- A sarki magaslégköri szelek alapvető szerepet játszanak a grönlandi jégolvadás utóbbi két évtizedben tapasztalt felgyorsulásában, amelyet megfelelő mértékben figyelembe kellene vennie a jelenlegi éghajlati modelleknek is - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport Topál Dániel, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földtani és Geokémiai Intézet munkatársának vezetésével.
A kutatók legújabb eredményeiről beszámoló tanulmány hétfőn jelent meg a Nature Communications című folyóiratban.
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint.
- Az LMP szerint az energiaválságra nem megoldás egy olyan miniszter kinevezése, aki a fosszilis energián alapuló világrendet támogatja, márpedig a felálló energiaügyi tárca élére jelölt Lantos Csaba nem a zöld átállás "őrangyala" - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Ungár Péter társelnök.
Önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Karmelita kolostorban.
Gulyás Gergely az új minisztérium létrehozását azzal indokolta: a háború és a szankciós energiaárak miatt ma Magyarországon és Európában is a legfontosabb az energiabiztonság és az energiaárak kérdése. A kormány ezért strukturális változtatást hajt végre, önálló energiaügyi minisztériumot hoz létre. Az új minisztérium az energiapolitika egységes irányításáért felel, és az Energiahivatal hatásköreinek többségét is átveszi - mondta.
Az energetikai minisztérium vezetőjének Lantos Csabát kérte fel a miniszterelnök - ismertette, hozzátéve, hogy az új miniszter december 1-jétől tölti be posztját.
Huszönöt milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból nyílik lehetőség a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatok eszközbeszerzésének támogatására.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vezetésével, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával megvalósuló fejlesztés célja Magyarország kevésbé fejlett régióiban a háziorvosi szolgálatok megerősítése, a szakellátás tehermentesítéséhez szükséges új, eddig hiányzó, a diagnózis felállításához elengedhetetlen eszközökkel - közölte az NNK hétfőn .
A projekt több mint 60 típusú - többek között kardiológiai, angiológiai eszközök, sürgősségi, újraélesztő táskák, defibrillátorok, ultrahang készülékek, valamint különböző diagnosztikai és terápiás - eszközök beszerzését célozza meg.
- A kormányzati átalakításból a zöld forradalmat és a fenntarthatóság felé mozdulást hiányolta hétfői online sajtótájékoztatóján Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke, a párt országgyűlési képviselője.
Azt javasolta és követelte, hogy a kormányzat hozzon létre egy önálló környezetvédelmi és klímaügyi tárcát, hozzátéve, "ideális esetben egy zöld csúcsminisztérium alá tartoznának az energiaügyek is".
- A legutóbbi hírek szerint a háború jól alakul Ukrajna számára, az ukrán erők visszafoglalták Herszon városát, az orosz seregek visszavonulót fújtak, ez fordulópontot jelenthet a háború állásában - jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve.
Hozzátette: az orosz erők számára nagy vereséggel végződött volna, ha megpróbálják fenntartani pozíciójukat Herszonban.
Lezárult az elmúlt évek egyik legjelentősebb közép-európai digitális akvizíciója a turisztikai szektorban: a lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska tulajdonába került a Szallas.hu-t is üzemeltető Szallas Group - közölte a felvásárolt társaság.
Szeptemberben a belföldi földgázfogyasztás napi átlaga a megelőző négyéves sávhoz viszonyítva jelentősen csökkent.
Felgyorsult a magas földgázárakhoz való keresleti alkalmazkodás - állapítja meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szeptemberi földgázpiaci jelentése.Szeptemberben a hazai földgázfelhasználás 4,4 terawattóra (TWh) volt, az előző évihez képest 9 százalékkal csökkent. A csúcsnapi felhasználás 197 gigawattórát (GWh) tett ki, ami 2016 óta a legkisebb érték
Az év eddigi leggyengébb hónapját zárta az ingatlanpiac októberben: a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint 8326 ingatlan adásvétel történt, ami az előző hónaphoz képest 9 százalékos, tavaly októberhez viszonyítva pedig 28 százalékos csökkenés - közölte az ingatlanközvetítő hétfőn.
