- Világszerte 614 860 634 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban.
A halálos áldozatok száma pedig 6 536 416 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adataiból.
Az Orbán-kormány leépítette a 2010 előtt még működő demokratikus magyar jogállamot. Többek között ez az egyik oka annak, hogy Magyarország nem jut hozzá az uniós pénzekhez.
Az Orbán-kormány bűnei miatt kialakult drámai helyzetben a DK részletes javaslatcsomagot készített, amely garancia lenne arra, hogy helyreállítsuk a jogállamot, hogy az Európai Unió vezetői elhiggyék, hogy nem sunnyogás, látszat-intézkedések történnek az ellopható pénz reményében - mint ahogy az a Fidesz által az Országgyűlés elé benyújtott javaslatok esetében történik.
Mintegy 600 milliárd forintos, állami részvételű, részben lakossági önerős támogatási programra lenne szükség ahhoz, hogy a reménytelen helyzetű társasházak is esélyt kapjanak a rezsicsökkentésre. Ennek híján a nemzeti lakásvagyon gyorsan és erősen leértékelődik - mondta a Világgazdaságnak Gyárfás Róbert, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) új elnöke.
Magas hitelkamatok, kiszámíthatatlan árú építőanyagok, nyugat-európai szintű munkadíjak, a kivitelező szakemberek hiánya, korlátozott, illetve nagyon eltérő nagyságú tulajdonosi források, az állami és önkormányzati támogatások hiánya közepette kellene gyorsan és hatékonyan nekilátni a társasházak energetikai felújításának. Az 1,2 millió társasházi háztartás közös problémája az osztatlan közös területek felújítása, a villany- és vízvezetékek, a csatorna, a padlás, a födém és a fűtési rendszer korszerűsítése - részletezi a szakember.
Bővítést jelentett be olaszországi bázisain a Wizz Air, a légitársaság 12 új útvonalat indít, valamint sűríti járatait Róma-Fiumicino és Milánó-Malpensa repülőteréről - közölte a vállalat pénteken.
Az utasok ezentúl Róma-Fiumicinóból hét új úti célra repülhetnek, Barcelonába, Göteborgba, Malagába, Párizs-Orlyba, Portóba, Sevillába és Valenciába, Milánó-Malpensából pedig öt városba, Cardiffba, Dzsiddába, Marsa Alamba, Rijádba és Jerevánba.
A prémium ingatlanok szegmensében is elkezdődött a piaci átrendeződés: míg a fővárosban és az agglomerációban csökkent a külföldi befektetők aránya, a balatoni luxusingatlanok még mindig vonzóak a határon túli vásárlók körében a Duna House elemzése szerint.
A társaság közölte, a kereslet a legkorszerűbb műszaki paraméterekkel rendelkező ingatlanok felé tolódott, miközben egyre több, elavult technológiával épült, ám például a mérete miatt mégis prémium kategóriába tartozó ingatlan vár új tulajdonosra. Az elemzés szerint a nehezen eladható, nagyobb átalakításra szoruló ingatlanok tulajdonosai számára a változó gazdasági környezetben a bérbeadás jelenthet jövedelmező megoldást.
A kifutópálya javítása miatt október 3-tól egy hétre bezárják a debreceni repülőteret, ebben az időszakban a légimentőkön kívül nem fogad járatokat a légikikötő - közölte a repülőtér igazgatója pénteken.
Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, míg másoknál csökkent a tumor mérete - írta brit kutatókra hivatkozva a BBC hírportálja pénteken. A kezelés a közönséges herpeszvírus (herpes simplex) legyengített formáját használja, amelyet úgy módosítottak, hogy megtámadja és elpusztítsa a tumorokat. Bár még további hosszabb távú és szélesebb körű vizsgálatokra van szükség, a kutatók bíznak abban, hogy a felfedezés mentőöv lehet az előrehaladott rákban szenvedők számára
A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án. Az óriásbolygó 1963 óta most a legfényesebb, legközelebb tizenkét év múlva lesz hasonló a helyzet.
- Japán kutatók vízre bukkantak a Földtől 300 millió kilométerre található Ryugu aszteroidából származó kőzetmintában, ami alátámaszthatja a földi élet űrbéli eredetéről szóló elméletet - írta honlapján a The Guardian című brit napilap.
A Párbeszéd azt javasolja, hogy a közcélú feladatokat ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumainak ne lehessenek tagjai miniszterek, államtitkárok, főispánok, vezető tisztségviselők, illetve "pártitulust használó emberek".
- Komoly mértékű adócsökkentéseket jelentett be pénteken Kwasi Kwarteng brit pénzügyminiszter a gazdasági aktivitás élénkítése és a megélhetési költségek csökkentése végett.
Huszonhárom ország és egy civil szervezet kérte harmadik félként beavatkozását az Ukrajna által Oroszország ellen az emberi jogok tömeges és súlyos megsértése miatt indított eljárásba - közölte az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) pénteken.
A NATO és tagállamai nem ismerik el és soha nem is fogják elismerni a Krím-félsziget annektálását, az orosz erők által elfoglalt ukrán területeken pénteken kezdődő "színlelt népszavazásnak" nincs legitimitása, és sérti az ENSZ Alapokmányát - jelentette ki az észak-atlanti katonai szervezet pénteken.
Az LMP konkrét intézkedéscsomag megvalósítását sürgeti az önkormányzatok megsegítésére a megnövekedett rezsiszámlák miatt.
Hohn Krisztina, az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: a családok körében is fel kell mérni az energiaszegénység mértékét.
A politikus a javaslataik között említette az épületenergetikai felújítási tevékenység valamint a környezetbarát hőszigetelő anyagok áfájának 5 százalékra csökkentését, és azt mondta: állami forrásból kellene korszerűsíteni az önkormányzati épületeket.
Az NMHH összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat és leghatékonyabb ötleteket, amelyek bevethetők a kéretlen elektronikus hirdetések elleni védekezésben.
- Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt.
Több tucat ismert magyar dalszerző, köztük Müller Péter Sziámi, Bródy János, Bérczesi Róbert, Deva, Hien, Jónás Vera, Pajor Tamás és Tariska Szabolcs az Artisjus felkérésére az eddigi legnagyobb hazai együttműködésben ír dalt az október 8-i dalszerzők napjára.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatát követően 89 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az OTP bankcsoporttal szemben egyebek közt az IT-biztonságra, a hitelkockázatra, a tőkemegfelelésre, a vállalatirányításra, a felügyeleti adatszolgáltatásra és a betétbiztosításra vonatkozó hiányosságok miatt.
Befektetési tanácsadási és portfóliókezelési szolgáltatásokat nyújt a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. (MagNet) ügyfeleinek az SPB Befektetési Zrt. (SPB); a cégek megosztják a közös ügyfeleken elért bevételeket
- Öt napig tartó népszavazás kezdődött pénteken az ukrajnai szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, valamint Herszon és Zaporizzsja megyék orosz ellenőrzés alá került területeinek Oroszországhoz való csatlakozásáról.