- A biztató szeptemberi hónap után ismét jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 953 ezer 615 személygépjárművet helyeztek forgalomba októberben, 7,8 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban.
Idén csak egyetlenegy hónapban, szeptemberben, azt megelőzően pedig tavaly augusztusban mértek emelkedést, azaz októberben, a koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú korlátozások visszavezetésével párhuzamosan visszaállt az értékesítésben tapasztalt csökkenő trend.
Elhunyt Benkő László. A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes egyik alapítóját, billentyűsét, zeneszerzőjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti - közölte a tárca sajtó- és kommunikációs főosztálya.
- Három napja folyamatosan csökken Németországban az új koronavírus-fertőződések száma az egy héttel korábbihoz képest a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint.
Több településen rossz a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt.A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdai adatai szerint Nyíregyházán, Miskolcon, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán és Putnokon is egészségtelennek minősítették a levegőt.
Meghalt 99, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4290 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
A kormányzati portálon azt írták: 156 949-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 3380-ra emelkedett, 34 846-an már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 118 723. Az aktív fertőzöttek 23 százaléka, az elhunytak 26 százaléka, a gyógyultak 26 százaléka budapesti. 7499 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 581-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 35 804-en vannak, a mintavételek száma 1 409 651-re emelkedett.
- A felújítandó eladó lakások iránti kereslet fokozódására lehet számítani az ősszel bejelentett állami lakásfelújítási program hatására - állapította meg az ingatlan.com hirdetési portál elemzésében.
- Minőségi hibákat tártak fel a száraz macskaeledeleknél a Szupermenta programban végzett laboratóriumi teszten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
- A magyar kormány, a 2020. júliusi európai uniós csúcson megelőlegezett álláspontjának megfelelően, megvétózta a költségvetési jogalkotási csomagot, élve az uniós szerződésekben garantált vétójogával - áll Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatában.
A világon 55 578 685 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 337 559, a gyógyultaké pedig 35 739 244 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 54 992 571 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 326 768, a gyógyultaké pedig 35 296 725 volt.
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
- Nagy-Britanniában az eddig tervezettnél tíz évvel előbb, már 2030-ban megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.
- A jelenlegi járványhelyzetben ne sarcolja a kormány az önkormányzatokat, hanem adja vissza a településektől elvont forrásokat! - sürgették keddi online sajtótájékoztatójukon az MSZP és a Párbeszéd politikusai.
- A koronavírus új mutációja lehet kialakulóban Szibériában - jelentette ki Anna Popova orosz tisztifőorvos, a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője egy keddi járványügyi virtuális szimpóziumon, miközben az egynapos országos halálozási adat megdöntötte a korábbi rekordot.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) visszaadná az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatok bírálati jogosultságát a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) - mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés Kulturális Bizottsága meghallgatásán.
Ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre megint csaknem 12 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, a kormányfő pedig azt jósolta, hogy három hét múlva számuk akár húszezerre is felmehet.
A SpaceX az űrmissziók egyik legnagyobb költségét csökkentette az újrahasznosítható rakéták kifejlesztésével - mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában Kiss László, csillagász, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója.
- Az Országgyűlés kedden számos adóváltoztatásról döntött a kormány javaslatára. Egyebek között lehetővé tette, hogy a jövőben az adóhatóság készítse el a vállalkozások áfabevallás-tervezetét a hozzá beérkező számlaadatok birtokában.
- Meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5203 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
- Az utolsó vádemelés is megtörtént a több megyét átszövő droghálózat tagjai ellen - közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden. A hálózatot 2019 novembere és 2020 májusa között több megyében megtartott rendőri akciók során számolták fel, most pedig az utolsó vádiratot is benyújtotta a Ceglédi Járási Ügyészség az ügy kapcsán.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) első alkalommal vizsgálta a gyermekek számára vonzó megjelenésű villamossági termékeket. A laboratóriumi ellenőrzésen átesett tizenhét - cicás, kaktuszos, kisautós, unikornisos - lámpa és párásító mindegyike veszélyesnek bizonyult, további forgalmazásukat ezért megtiltották. Az áramütés, égési és vágási sérülés, fulladás kockázatát hordozó tizenhat árucikket a vásárlóktól is vissza kell hívniuk a kereskedőknek - közölte kedden az ITM.
Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma rendszeresen vizsgálja a legkisebbeknek kínált eszközöket a veszélyes termékek kiszűrése, a balesetek megelőzése érdekében. Idén először ellenőrizték célzottan az otthoni felhasználásra, elsősorban gyerekszobákba szánt, többnyire állatokat mintázó, játékfigurás elektromos árucikkeket. A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai kifejezetten veszélyes lámpatesteket, háztartási készülékeket kerestek és találtak a boltok polcain és a webáruházakban. A laborvizsgálatok szerint a tizenhét gyanús termék használata kivétel nélkül kockázatos.
- A világon 54 992 571 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 326 768, a gyógyultaké pedig 35 296 725 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 54 369 609 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 317 131, a gyógyultaké pedig 34 954 629 volt.
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.