Az év végéig még biztosan elérhető minden eddigi otthonteremtési támogatás, de várhatóan ez sem tudja pótolni a változó gazdasági helyzet okozta keresletcsökkenést a cég szerint. A hitelkamatok drágulása és az energiaválság keltette bizonytalanság miatt így egy gyengébb utolsó negyedévre számít a Duna House.
Ugyanakkor jelezték, hogy az országosan egyre szűkülő vásárlói jelenlétet a befektetői aktivitás fokozódása ellensúlyozza. Példaként említették, hogy Budapesten az októberi tranzakciók 55 százalékát, vidéken 31 százalékát a befektetői motiváció generálta. A fővárosi és a vidéki befektetők is átlagosan 60 négyzetméteres ingatlanokra szerződtek, azonban míg a fővárosiak a befektetési célú vásárlásaikra átlagosan 55 millió forintot, addig a vidékiek átlagosan 23,4 millió forintot fordítottak- Elkezdődött Artemisia Gentileschi híres aktfestményének restaurálása Firenzében. A barokk mester alkotásán hat hónapig dolgoznak a restaurátorok, és egyúttal virtuálisan felfedik a képnek azokat a részleteit is, amelyekre a cenzúra miatt hetven évvel a mű születése után drapériát festettek, hogy takarják a meztelenséget.
A Magyar Nemzeti Bank 43 millió forint bírságot szabott ki a kiskunfélegyházi CreditLure Kft.-re, mivel az engedély nélkül gyűjtött pénzeszközöket az ügyfeleitől, emellett jogosulatlan pénzügyi közvetítői, azaz alkuszi tevékenységet is végzett - közölte az MNB hétfőn.
Romániában 5,7 százalékkal kevesebb villamos energia fogyott az év első kilenc hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, ezen belül a lakossági fogyasztás 8,1 százalékkal csökkent - közölte a statisztikai intézet hétfőn.
- Ötven év és huszonnyolc nap börtönbüntetésre ítélte vasárnap egy brazil bíróság a dél-amerikai ország kongresszusának egyik volt tagját, a gospelénekesből politikussá lett Flordelis dos Santost és több fiát, amiért megölték a nő férjét, a prédikátorként ismert Anderson do Carmót - jelentette a The Guardian című brit napilap.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a vádhatóság hétfőn
A Békés Megyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és annak kísérlete miatt emelt vádat egy szentesi férfi ellen, aki 2021 szeptemberében fagyállóval megmérgezte az apósát - közölte a hivatal hétfőn.
Még aznap elfogta a rendőrség azt az embercsempészt, aki vasárnap autójával fának ütközött a Csongrád-Csanád megyei Ruzsa külterületén, majd elmenekült - közölte a rendőrség a honlapján.
A jövő hét elején még alapvetően ködös időre kell számítani, de ahol a köd felszakadozik, több-kevesebb napsütés lehet. Szerdán egy front vastagabb felhőzete érkezik, és a hét második felében már felhős idő várható, a szél is megélénkül.
) - Az ukrajnai háború és az energiaválság is témája volt a szegények idei világnapjának, melynek alkalmából ezerháromszáz rászoruló vett részt a Ferenc pápa bemutatta misén és az azt követő közös vatikáni ebéden vasárnap.
Családosok, magányos idősek, menhelyeken és utcán élők ültek a Szent Péter-bazilika padsoraiban a Ferenc pápa bemutatta misén. A résztvevők - a pandémia miatt - majdnem kizárólag a római egyházmegyéből érkeztek a plébániák és egyházi szervezetek önkéntesei kíséretében. A misét követően a vatikáni audienciateremben Ferenc pápával közös ebéden vettek részt.
-A Kis Palesztina - napló egy ostrom alatt álló városról, Abdallah Al-Khatib munkája kapta a legjobb emberi jogi dokumentumfilm díját a 19. Verzió Filmfesztiválon - közölték a szervezők.
A díjnyertes dokumentumfilm naplóként követi nyomon a civilek életét Damaszkusz egyik kerületében a szíriai rezsim brutális ostroma alatt - olvasható a szombat esti díjátadóról kiadott közleményben.
A zsűri különdíját a nemzetközi versenyben a Túl a traumán című film alkotóinak ítélték oda. Vedrana Pribacsic filmje három éven keresztül követ három nőt, akik a horvát függetlenségi háború idején szexuális erőszakot éltek túl, és feltárja legmélyebb érzéseiket, miközben újra rátalálnak belső erejükre.