- Az Európai Unió Tanácsa megállapodásra jutott arról a jogalkotási csomagról, amely lehetővé fogja tenni az EU számára, hogy 2023-ban 18 milliárd euró összegű pénzügyi segítséget nyújtson Ukrajna számára hitelfelvétel segítségével - tájékoztatott az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét beöltő Csehország unió mellé rendelt állandó képviselete Twitter-oldalán kedd hajnalban.
- Világszerte 649 700 361 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 654 547 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint kedd reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 649 095 563 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 652 874 volt.
Folyamatosan nő az elektromos autók száma Magyarországon: a Jövő Mobilitása Szövetség adatai alapján 2022 októberének végén a teljes gépkocsi állomány 0,79 százaléka volt tisztán elektromos, míg 2021-ben ez az arány 0,47 százalék, 2020 októberében pedig még csak 0,29 százalék volt.
Az Európai Unió (EU) energiaellátása a tél folyamán elegendő, jövőre azonban akár 30 milliárd köbméter gáz hiányával is számolni kell - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU gázellátásának 2023-as kilátásairól tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.
Ursula von der Leyen a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira hivatkozva azt mondta, az Európai Unió elegendő gázt vett az idei télre, de jövőre gázhiánnyal nézhet szembe, ha Oroszország tovább csökkenti a szállítást.
Közölte, az EU talán már márciusban tendert indíthat gázvásárlásra, a közös beszerzés azonban addig nem valósítható meg, ameddig az EU-tagországok nem fogadták el az alapjául szolgáló rendeletet. A bizottsági elnök reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság vonatkozó javaslatának elfogadása akár már a következő napokban megtörténhet.
- Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára levélben fordult Szergej Lavrov orosz külügyminiszterhez, amelyben arra szólította fel Oroszországot, hogy teljesítse nemzetközi jogi kötelezettségeit és maradéktalanul hajtsa végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéleteit - tájékoztatott a strasbourgi székhelyű Európai Tanács hétfőn.
Marija Pejcinovic Buric levelében emlékeztett, az Európa Tanács az Ukrajna ellen indított háború miatt március 16-án kizárta tagjai közül Oroszországot, Moszkvának azonban végre kell hajtania a szervezet felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának rá vonatkozó, szeptember 16-ig meghozott ítéleteit.
A levél szerint jelenleg 2227 olyan nyitott ügy van az emberi jogi bíróság előtt, amelyek végrehajtásra várnak.
- Az Erste Bank Hungary beolvasztotta a magyarországi Commerzbank tevékenységét vállalati üzletágába, és ezzel a tizedik felvásárlását zárta le az országban - jelentette be Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Az orosz hadsereg várhatóan hónapokig nem lesz képes jelentősebb előrenyomulásra Ukrajnában - áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.
- Az Európai Unió már hétfőn, vagy a következő napokban megállapodhat az Oroszországgal szembeni kilencedik szankciós csomagról, amely jelentősen fokozni fogja a Moszkvára nehezedő nyomást - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.
Josep Borrell a tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását megelőzően közölte, a szankciós csomagnak még vannak tisztázandó pontjai, azonban legalább kétszáz személyt és szervezetet, három további orosz bankot céloznak meg, korlátozni fogják Oroszország hozzáférését a külföldi gyártású drónokhoz, exportkorlátozásokat vezetnek be a kettős felhasználású, azaz a polgári mellett a katonai célokra is használható termékekre, valamint az orosz energia- és bányászati szektort érintik.
Oktatási nemzeti kerekasztal összehívását kérte hétfőn a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)a kormánytól.Az érdekképviseleti szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a tiltakozók közös álláspontjával megegyezően úgy gondolja, az oktatás nemzeti ügy, hosszú évek alatt kialakult súlyos válságát csak nemzeti egyetértéssel lehet megoldani.
Forradalmi génterápiával kezeltek egy fiatal leukémiás pácienst Nagy-Britanniában; a kutatók azt remélik, hogy hamarosan másoknak is segíthetnek legyőzni a gyermekkori rák és más súlyos betegségek különféle típusait - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.
A 13 éves Alyssán korábban sem a kemoterápia, sem a csontvelő-átültetés nem segített, de miután génszerkesztéssel módosított T-sejteket kapott egy donortól, hat hónapja nincs jele a leukémiájának. A fiatal lánnyal foglalkozó londoni orvoscsoport újabb tíz, a hagyományos terápiákat kimerítő, T-sejtes leukémiával élő páciensen próbálná ki a kezelést. Ha ezek a kísérletek is sikerrel zárulnak, akkor a folytatásban a génszerkesztett sejteket más típusú leukémiában vagy egyéb súlyos betegségben szenvedő betegek is megkaphatnák.
Októberben nőtt a német külkereskedelmi áruforgalom az egy évvel korábbihoz képest, az oroszországi export viszont felére, az import pedig volumenben közel harmadára csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
Októberben Németország összesen 135,3 milliárd euró értékben exportált árucikkeket, 11,4 százalékkal többet, mint 2021 októberében. Az októberi áruimport 130,1 milliárd eurót tett ki, 19,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
- Vádat emelt a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség egy 31 éves férfi ellen, aki egy platós kisteherautóval több parkoló gépkocsit ellopott Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.
A kézizálog-hitelezési tevékenységet áttekintő témavizsgálata során mind a hét piaci szereplőnél talált - egyes esetekben jelentős súlyú - hiányosságokat az MNB. Egyik társaság sem tartotta be a THM felső korlátjának alkalmazására vonatkozó jogszabályi előírásokat; a jegybank összességében 55,2 millió forint bírságot szabott ki, és kötelezte a társaságokat a hibák kijavítására.
Visszafogott harmadik negyedévet zártak a magyarországi kockázati- és magántőkebefektetők - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Younggal közösen készített legfrissebb jelentése alapján hétfőn.
A közlemény szerint idén július és szeptember között 31 tranzakció során 31 vállalkozás jutott összesen 12,712 milliárd forint kockázati tőkéhez.
- Több ezer szál szivart és kubai cigarettát találtak a pénzügyőrök egy dél-alföldi autósnál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
- Az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bankot, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes.
Az Üzbég Köztársaság Pénzügyminisztériuma képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter, illetve az Üzbég Köztársaság nevében Jamshid Khodjaev miniszterelnök-helyettes, befektetési és külkereskedelmi miniszter írt alá Taskentben.
Az izraeli katonák agyonlőttek egy 16 éves palesztin lányt a Dzseninben, Ciszjordániában tartott vasárnap esti razzián kitört tűzharcban - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Világszerte 649 095 563 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 652 874 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint hétfő reggeli adataiból.
jelentős éjszakai fagyok várhatók a hét elején: hajnalban -9 és -3 fok közötti hőmérséklet valószínű, de a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb lehet. A csapadék megszűnik, a szél élénk, olykor erős lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül valószínű.
A hét második felében lassú melegedés kezdődik, változékonyabb lesz az időjárás, és ismét előfordulhat eső, ónos eső, havas eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az árnyékkormány adócsökkentésével 500 forint alatt lehetne tartani az üzemanyagárakat - közölte a DK vasárnap.
Az ellenzéki párt Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter online sajtótájékoztatójáról beszámoló közleményében azt írta: a kormány a héten "brutális" benzináremelést hajtott végre az üzemanyag-ársapka eltörlésével.