Archívum

Eredmények megjelenítése 11261-től 11280-ig 68177 találatból.

Zsarolókat fogtak el Tarnazsadányban

Olvastuk - 2022-01-13

Egy vendéglátóhely vezetőjétől több százezer forintot követelő zsarolókat fogtak el a rendőrök Tarnazsadányban, a két férfi ellen más bűncselekmények miatt is eljárás indul.

Koronavírus - 6,3 millió a beoltottak, 9216 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 81 beteg

...kontra - 2022-01-13

Magyarországon a beoltottak száma 6 299 590, közülük 6 045 893-an a második, 3 306 370-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 9216 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 318 093-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 81, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 164-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

Hétszázmilliárd forint feletti csúcson a Szerencsejáték Zrt.

Pénzügyek - 2022-01-13

- Húsz százalék feletti növekedéssel, hétszázmilliárd forintot meghaladó árbevételi csúcsot hozott az elmúlt év a Szerencsejáték Zrt.-nek - mondta el Bozóky Alex, a társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban, amely a lap csütörtöki számában jelent meg.

Elhalasztotta a bizalmi szavazást csütörtök reggel a Petr Fiala vezette új koalíciós kormányról a cseh parlamenti alsóház.

A szerda reggel indult, egész nap és egész éjjel tartó viharos ülésen a halasztást csütörtök reggel az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia Pártja kérte

Koronavírus - A fertőzöttek száma 315 millió, a halálos áldozatoké több mint 5,5 millió a világon

Pro... - 2022-01-13

A világon 315 390 402 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 510 327 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban a világon 313 464 214 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 504 225 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 62 727 044. A halálos áldozatok száma 843 624.

A francia szenátus módosításokkal elfogadta az oltási igazolásról szóló törvénytervezetet

Ajánljuk - 2022-01-13

- A francia szenátus szerda este módosításokkal elfogadta a koronavírussal szembeni védettségi igazolást felváltó oltási igazolásról szóló törvénytervezetet.

Orbán: élelmiszerárstopról döntött a kormány

Belföld - 2022-01-12

Élelmiszerárstopról döntött a kormány, február 1-jétől hat termék árát rögzítik a tavaly október 15-i szinten - jelentette be a miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán.

Orbán Viktor a Facebookra szerda délután felkerült videóban, a kormányülést követően közölte: az élelmiszerárak emelkedése miatt a kormány úgy döntött, hogy hat termék - a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej - esetében beavatkozik az árak alakulásába

Bukarest és az erdélyi megyeszékhelyek többsége is vörös zónába került

Romániában az erdélyi megyeszékhelyek többsége után szerdán Bukarest is az úgynevezett "vörös zónába", azaz a legfertőzöttebb zónába került, miután itt is meghaladta a lakosság három ezrelékét az előző két hétben diagnosztizált koronavírus-fertőzések aránya. Ezen küszöbérték felett további korlátozások lépnek életbe, és bezárnak azok az iskolák, ahol alacsony a tanári kar átoltottsága.

Súlyos károkat okoz az északi-sarkvidéki infrastruktúrában a klímaváltozás

Környezetvédelem - 2022-01-12

Az Északi-sarkvidéket tanulmányozó tudósok szerint 2050-re a globális felmelegedés miatt az infrastruktúra 70 százalékát és a kritikus infrastruktúra 30-50 százalékát fenyegeti károsodás, amelynek várható költségei több tízmilliárd dollárra rúgnak - számolt be róla a BBC News.

Az éghajlatváltozás miatt az Északi-sarkvidék kétszer-négyszer gyorsabban melegszik, mint a bolygó többi része. A sarkvidéki permafroszton, többek között Oroszországban, Észak-Amerikában és Skandináviában ötmillió ember él. Ahogy a felmelegedés hatására a fagyott talaj felolvad, egyre gyakoribb jelenség lesz, hogy a házak fala megreped, az utak megrongálódnak, a csővezetékek megrepednek.

A permafroszt olyan talaj, amely legalább két éven át folyamatosan fagyott. Az északi félteke szárazföldi felszínének mintegy negyedét borítja, beleértve Kanada szárazföldjének felét és Alaszka területének 80 százalékát.

Több mint négyszáz feltételezett elkövetőt azonosítottak egy németországi pedofilügyben

Kékhírek - 2022-01-12

Négyszáznál is több feltételezett elkövetőt azonosítottak és több mint hatvan kisgyereket és fiatalkorút mentettek ki kínzóik uralma alól az utóbbi évek legnagyobb szabású németországi gyermekbántalmazási ügyében, amelynek nyomozása szerdán ért véget.

A kölni rendőrkapitányság Berg nevű nyomozócsoportja 26 hónapig tartó munkával 439 feltételezett elkövetőt azonosított, és 65 gyereket, illetve 17 év alatti fiatalkorút emelt ki környezetéből, amelyben szexuális bántalmazásnak volt kitéve.

A legkisebb áldozat mindössze háromhónapos volt. Kínzói megerőszakolták - mondta szerdai kölni tájékoztatóján a nyomozócsoport vezetője, Michael Esser.

