentmisén XVI. Benedek levelét, amelyben a pápa hozzájárul, hogy boldoggá avassák Salkaházi Sára szociális testvért, akit a II. világháború végén gyilkoltak meg a nyilasok, mert részt vett az üldözöttek mentésében.
Több ezren követelték Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását a Parlament előtt a vasárnap este kezdődött demonstráción. A túlnyomó többségében fiatalokból álló tömeg folyamatosan fütyül, sípol és az "Elkúrtad!", "Áruló!" , "Mondjon le!", "Vesszen a kormány!", "56, 56"szavakat skandálja - jelentették az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói.
Gyurcsány Ferenc szembenézett a magyar politika több éves közös önáltató hazugságával, azzal, hogy meg lehet úszni gyökeres reformok és változtatások nélkül - mondta az MTI érdeklődésére vasárnap Lendvai Ildikó.
A Vasárnapi Hírek (VH) információi szerint egy Orbán Viktorhoz érkezett új helyzetértékelés szerint nem lehet számítani a Fidesz áttörésére az önkormányzati választáson - áll a lap internetes oldalán. Az újság úgy tudja: a Fidesz elnökéhez friss értékelés érkezett az önkormányzati választások várható eredményéről.
Gyurcsány Ferenc egy májusi szocialista frakcióülésen elismerte, hogy négy évig nem csinált semmit a kormányzat - olvasható a Magyar Rádió honlapjára vasárnap feltett hangfelvétel szövegében.
Ha a kedves olvasó rákattint szeptember 17-i belpolitikai híreinkre, azt olvashatja, hogy zavartalan volt Gyurcsány Ferenc hajdú-bihari programja. Itt tartunk. Az a hír, hogy nem történt semmi rendkívüli.
Mennyivel érdekesebb lenne az alábbi tudósítás:
A beruházás és a fejlesztés teremt csak új munkahelyeket -mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton Hajdúhadházon. A kormányfő erről a helyi szántóverseny díjkiosztóján beszélt, ahol az MSZP és az SZDSZ közös polgármester-jelöltjének támogatására kérte többszáz fős hallgatóságát. A kormányfő hajdú-bihari programjait nem zavarták meg.