- Az OTP-csoport az elemzői várakozásoktól kismértékben elmaradó, 123,323 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el korrekciós tételek hatása nélkül az utolsó negyedévben, ami az előző negyedévinél 3 százalékkal alacsonyabb, az egy évvel korábbihoz képest 57 százalékkal magasabb.
Még mindig sokan érdeklődnek az Otthonfelújítási program lehetőségei iránt: az idei első negyedévben a háztartások 8 százaléka biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódóan 2022 végéig állami támogatást felvenni, további 13 százalék pedig valószínűleg igénybe venné ezt a fajta támogatást - derül a GKI és a Masterplast közös februári felméréséből.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az Oroszország által Ukrajna ellen a múlt héten elindított háború "legrosszabb része feltehetően még előttünk áll".
Az Ukrajna elleni orosz invázió miatt a Volkswagen (VW) leállítja a járművek oroszországi gyártását és az Oroszországba irányuló exportot - jelentette be a német vállalatcsoport csütörtökön.
A legnagyobb európai járműgyártó csoport vezetősége német hírportálokon idézett közleményében azt írta, hogy a további intézkedésig szünetel a gyártás a kalugai és a Nyizsnyij Novgorod-i üzemben, és azonnali hatállyal az exportot is leállítják.
A VW a Moszkva melletti Kalugában a Volkswagen Tiguan, a Volkswagen Polo és a Skoda Rapid modellt gyártotta, tavaly összesen 118 ezer darabot. Az üzem 2009 óta működik, négyezer embernek adott munkát, a társaság 2021-ig mintegy egymilliárd (380 milliárd forint) eurót fordított rá
Többségi szavazattal felszámolta az Eho Moszkvi rádiót és híroldalát a tulajdonos zrt. igazgatótanácsa - közölte Alekszej Venegyiktov főszerkesztő csütörtökön a Telegram-csatornáján. A többségi tulajdonos Gazprom Media megerősítette a független hangvételű médium felszámolását. Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) kedden korlátozta az Eho Moszkvi és az ellenzéki Dozsgy online televízió adásának foghatóságát.
A Vajda-Papír csaknem 100, a szombathelyi Styl Ruhagyár pedig 70 munkahelyet ajánl fel az Ukrajnából menekülőknek.
A Vajda-Papír Kft. alapító ügyvezető igazgatója, Vajda Attila közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a több mint 650 munkavállalót foglalkoztató cég dunaföldvári, székesfehérvári és budapesti gyárában is kínál munkalehetőségeket, az itt elhelyezkedőknek biztos jövedelmet és lakhatást is biztosítanak.
A társaság mindegyik gyára közelében kínál szálláslehetőséget az egyedülállóknak, de segítséget nyújtanak a családok elhelyezésében is. A magyarul nem beszélő munkavállalóknak tolmács segíti a beilleszkedést.
Megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást csütörtökön két nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings.
A Moody's az eddigi "Baa3"-ról "B3"-ra rontotta a devizában és hazai valutában fennálló hosszú futamú orosz államadósság-kötelezettségek osztályzatát, és az új besorolást is további leminősítés lehetőségére utaló felülvizsgálat alatt tartja.
A Moody's módszertanában a "Baa3" minősítés a befektetési ajánlású kategória alsó határa, az Oroszországnak most megadott "B3" osztályzat már mélyen a spekulatív sávban van.
Hatvanöt tudós juttatta el szerkesztőségünknek közös közleményét csütörtök délben. A mások mellett Jeszenszky Géza, Pálinkás József, Romsics Ignác és Szathmáry Eörs által aláírt felhíváshoz további csatlakozókat várnak. A kezdeményezők a nyilatkozat közzétételére a Válasz Online-t kérték fel. A szöveget és a csatlakozók listáját teljes egészében közöljük.
