- Magyarországon a beoltottak száma 6 406 150, közülük 6 192 142-en a második, 3 861 353-an a harmadik, 285 137-en már a negyedik oltást is megkapták. 1399 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 895 677-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma.
Meghalt 32 beteg, így az elhunytak száma 46 133-ra emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
) - Idén az orosz hazai össztermék (GDP) 11,1 százalékkal csökken az S&P Global Market Intelligence előrejelzése szerint. A hitelminősítő szakértői úgy vélik, hogy Oroszországnak 10 évre lesz szüksége ahhoz, hogy visszaállítsa a gazdaságát a 2021-es szintre.
Gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó, a költségvetésnek mintegy 400 milliós kárt okozó bűnbandát iktatott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
- A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben fordult Magyarország következő miniszterelnökéhez, amelyben egyebek mellett önálló oktatási minisztérium létrehozását, jelentős béremelést és a munkaterhek csökkentését sürgetik.
A szakszervezet azt írta, "Tudomásunk szerint a választásokon győztes pártszövetség több tagja is nyilvánosan hangot adott annak a véleménynek, hogy valóban szükséges és nem tűr halasztást a pedagógusok helyzetének, életkörülményeinek javítása, beleértve az anyagi megbecsülést, a munkaterhek csökkentését, a független értelmiségi lét feltételeinek megteremtését".
A világon 510 232 318 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 220 720 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.
Megállapította a gyermekvédelmi kérdésekről tartott országos népszavazás eredményeit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén; a referendum mind a négy kérdésben érvénytelen volt.
Az NVB a magyarországi szavazóköri jegyzőkönyvek és a levélben leadott szavazatok megszámlálásának eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján állapította meg a népszavazás végeredményét, a négy kérdésben külön-külön határozattal.
- A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészi hivatala csatlakozik a közös uniós nyomozócsoporthoz, hogy felderítse az Ukrajnában február 24. óta tartó háborúban elkövetett nemzetközi bűncselekményeket - közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust hétfőn.
A közös nyomozócsoportot Litvánia, Lengyelország és Ukrajna március 25-én hozta létre az Eurojust támogatásával. Célja a nemzetközi igazságügyi együttműködés megkönnyítése, valamint az, hogy felgyorsítsa a határon átnyúló nyomozásokat és a büntetőeljárások lefolytatását az érintett országokban, valamint a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság részes államaiban
- Hét év börtönre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a külföldi férfit, aki tavaly nyáron bántalmazott és megerőszakolt egy nőt a budapesti Krisztina körúton - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
A négy legfényesebb bolygó, a Jupiter, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz, valamint a Hold egymás után, egy vonalban látható a hajnali égbolton a következő napokban.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján olvasható közlemény szerint a jelenséget napkelte előtt (4 óra 45 perc - 5 óra között) lehet a legjobban megfigyelni, amikor még a Nap nem ragyogja be egészen az égboltot, de már eléggé magasra emelkedtek a bolygók. A fénypettyek a keleti-délkeleti láthatár felett 5-10 fokkal sorakoznak majd a hajnali égbolton.
A legfényesebb a Hold lesz, majd a Vénusz és a Jupiter, halványabbak a Mars és a Szaturnusz.
- Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének első negyedévi hiánya 2309,4 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 1144,1 milliárd forinttal szemben.
A bevételek az előző év azonos időszakához képest 1248,7 milliárd forinttal, 21,5 százalékkal nőttek, a kiadások 2414,0 milliárd forinttal, 34,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának összegét - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn kiadott részletes adataiból.
Az első három hónapban felhalmozott hiány a 3152,6 milliárd forintos éves előirányzat 73,3 százalékát érte el.
A központi költségvetés 2331,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 17,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 39,2 milliárd forintos többletet könyveltek el március végéig. A költségvetés hiánya 1388,4 milliárd forinttal meghaladta az egy évvel korábbit, a társadalom biztosítási alapoké 165,5 milliárddal elmaradt attól, az elkülönített alapok egyenlege 57,6 milliárd forinttal javult.
Az idei pollenszezon tavaszi csúcsa már tetőzött, de az allergiások továbbra is jelentős terhelésnek vannak kitéve, hiszen egyszerre több mint húsz allergén növény pollenje található meg a levegőben, és legalább a felük országosan tüneteket okoz - írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfői közleményében.
Jelenleg a legdominánsabb a platán, amelynek virágpora közepes-magas mennyiségben van jelen a levegőben. E növény pollenszórása a korábbi évek tapasztalata alapján intenzív, de nagyon rövid, nagyjából egy hétig tart - írták.
Az ország számos területén megjelentek a pázsitfűfélék pollenjei is. Pollenszórásuk a felmelegedés hatására gyorsan erősödhet és pollenkoncentrációjuk hamar elérheti a tüneteket okozó szintet. Allergiás tüneteket okozhatnak még a nyír, a tölgy, a juhar, a fűz, a ciprus- és tiszafafélék, valamint a kevésbé jelentős allergének közül az ostorfa, a dió, a gyertyán és a bükk pollenjei is.
- Ötösre értékelte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az LMP és az MSZP pártalapítványának 2019-2020-as működését - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
- Kész vezető szerepet vállalni és elindulni a társelnöki tisztségért az MSZP tisztújításán Ujhelyi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője, ha a párt a radikális átalakulás mellett dönt. Ezt a politikus hétfőn tudatta közleményben az MTI-vel.
Madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Békés megyei Nagykamaráson, egy tenyészlúd telepen.
- A banki szerződések miatt indult kilakoltatások leállítását és a moratórium meghosszabbítását követeli a Mi Hazánk Mozgalom, mivel szerintük e nélkül több ezer adós veszítheti el az otthonát.
A szinte véglegesnek mondható hivatalos eredmények alapján - 99,68 százalékos feldolgozottságnál - Robert Golob újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (Gibanje Svoboda) pártja nyerte meg a választásokat és alakíthat kormányt Szlovéniában.
Magyarországon a beoltottak száma 6 406 103, közülük 6 192 048-an a második, 3 861 218-an a harmadik, 284 966-an már a negyedik oltást is megkapták
- A világon 509 539 565 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 218 018 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai alapján.
- Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ami 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary hétfőn.
Robert Golob szerint az általa újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (Gibanje Svoboda) szabadságot hozhat Szlovéniának.A politikus a vasárnapi választások estéjén videólinken keresztül, otthonából tartotta meg győztes beszédét, mert koronavírustesztje pozitív lett, ezért már a kampányhajrában sem vett részt.