Az elmúlt öt évben bebizonyosodott, hogy a magyar Diákhitel, a világon egyedülálló módon, több feltételnek megfelelve számos célt tud együttesen szolgálni - derült ki a Diákhitel Központ jubileumi sajtótájékoztatóján.
Faludy György halálával nemcsak a magyar irodalom, hanem a magyar közélet is szegényebb lett. Személyében egy agg korában is fiatalos gondolkodású, sokat tapasztalat, bölcs közszereplő távozik most a magyar közéletből.
Belgrádban ma megkezdődött a vízilabda Európa-bajnokság, Kemény Dénes együttese a nyitónapon a szlovénok ellen szállt vízbe. A magyar válogatott 23-6-os kiütéses győzelmet aratott. A magyarok célja az aranyérem mesgzerzése.
10,22-ről 9,5 százalékra csökken szeptembertől a diákhitelek kamata - jelentették be pénteken a Diákhitel Központban. Ősztől bővül a jogosultak köre, 40 évre emelték a hiteligénylési korhatárt, a törlesztés kezdetét pedig kitolták az iskola elhagyása utáni negyedik hónapra.
Kertész Imre Nobel-díjas magyar író kapja Berlin városának legrangosabb kitüntetését, az Ernst Reuter emlékérmet ebben az évben - jelentette be Klaus Wowereit, a német főváros kormányzó polgármestere.
Vádat emelt az ügyészség súlyos testi sértés miatt Gerendás György, a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger ob I-es vízilabdacsapat vezetőedzője ellen.
A Vám-és Pénzügyõrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnoksága felügyelete alá tartozó vámhivatalok az elmúlt héten 69.425.777,- forint pénzbírságot szabtak ki és lefoglaltak 92 darab olyan személygépkocsit, amelyekben külföldi eredetű cigarettát szállított a tulajdonosa.
A régi, nagysikerű olasz film címét kölcsönvéve jelzem: nem kellene elfelejteni.
Mert ha egy hajdúszoboszlói étteremben 2001 és 2003 évben lejárt diabetikus befőttet, illetve szamóca dzsemet használtak fel az ételkészítésnél, ha egy hajdúböszörményi vendéglőben olyan pohárba árusították a sört, amelybe eleve nem fért be a 3 deciliter, vagy egy debreceni fagyizóban 9 fagylalt közül négynek lejárt a fogyaszthatósági ideje, akkor arról írni kell.
Internet. Olyan nincs, hogy neked nincs. - olvasom a reklámplakátot a társaság debreceni találkozási pontjában. A Plaza légkondicionált termében a falakon a reklámvilág, az ügyfélnek mondják a valóságot. Korszerű internetezésre nincs mód: Hajdúböszörmény centrumában például jó tíz évvel ezelőtt megállt az idő, csak modemes internet van .
Elítélte az idegengyűlölet és intolerancia szlovákiai megnyilvánulásait egy fiatal magyar nőt ért közelmúltbeli támadás kapcsán csütörtökön az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnöke, René van der Linden.
A norvég rendőrség megtalálta Edvard Munch két évvel ezelőtt ellopott két világhírű képét, A sikoly, illetve a Madonna címűt - jelentették be Oslóban. Mindkét műalkotásra jobb állapotban bukkantak rá mint a hatóságok valaha remélték - hangzott el a tájékoztatón.
Mára elég sok leszivároghatott a közvéleménybe a konvergenciaprogram uniós elfogadtatásához szükséges kellemetlen intézkedésekről. De magáról a programról, annak rendeltetéséről még hivatalos megszólalóktól is hallani meghökkentően felszínes vagy eleve téves nézetet. Mivel a gazdaságpolitikánk kereteit megszabó kulcsfontosságú uniós ügyekről van szó, ezért legyen szabad itt néhány alaptételt összefoglalnom.
Tisztelt Elnök Úr/Aszony!
Azért fordulok Önhoz nyílt levélben, mert fontosnak tartom, hogy minden politikai és civil szervezet, amely polgármesterjelölttel képviselteti magát a soron következő választáson, közösen megállapodjon a jelöltek közötti nyilvános vita lebonyolításának feltételeiről, körülményeirőlA 15 százalékos áfa-kulcs megszüntetésével, minden, eddig idesorolt termék ára emelkedik szeptember 1-jével, mivel 20 százalékos lesz a fogyasztási adó kulcsa. Emellett drágább lesz a vonat- és a buszjegy, továbbá a fogyasztási adó növekedése miatt az alkoholos italok és a dohánytermékek is drágulnak.