Mi, magyar tudósok és egyetemi oktatók, az MTA tagjai és doktorai támogatjuk az ukrán népet, közöttük tudós- és professzortársainkat a függetlenségükért folytatott harcukban az őket megtámadó orosz hadsereg ellen és követeljük, hogy hazánk a nemzetközi szervezetek (EU, NATO) által jóváhagyott vagy kért mindennemű támogatást mielőbb adjon meg, valamint gondoskodjon a menekültekről.
A világon 438 533 674 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 964 695 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 436 973 863 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 956 266 volt.
- Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Oroszország háborús bűncselekményeket követ el az ukrajnai háborúban.
Több ezer gyermekpornográf felvételt tárolt a számítógépén az a 22 éves férfi, akit 2 év 6 hónap börtönre ítélt a Debreceni Járásbíróság nem jogerősen szerdán - tudatta a Debreceni Törvényszék a honlapján.
- Az Európai Unió Tanácsa az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra válaszul ideiglenesen felfüggesztette a Szputnyik és az Russia Today (RT) orosz állami tulajdonú médiavállalatok műsorszórási tevékenységét az Európai Unióban - közölte az uniós tanács szerdán.
- Az átalakult szakképzési rendszer legfontosabb küldetése és missziója, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán Debrecenben.
- Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt az Európai Unió Tanácsa több kulcsfontosságú orosz bankot kizárt a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből - közölte az uniós tanács szerdán.
Sorra szakítják meg kapcsolataikat az amerikai nagyvállalatok az orosz partnercégekkel az Ukrajna orosz katonai megszállását követően életbe léptetett nemzetközi büntetőintézkedések nyomán - jelentette az amerikai sajtó.
) - Guillermo del Toro Oscar-díjas filmrendező egy hollywoodi díjátadó ceremónián bírálta az amerikai filmakadémia döntését, amely miatt több Oscar-kategória díjazottja az élő díjátadó gála előtt kapná meg az Oscar-szobrot március 27-én.
Az Európai Bizottság az ideiglenes védelemről szóló irányelv aktiválását javasolta, hogy a tagállamok gyors és hatékony segítséget nyújthassanak az ukrajnai háború elől menekülőknek, valamint iránymutatásokat terjesztett elő a határellenőrzés hatékony kezeléséhez - közölte a brüsszeli testület szerdán.
Az uniós bizottság javaslata értelmében a háború elől menekülők ideiglenes védelmet kapnak az Európai Unióban, azaz tartózkodási engedélyhez jutnak, valamint hozzáférést az oktatáshoz és elhelyezkedési lehetőséget a munkaerőpiacon.
Az ukrajnai háború kezdete óta már 453 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, kedden 98 ezren lépték át a határt - közölte a lengyel határőrség a Twitter-oldalán.
Pawel Szefernaker belügyminiszter-helyettes a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádiónak szerda reggel adott interjúban elmondta: a keddi adatok kétezer fővel alacsonyabbak, mint az előző napiak. Közölte azt is, hogy a határ ukrán oldalán leegyszerűsítették az ellenőrzési eljárást, és rövidebb a várakozási idő.
Arra a kérdésre, hogy Lengyelország hány ukrajnai menekültet fogadhat be, Szefernaker úgy válaszolt: "meg kell tenni mindent, hogy ellássuk az összes, nálunk menedéket kereső embert".
A Sberbank Magyarország Zrt. felszámolásának esete egyedi, a magyar pénzügyi piacon valamennyi bank stabilan végzi tevékenységét; az Országos Betétbiztosítási Alap 10 napon belül 100 ezer euróig, azaz 37 millió forintig helytáll a betétesek követeléseiért - erősítette meg Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke online sajtótájékoztatón szerdán.
- Magyarországon a beoltottak száma 6 395 085, közülük 6 170 630-an a második, 3 811 803-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 3539 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 793 120-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 83, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 134-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 606 084, az aktív fertőzöttek száma 142 902-re csökkent. Kórházban 3313 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 133-an vannak lélegeztetőgépen.