- Egy, a Csűry István református püspök Facebook-oldalán közzétett péntek esti román nyelvű nyilatkozatban elutasítják a szegregáció vádját a nagyváradi Nicolae Balcescu Általános Iskola ügyében érintett magyar vezetők.
Négyezer-hatszáz honvéd kadét kezdte meg az idei tanévet - mondta a Magyar Honvédség parancsnoka a honvedelem.hu-nak adott, szombaton megjelent interjújában.
Ruszin-Szendi Romulusz az interjúban felidézte: a 2017-ben elindított Honvéd Kadét Program alapját a hazafias és honvédelmi nevelés adja, amelynek célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és védelmének fontosságát, valamint hozzájáruljon a fiatalok felelős állampolgárrá neveléséhez.
Világszerte 603 650 288 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 493 405 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
- Azonnali hatállyal visszavonta a római székhelyű Szuverén Máltai Lovagrend vezetőinek megbízatását, és ideiglenes testületet nevezett ki az intézmény élére Ferenc pápa, aki szentszéki hatáskör alá helyezte a keresztény világ egyik legrégebbi szervezetét a szombaton kiadott pápai rendelkezéssel.
Ferenc pápa törvényerejű rendelkezése szerint a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend jelenlegi vezetőinek megbízatása megszűnt, feloszlott a rendet vezető testület, amelynek helyét az egyházfő által kinevezett ideiglenes tanács veszi át.
Nagy arányú pedagógusbéremelést és az iskolaépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az LMP, valamint azt, hogy a kormány többlettámogatásokkal védje meg a pedagógusokat a rezsiemelő politikától.
Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nehéz körülmények között és kivéreztetett pedagóguskarral indul az idei tanév. Pártja ezért mindenben támogatja mind a tanárokat, mind szakszervezeteik törekvéseit.
Az Erste Bank megkapta a hatósági engedélyeket a Commerzbank magyarországi leányvállalatának megvásárlásához. Már zajlanak az előkészületek és a tranzakció várhatóan 2022 második felében lezárul - jelentette be pénteki közleményében az Erste.
A Commerzbank magyarországi leányvállalatának integrálásával az Erste tovább bővíti vállalati üzletágát. A tranzakció zárását követően a Commerzbank ügyfelei is hozzáférhetnek az Erste Bank széles körű szolgáltatási kínálatához - hangoztatta az Erste Bank Hungary.
Jelentősen rontotta az okostelefonok idei globális kiszállításával kapcsolatos előrejelzését az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
A cég honlapjára felkerült legfrissebb várakozás szerint az okostelefonok globális szállítása 6,5 százalékkal, 1,27 milliárd darabra csökkenhet az idén. Három hónappal korábban még kisebb, 3,5 százalékos eséssel számolt a piackutató.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által a Covid-19 ellen kifejlesztett Nuvaxovid nevű oltóanyagának emlékeztető oltásként való jóváhagyását javasolta - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség pénteken.
Az uniós gyógyszerügynökség közölte: a Nuvaxovid nevű oltóanyag emlékeztető oltásként való alkalmazása felnőttek esetében nem csak akkor ajánlott, ha az alapoltást is ezzel a vakcinával végezték, hanem az mRNS-, vagy az adeno-vektoros vakcinával végzett alapoltások után is.
Közös megegyezéssel távozott Joao Janeiro vezetőedző a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debrecentől.
- Az euróövezetben a fogyasztói árak rekordmértékben, 9,1 százalékkal nőttek augusztusban éves összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán előzetes adatként.
Az elemzők 9 százalékos éves inflációval számoltak augusztusra a júliusi 8,9 százalék után.
Az infláció már több mint a négyszerese az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljának.
Az élelmiszer és energiaárak nélkül számított maginfláció augusztusban éves bázison 4,3 százalék volt a júliusi 4 százalék után, magasabb az elemzői várakozások átlagában szerepelt, a júliusival megegyező 4 százaléknál.
Bánffyhunyad önkormányzati testülete szerdai ülésén elutasította a magyar állam támogatásával felépített óvoda ingyenes használatba vételéről szóló határozattervezetet.
A testületben csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három képviselője szavazott igennel a tervezetre. A többség azt a kitételt kifogásolta, hogy az épületben magyar tannyelvű óvodai és bölcsődei csoportoknak kell működniük.
A napokban várható a parlagfűpollen-szezon tetőzése - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán.
Országosan nagyon magas a pollenterhelés, helyenként akár extrém magas is lehet a parlagfű virágporának koncentrációja - írták, hozzátéve, a héten a megerősödő szél tovább fokozhatja a pollenterhelést, amelyen az átmeneti záporok sem enyhítenek számottevően.
Idén a parlagfű virágzását az aszály késleltette, ezért egészen az utolsó augusztusi hétvégéig az allergiások enyhébb tüneteket tapasztalhattak, mint a korábbi években. Augusztus utolsó napjaiban azonban a parlagfű pollenkoncentrációja gyors ütemben emelkedett, országosan elérte a nagyon magas szintet - tudatták.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az elkövetkező két hétben továbbra is erős tünetekre számíthatnak a parlagfűpollenre érzékenyek.
Júliusban az ipar belföldi értékesítés árai 52,7, az exportárak 30,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, az ipari termelői árak átlagosan 37,9 százalékkal nőttek - ismertette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy segítse meg az aszálykárt elszenvedett gazdákat, gondoskodjon arról, hogy megfelelő mennyiségű forrás álljon rendelkezésre a kárenyhítési alapban.
Benedek Szilveszter, a DK agrárkabinetjének vezetője szerdán online sajtótájékoztatóján azt mondta: az idei aszály olyan terméskiesést okoz, amely veszélyezteti a biztonságos élelmiszertermelést és az állattartók takarmányellátását, és gazdák százezrei kerülnek nehéz helyzetbe.
- Az országos átlagot tekintve csökkenésnek indult a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.
- Könnyű testi sértés és életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy 59 éves férfi ellen, aki többször is bántalmazta volt barátnőjét, életveszélyes sérüléseket is okozva neki.
- Izraelben egyezségre jutottak béremelésükről a korábban sztrájkkal fenyegetőző pedagógusok a pénzügyminisztériummal egy nappal az iskolakezdés előtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Az augusztus közepén megnyílt lehetőséggel élve eddig csaknem 1300 vidéki álláskereső elhelyezkedéséhez igényelték a havonta akár 150 ezer forint bérköltség támogatást a munkaadók.
- A koronavírus ellen beoltottak száma 6 416 363, közülük 6 202 522-en a második, 3 894 442-en a harmadik, 334 870-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.