Folytatólagosan elkövetett lopás miatt feljelentést tesz Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár ellen Brenner Koloman, az országgyűlés jobbikos alelnöke. A képviselő ezt más ellenzéki politikusokkal közösen tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be.
Brenner Koloman azt mondta: "nagy nyilvánosság előtt tett vallomásának" tekinthető, hogy az államtitkár "a nyílt színen vallott arról, hogy alkalmanként a magyar polgárok közgyűjteményéből bizonyos tárgyakat a sajátjaként kezelAz LMP társelnöke szerint a kormány hiába hangoztatja a béremeléseket, azok nagy részét "felfalja" az infláció.
Az MNB összesen 111 millió forint bírságot szabott ki az OTT-ONE Nyrt.-re a tiltott a piaci manipulációra, a bennfentes információ nyilvános közzétételére, illetve a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt
Magyarországon a beoltottak száma 6 342 496, közülük 6 080 592-en a második, 3 554 502-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. Az elmúlt három napban 39 928 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 441 385-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban meghalt 122, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 944-re emelkedett - közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn.
A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 209 129, az aktív fertőzöttek száma pedig 191 312-re emelkedett. Kórházban 2921 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen.
- Elismerően értékelte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának (BME TTK) nukleáris képzéseit.
Vádat emeltek két férfi és két nő ellen, akik a koronavírusjárványt kihasználva hamis kézfertőtlenítő-szert gyártottak és értékesítettek, a csalással pedig hét sértettnek több mint 28 millió forint kárt okoztak - közölte a Fővárosi Főügyészség vezetője hétfőn.
A világon 351 069 733 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 595 986 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 348 662 401 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 590 322 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 70 699 416. A halálos áldozatok száma 866 540.
Kedden észak, északnyugat felől szakadozott felhőzet húzódik az ország fölé. A déli megyékben még több órára kisüt a nap, majd ott is megnövekszik a felhőzet. Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, legfeljebb helyenként valószínű hószállingózás. Este nyugaton havas eső, ónos eső sem kizárt. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 3 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes, hóval borított vidékeken mínusz 15 foknál hidegebb is lehet. A csúcsértékek mínusz 5 és plusz 4 között alakulnak.
- A koronavírus okozta Covid-19-járvány kezdete óta először emelkedett 300 ezer fölé az egy hét alatt kimutatott új fertőzöttek száma Oroszországban, ugyanakkor a halálozások száma tovább csökkent, és 2021 nyara óta először nem érte el az ötezret - közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség az operatív törzs adatait összesítve.
Erőszakba torkollott Brüsszelben a koronavírus-járvány miatti intézkedések elleni vasárnapi tüntetés, a rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett - írta a The Brussels Times hírportál.
London igényét fejezte ki a brit külügyminiszter moszkvai látogatására, a vizit lehetőségét orosz részről fontolóra vették - ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Rosszija 1 televízióban vasárnap.
Horvátországban egyre több iskolában állnak át online oktatásra a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt - írta a Jutarnji List című horvát napilap vasárnap.
Az elmúlt egy hétben az általános és középiskolákban 67,5 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, míg a karanténban lévőké 118 százalékkal - írta a lap az oktatási minisztérium adataira hivatkozva..
- Ukrajnában várhatóan február közepén tetőzik a koronavírus-járvány mostani, legújabb hulláma - közölte újságírókkal Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.
Az MSZP közössége következetesen elítéli azokat a cselekedeteket, amikor valaki a követelmények megkerülésével, azok nem teljesítése mellett próbál diplomához jutni vagy nemlétező végzettséggel él vissza.
- Idén 14 kategóriában 37 díjazottnak ítélték oda a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA díját, amelyet a magyar kultúra napján adtak át - közölte a szervezet.
A díjat 2004-es megalapítása óta a szövetség szakmai bizottságainak javaslatai alapján ítéli oda a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismeréseként - emlékeztetnek a közleményben, amelyben kiemelik, hogy idén új kategóriában is osztottak elismerést: első ízben kaphattak KÓTA-díjat azok az elkötelezett kollégák, akik zongorán közreműködve kísérik, segítik, inspirálják és támogatják az éneklő együtteseket.
KÓTA-nagydíjat kapott Tóth Ferenc ének-zene tanár, karnagy, akinek neve szorosan összefonódott szülővárosával, Komlóval, ahol hat évtizeden át tanította zenére és nevelte emberségre a gyerekeket. Tanítványai közül számos neves zenész került ki. Kodály Zoltán személyes támogatásával megalapította Komlón az ének-zene tagozatos általános iskolát, megálmodta és életre hívta a Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált. Kórusaival bejárta Európát. Pedagógiai elvei, értékrendszere, lelkesedése a muzsika és a magyar nyelv iránt mindannyiunk számára példaértékű - hangsúlyozták a közleményben.
- Tisztújítást tartottak Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártjánál, a Kereszténydemokrata Uniónál (CDU), a szombaton véget ért kongresszuson Friedrich Merzet választották meg elnöknek, aki harmadik próbálkozásra szerezte meg a tisztséget.
A világon 348 662 401 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 590 322 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 346 414 295 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 584 890 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 70 466 436. A halálos áldozatok száma 865 310.
Indiában 38 903 731 fertőzöttet és 488 884 halálos áldozatot jegyeztek fel.
Benyik György római katolikus plébánost, teológiai tanárt tüntették ki a református Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány Pro Unitate in Christo - A Krisztusban megélt egységért - díjával, az elismerést ma este, a debreceni Református Nagytemplomban, az ökumenikus imahét záró rendezvényén adja át Fekete Károly tiszántúli református püspök és Kustár Zoltán, kuratóriumi elnöke - közölték a szervezők.
Közleményük szerint Benyik György a Szegedi Biblikus Konferencia megalapításával, folyamatos szervezésével hosszú időn át és jelentős mértékben járult hozzá a hazai katolikus és protestáns egyházak közötti teológiai párbeszédhez, egymás kölcsönös megismeréséhez és megbecsüléséhez.
Benyik György 1989-ben indította útjára a Szegedi Biblikus Konferencia rendezvény-sorozatot, amely azóta is minden évben találkozási fórumot kínál a hazai és a határon túli, katolikus bibliatudósok számára.
A brit külügyminisztérium vasárnap ismertetett értesülései szerint Moszkva Oroszországgal baráti viszonyt ápoló ukrán politikusokat akar hatalomra juttatni Kijevben.
- A tudósok szerint az enset, egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer, és életmentő választ adhat az éghajlatváltozásra is - írta a BBC News.
Az Environmental Research Letters című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a banánhoz hasonló növény akár százmilliónál is több embert lenne képes táplálni a globális felmelegedés korában.
Az enset (Ensete ventricosum) növény, amelyet etióp vagy "hamis banánként" is emlegetnek, Etiópián kívül szinte ismeretlen, de az afrikai országban húszmillió ember tápláléka. A növény banánszerű termése nem ehető, de a keményítőtartalmú szárak és gyökerek erjeszthetők, kása, kenyér készítésére használhatók.