Bordán Irén és Gálffi László színművész, Demjén Ferenc dalszövegíró-énekes, Koltai Lajos operatőr, rendező, Makó Mari casting direktor, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő, valamint Robert Lantos producer kiemelkedő pályáját ismeri el idén életműdíjjal a Magyar Filmakadémia.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök délutáni telefonbeszélgetése a pénteki isztambuli orosz-ukrán tárgyalások figyelembevételével fog lezajlani - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
Az erdélyi magyarok büszkék lehetnek arra az összefogásra, amelyet közösségük tanúsított a román elnökválasztás második fordulójában azáltal, hogy egységesen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által támogatott, Románia elnökévé választott Nicusor Danra adták voksukat - mutatott rá a szövetség elnöke hétfőn.
Kelemen Hunor Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben köszönte meg a közösségi kiállását.
- fogalmazott az RMDSZ elnöke.
A rendszerrel szemben álló baloldaliakra is szükség van a kormányváltáshoz - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a párt választókerületi elnökeinek és országgyűlési képviselőinek tartott csütörtöki, budapesti, de online is közvetített rendezvényen.
Dobrev Klára kijelentette, elindulnak a 2026-os választáson, méghozzá önálló listával és 106 egyéni jelölttel készülnek. Hangsúlyozta azt a véleményét, hogy jövő áprilisban senki nem maradhat otthon, mert szükségük van a baloldaliakra, a liberálisokra, a zöldekre és a kormányváltást akaró jobboldaliakra is. Bejelentette, ők azt vállalják, hogy minden Európa-párti baloldali szavazót elvisznek az urnákhoz.
A politikus beszédében úgy fogalmazott, hogy az Orbán-rendszer mára már "bekúszott a mindennapjainkba", ott van minden egyes pillanatban, az iskolában, az utcán, de lassan az emberek lelkében is. Nemcsak bekúszott, de szintet lépett, mostantól célja a nyílt megfélemlítés, mindenki, aki nem jobboldali, keresztény világot képzel el, "az takarodjon a közéletből, ez az ő céljuk" - tette hozzá
2025. május 13-án parlament elé került a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat. A társadalmi egyeztetést követően az ingatlanszerzés kizárása, vagy feltételhez kötése ugyan kikerült a javaslatból, de úgy tűnik, hogy 2025. július 1-től az önkormányzatok elővásárlási joggal korlátozhatják az ingatlanvásárlást, a lakcím létesítését pedig megtilthatják, vagy feltételhez köthetik. Továbbra is terítéken a betelepülési adó bevezetése. Az elővásárlási joggal kapcsolatos rendelkezések miatt továbbra is nehezített, illetve kockázatos marad az ingatlanszerzés - hívja fel a figyelmet az e-ingatlanügyvédek.hu mögött álló Illés és Szabó Ügyvédi Társulás.
Az Egyesült Államok előrelépést akar látni az orosz-ukrán tárgyalásokon a következő napokban, és ehhez bármilyen segítséget kész megadni - hangoztatta Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön a törökországi Antalyában, Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott találkozóján.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok szoros gazdasági kapcsolatban állnak, ezért a közös kihívásokra közös, igazságos, kiegyensúlyozott és tartós megoldásokat kell találni. A cél egy átfogó megállapodás, amely minden amerikai vámkérdést kezel - jelentette ki Maros Sefcovic kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben.
Oroszország célja az Ukrajnával folytatandó közvetlen tárgyalásokon a hosszú távú béke elérése - jelentette ki Vlagyimir Megyinszkij, az orosz tárgyalódelegáció vezetője csütörtökön újságíróknak Isztambulban.
Ukrajna Rusztem Umerov védelmi miniszter vezetésével küld delegációt Isztambulba, hogy pénteken tárgyalásokat folytasson az orosz féllel - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtöki ankarai sajtótájékoztatóján.
Tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Törvényszék csütörtökön egy férfit, aki 2022 őszén lakásukban megfojtotta feleségét.
A jelenleg 48 éves férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön a honlapján.
Azt írták, hogy az év 19. hetében a szennyvízben a koronavírus koncentrációja országosan stagnált
A rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedő páciensek személyre szabott ellátáshoz szükséges vizsgálatok elvégzésére alkalmas szekvenáló laboratóriumot és molekuláris patológiai diagnosztikai központot adtak át csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a központ Ormos Jenő egykori professzor nevét viseli.
Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai péntektől, miután a ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették - tájékoztatott a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. közös közleményben.
Változékony idő várható a hétvégén, a napsütéses időszakok mellett záporokra, zivatarokra is készülni kell, a szél pedig élénk, erős, olykor viharos lesz. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20 Celsius-fok alatt marad, szombaton és vasárnap hajnalban pedig gyenge fagy is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Együttműködési megállapodást írtak alá a Debreceni Egyetem (DE) és a Dél-Dakotai Állami Egyetem vezetői: a kooperáció keretében a két felsőoktatási intézmény a jövőben kettős diplomát ad ki a precíziós agrárképzésben részt vevő hallgatóknak - hangzott el a DE aulájában rendezett aláírási ceremónián csütörtökön.
A fogyasztóvédelmi konzultáció során arról is kérdezik az embereket, hogy szükségesnek tartanak-e határozottabb fellépést a környezetbarát jellegre vonatkozó, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas állításokat használó vállalkozásokkal szemben - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Magyarország az európai kontinens szívében komoly autóipari múlttal, jól fejlett infrastruktúrával és kiforrott ipari alapokkal rendelkezik, a világ egyik autóipari központja - mondta Vang Csuan-fu, a BYD vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön a magyar kormányfővel folytatott budapesti tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.
A kínai vállalat Magyarországra helyezi európai központját
A BYD elnök-vezérigazgatója kiemelte: ez a lépés nemcsak a BYD fejlődésének egy fontos mérföldköve, de egyben az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés keretében megvalósuló, gyakorlati kínai-magyar együttműködés kézzelfogható bizonyítéka.
Felidézte, hogy a BYD-t 1994-ben alapították Kuangtung tartományban, "a reform és nyitás politikájának szárnyán", az új energiával hajtott járművek fejlődési lehetőségét megragadva vált cégük az ilyen típusú járművek legnagyobb gyártójává a világon.
A BYD gyárral kötött mostani megállapodás azt jelenti, hogy a jövő autóit is Magyarországon fogják gyártani - közölte a miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta Vang Csuan-fut, a BYD vállalat elnök-vezérigazgatóját és Vang Vej-csungot, a kínai Kuangtung tartomány kormányzóját.
A DEAC és a Sopron került előnybe a férfi kosárlabda NB I ötödik, illetve hetedik helyéért zajló párharcban.
A debreceniek az első félidei 22 pontos vezetésükhöz még hatot hozzátettek a végéig, így nagyon magabiztosan győzték le a Körmendet.
A Sopron 55-54-es fehérvári vezetésről fordította meg a mérkőzését, a negyedik negyedben már 26 pontos is volt az előnye, amiből 17-et megőrzött.