Az idei volt a harmadik legszárazabb első negyedév Magyarországon 1901 óta országos átlagban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután Facebook-oldalán.
Hosszú idő után az ország nagy részén bőséges eső, területi átlagban 10-30 milliméternyi csapadék áztatta a földeket csütörtök reggel 8 órától péntek reggel 8 óráig. A Dunántúl délnyugati, nyugati részein, Borsodban, valamint a hegyekben több ponton is mértek 30-40 milliméternyit elérő, meghaladó mennyiséget - írták
A csütörtökön érkező mediterrán ciklon az ország nagy részére hosszú hetek, helyenként hónapok óta először hozott nagyobb mennyiségű csapadékot. Nem lett rekordszáraz a negyedév az utolsó napon érkező csapadéknak köszönhetően, de így is 1901 óta a harmadik legszárazabb első negyedév volt. Az első három hónapban országosan - az előzetes adatok szerint - 42,6 milliméternyi csapadék esett. Ennél szárazabb évkezdet csak 1918-ban és 1949-ben volt.
A Debreceni Egyetem önkéntes hallgatókat vár, hogy segítsenek az ukrajnai háború elől menekülőkön, az Ökumenikus Segélyszervezet már csaknem 300 tonna segélyt juttatott a konfliktuszónába.
- Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a tagállamok az ukrajnai háború elől menekültek esetében egyénenként 10 ezer hrivnya (mintegy 113 ezer forint) összeghatárig díjmentesen biztosítsák az átváltást az Ukrán Nemzeti Bank által közzétett hivatalos átváltási árfolyamon - közölte a brüsszeli testület pénteken.
Az Európai Bizottság 1,1 milliárd euró (mintegy 407 milliárd forint) összegű támogatási megállapodást írt alá hét olyan uniós kezdeményezéssel, melyek működésük első tíz évében több mint 76 millió tonna szén-dioxid-egyenértékkel fogják csökkenteni a kibocsátásokat - közölte a brüsszeli testület pénteken.
A hét kezdeményezés ipari szinten vezet be alacsony szén-dioxid-kibocsátású innovatív technológiákat, olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint a hidrogén, az acél, a vegyi anyagok, a cement, a napenergia, a bioüzemanyagok, valamint a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás ágazata - közölték.
A Mol-csoport felvásárolta a ReMat Zrt.-t, Magyarország piacvezető műanyag-újrahasznosító vállalatát, amely kommunális és ipari hulladékot használ fel regranulátum előállítására - közölte a Mol pénteken.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint március 21. és 27. között 27 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ami 9 százalékkal több, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján pénteken közzétett jelentésében.
Közzétették az első teljes, hézagok nélküli emberi genomot, vagyis a szervezet teljes, DNS-ben kódolt örökítő információját.
Több mint két évtizeddel az emberi genom tudományos mérföldkőként ünnepelt első vázlata után a tudósok végül elkészültek a teljes munkával - írta a Science tudományos lap friss számában megjelent hat tanulmány nyomán a The Guardian online kiadása.
Az első teljes emberi genom várhatóan új információkkal szolgál az emberi egészségről és arról, hogy mi teszi az embert egyedülállóvá.
- Egyesül a Főtaxi-csoport két társasága, a Főtaxi és a Budapest Taxi - közölte a társaság pénteken.
A tranzakciót követően több mint 1300 autó kerül egységes irányítás alá. A zökkenőmentes átállás érdekében átmenetileg a Budapest Taxi elérhetőségei is megmaradnak, de péntektől már az összes rendelést a Főtaxi ügyfélszolgálata fogadja - írták.
Horvátországban április 1-jétől emelkednek a lakossági energiaárak: az áram 9,6 százalékkal a gáz legfeljebb 20 százalékkal drágul a kormány intézkedései nyomán - írta a Vecernji List című horvát napilap pénteken.
- Sanghajban pénteken kezdetét vette a város szakaszos lezárásának második része, amelynek során a Huangpu-folyótól nyugatra található városrészeket helyezik vesztegzár alá a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében.
Kathryn Bigelow, az első Oscar-díjas női rendező Aurora címmel forgat thrillert a Netflixnek. Bigelow A bombák földjén (2010) című háborús filmjéért kapta meg az amerikai filmakadémia díját, most pedig a friss Oscar-díjas Jane Campion után, aki szintén a streamingszolgáltatónak készítette A kutya karmai között című westernt, ő is a Netflixnél kezdi új projektjét, az Aurorát.
Magyarországon a beoltottak száma 6 402 762, közülük 6 187 600-an a második, 3 845 314-en a harmadik, 261 879-en már a negyedik oltást is megkapták. 2327 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 854 198-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 40, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 510-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma 1 709 370, az aktív fertőzöttek száma 99 318. Kórházban 1858 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen.
Hozzátették: az ország a járvány ötödik hullámának leszálló ágában van, ezért a kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség.
- Felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság a Deák téri, két évvel ezelőtti kettős emberöléssel kapcsolatos ügy garázdasággal és rablással vádolt résztvevőit csütörtökön - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Véget ért a 2020 januárjában bevezetett egészségügyi veszélyhelyzet Olaszországban, amelynek megszűnésével már nem kötelező az oltottsági igazolás a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, hivatalokban és a szállodákban sem péntektől.
A világon 488 429 649 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 142 994 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 486 827 578 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 138 203 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 80 103 665. A halálos áldozatok száma 980 624.
Feljelentést tett a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön a sajtóhírekben szereplő, útszélre dobott levélszavazatokkal kapcsolatban. Az NVI közleményében azt írta: ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, miután a sajtóban csütörtökön megjelent, hogy Marosvásárhely mellett több, már kitöltött szavazólapot dobtak ki az útszélre. További tájékoztatás várhatóan az eljárás későbbi szakaszában adható - tették hozzá.
Az NVI felhívta a levélben szavazásra jogosultak figyelmét, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint a szavazási levélcsomagot a személyes kézbesítés mellett egyéb - meghatalmazással nem rendelkező - személy általi kézbesítéssel is le lehet adni.
"Ezért a levélcsomag átadásakor a választónak kiemelt figyelmet kell fordítania a bizalmas küldeményre, hogy az iratok biztonságban vissza is érkezzenek a későbbiekben az NVI-hez" - írták.
- A Rolling Stones brit rockbanda 60. születésnapja alkalmából dokumentumfilm-sorozatban mutatja be a BBC az együttes tagjait és pályafutásukat.
A legutóbbi aranyérmes és bajnoki alapszakaszgyőztes Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely nagy meglepetésre a negyeddöntőben kiesett a debreceni Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupában.
- Két, a leginkább keresett ötven ember között szereplő magyar férfit fogtak el nemzetközi együttműködés keretében az elmúlt héten Spanyolországban és Angliában - írta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
- A Kijev környékéről végrehajtandó orosz csapatkivonásról szóló moszkvai bejelentés ellenére a NATO további, újabb szenvedéseket okozó támadásokra számít Ukrajnában - jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség 2021-es éves beszámolójának ismertetésekor csütörtökön.