A Molhoz kerülnek a belföldi Lukoil-töltőállomások

Befektetés - 2022-01-12

A Mol megvásárolja a belföldi Lukoil-töltőállomásokat működtető Normbenz Magyarország Kft.-t - közölte a Mol szerdán.

6,297 millió a beoltottak, 7883 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 67 beteg

...kontra - 2022-01-12

Magyarországon a beoltottak száma 6 297 101, közülük 6 039 940-en a második, 3 299 569-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 7883 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 308 877-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 67, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 083-ra emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 149 849, az aktív fertőzöttek száma pedig 118 945-re emelkedett. Kórházban 2758 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 257-en vannak lélegeztetőgépen.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az új fertőzések 29 százalékát már az omikron vírusvariáns okozza

Körözött magyar bűnözőket fogtak el Németországban

Olvastuk - 2022-01-12

Három, emberölés kísérlete, csoportos garázdaság és betöréses lopás miatt Magyarországon elítélt bűnözőt fogtak el a német hatóságok a magyar rendőrök együttműködésével, európai elfogató parancs alapján Karlsbrunnban - közölte a rendőrség honlapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán.

Az OECD-ben több mint 25 éves csúcson az infláció

Fontos - 2022-01-12

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a fogyasztói árak az októberben mért átlagos 5,2 százalék után novemberben 5,8 százalékkal emelkedtek éves alapon, ami több mint 25 éve - 1996 májusa óta - a legmagasabb növekedési ütem. 2020 novemberében az infláció mindössze 1,2 százalék volt - közölte a szervezet.

Az energiaárak novemberi növekedése 1980 júniusa óta a maximumra gyorsult és elérte a 27,7 százalékot, miután októberben 24,3 százalékot mértek. Az élelmiszerek drágulása az októberi 4,6 százalékról 5,5 százalékra gyorsult novemberben.

Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 0,3 százalékponttal, 3,8 százalékra emelkedett novemberben az OECD-ben.

Koronavírus - A fertőzöttek száma 313,46 millió, a halálos áldozatoké több mint 5,5 millió a világon

Pro... - 2022-01-12

A világon 313 464 214 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 504 225 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban a világon 310 314 594 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 494 848 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 62 308 132. A halálos áldozatok száma 842 141.

Rekordmelegek voltak tavaly az óceánok

Környezetvédelem - 2022-01-11

Rekordmelegek voltak tavaly is az óceánok. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés miatt már hatodik éve dől meg a melegrekord a világ óceánjaiban.


Választás 2022 - Az országgyűlési képviselők 2022. évi általános választása időpontjának kitűzéséről

Belföld - 2022-01-11

32 évvel ezelőtt, az első szabad választások eredményeként Magyarország független, demokratikus ország lett.

Köszönet mindazoknak, akik a nemzet újjáépítésében részt vettek.

Az idei esztendőben Magyarország választójoggal rendelkező polgárai immár kilencedik alkalommal szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését

A lengyel "inflációellenes pajzs" részeként nullára csökkentik az élelmiszer, a földgáz és a trágyakészítmények áfáját

Lengyelországban februártól fél évig nullára csökkentik az élelmiszer, a földgáz és a trágyakészítmények áfáját a varsói kormány kedden elfogadott, második inflációellenes csomagja szerint - közölte sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő.

Megerősítette múlt heti bejelentését is, miszerint az új csomagban február elsejétől 23 százalékosról 8 százalékosra csökken az üzemanyagok áfája. Az intézkedés nyomán 5 zloty körüli értékre (mintegy 393 forint) nyomnák le a literenkénti árakat.

Ellenzéki pártok: a megszorítások az élet minden területét érintik

Az élet minden területét érinteni fogja Orbán Viktor miniszterelnök "költekezés utáni", 750 milliárd forintos megszorítócsomagja - állítják a Jobbik, az MSZP és az LMP politikusai, akik erről az ellenzéki összefogás által létrehozott Egységben Magyarországért sajtóközpontjából tartottak közös, online sajtótájékoztatót kedden.

Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz a válság alatt "csúcsra járatta a haverok pénzelését". A magyar gazdaság nincs jó állapotban, rekord szinten az eladósodás, az infláció és a hiány is magas - tette hozzá.

A politikus azt sérelmezte, hogy a kormány a megszorítás keretében 20 milliárd forintot von el a beruházások ösztönzésének területétől, valamint 6,5 milliárd forintot a foglalkoztatás támogatásától. Kifogásolta azt is, hogy a döntéshozatalba a munkavállalói érdekképviseleteket nem vonták be.

Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési frakciójának tagja úgy értékelte, hogy az egészségügyet is érinti a megszorítás, ami miatt fejlesztések maradhatnak el vagy szűrőprogramok bevezetése halasztódik. A fiatalok külföldi nyelvtanulását sem támogatja a kabinet idén - sorolta.

Lengyel kormányfőhelyettes: elviselhetetlen terhet jelentene a lengyel háztartások számára az új uniós klímacsomag

Vélemény - 2022-01-11

Elviselhetetlenül nehéz terhet jelentene a lengyel háztartások számára a Fit for 55 nevű, új uniós klímacsomag, amelynek erőltetése "katasztrofális hibát" jelent Brüsszel részéről - nyilatkozott Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettes a Dziennik Gazeta Prawna című lengyel napilapban kedden megjelent interjúban.