Újraindul az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari óriáscég koronavírus-vakcinájának tesztelési programja, amelyet a héten biztonsági okokból, a teszt egyik résztvevőjének betegsége miatt felfüggesztettek.
Az Oxfordi Egyetem szombat délutáni közleménye szerint a ChAdOx1 nCoV-19 tudományos elnevezésű kísérleti oltóanyag próbája a nagy-britanniai tesztprogram összes helyszínén folytatódik.
Az egyetem tájékoztatása szerint eddig világszerte 18 ezer résztvevő kapott a vakcinából és ilyen kiterjedésű oltóanyag-tesztelések esetén mindig is várható, hogy egyes tesztalanyoknál egészségi problémák jelentkeznek.
A nyilatkozat szerint minden ilyen esetet gondosan meg kell vizsgálni, annak érdekében, hogy meg lehessen ítélni a program biztonságosságát.
Átadták a Debreceni Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola sportcsarnokát szombaton.
A görögkatolikus egyház fenntartásában működő intézmény Kossuth utcai épületének felújítása, valamint a sportcsarnok megépítésének alkalmából tartott ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár utalt az ókori mondásra - ép testben, ép lélek -, ami Debrecenben megvalósul, hiszen majdnem minden gyerek sportol.
Kijelentette továbbá, hogy nemcsak nagy nemzetközi versenyek helyszíne a megyeközpont, hanem a kisebb létesítmények is fontosak a városnak, így a versenyzőkön kívül a fiatalok sportolására is odafigyelnek. Az 1800 négyzetméter alapterületű sportcsarnok legalább olyan fontos, mint a Duna Aréna vagy a Puskás Akadémia - fogalmazott.
A továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a kormány minden támogatást megad a 2014-ben bevezetett mindennapos testneveléshez. Az pedig, hogy az egyház és a civil társadalom egymásra talált itt, a legjobb példája az egészség megőrzésének.
- A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár.
A szervezet szombati közleményében azt írták: veszélyes következményei vannak és lesznek a kormány belső fogyasztásra épülő gazdaságpolitikájának és érzéketlenségének, annak, hogy nem számol a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, így a nyugdíjasok nagy részének egyre kritikusabb helyzetével.
Arra kéri az MSZP az országos tisztifőorvost, hogy rendelje el az azonnali tömeges és ingyenes tesztelést a szociális ágazatban dolgozók, a bentlakásos idősotthonokban élők és a magyar munkavállalók számára.
Bendarzsevszkij Anton a posztszovjet térséggel foglalkozó szakértő szerint kivárási stratégiát folytat Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke, mert azt reméli, hogy az idő előrehaladtával csökken a tüntetések lendülete.
- Elhunyt két idős, krónikus beteg, és újabb 916 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
A kormányzati portálon azt írták: 11 825-re nőtt a Magyarországon eddig azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 633-ra emelkedett. 4058-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 7134.
- Kijárási tilalom, üzletbezárások, közlekedési korlátozások léphetnek életbe ismét Montenegróban, ha tovább romlik a járványügyi helyzet.
Az Adria-parti országban ugyanis az utóbbi hetekben jelentősen megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma, az illetékesek pedig szeretnék elkerülni, hogy még jobban berobbanjon a járvány - közölte a montenegrói közszolgálati televízió szombaton.
Már 28 331 928 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 913 018, a gyógyultaké pedig 19 107 901 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati összesítése szerint.
Egy nappal korábban 28 064 801 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 908 257, a gyógyultaké pedig 18 921 120 volt.
A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 6 443 227 fertőzött volt, 192 968-an haltak meg és 2 417 878-en gyógyultak meg eddig.
Levette szombaton Magyarországot és Portugáliát a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról a brit kormány.
Az intézkedés alapján azoknak, akik brit idő szerint hajnali négy óra - közép-európai idő szerint öt óra - után érkeznek Magyarországról és Portugáliából Angliába, két hetet kell elkülönítésben tölteniük.
A rendelkezés a brit állampolgárokra is vonatkozik.
A brit kormány csütörtökön bejelentett intézkedésének hatálya Angliára terjed ki, de még aznap a skót, majd a walesi kormány is közölte, hogy Magyarország esetében ugyanilyen döntést hozott.
- A második jelölését kapta Donald Trump a 2021-es Nobel-békedíjra pénteken, ezúttal egy svéd politikustól, aki az amerikai elnököt a segédletével létrejött szerb-koszovói gazdasági megállapodásért javasolja kitüntetni.
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a belső és külső finanszírozási mutatók romlásával indokolva a döntést. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi "B1"-ről egy fokozattal "B2"-re rontotta a török szuverén adósságkötelezettségek besorolását, és az új osztályzaton is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.
A "B2" államadós-osztályzat hat fokozattal marad el a "Baa3" besorolástól, amely a Moody's minősítési módszertanában a befektetési ajánlású kategória alapszintje.
- Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön másodfokon azt a fiatal férfit, aki 2017 szeptemberében Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt.
. A vádlottat aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek az ítélőtábla.
Felidézték: az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék márciusban a férfit gondatlanságból elkövetett emberölés miatt négy év fogházbüntetésre ítélte, de az ügyészség a gondatlan emberölés minősítésének megállapítása miatt és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezettTöbb millió dolláros tőzsdei csalás gyanúja miatt vettek őrizetbe 15 embert Hongkongban csütörtökön - számolt be csütörtökön a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
- Legalább 28 madár- és emlősfajt mentettek meg a kihalástól természetvédelmi akciók eredményeként 1993 óta - derült a brit Newcastle-i Egyetem és a BirdLife International szervezet friss kutatásából.
- Átadták csütörtökön az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávé töltő üzemét, a Hell Energy Coffee-t a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában, a beruházás nyolcmillliárd forintba került, amelyhez a kormány négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.
Az avatáson Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta: ez a társaság, mint ahogy a magyar gazdaság, a koronavírus-járvány ellenére is működik, jól teljesít, az emberek dolgoznak, "van ok a bizakodásra", a nehéz körülmények mellett a gazdaság teljesíteni képes.
A miniszter úgy fogalmazott: a válság egyben lehetőség is, és bár a gazdaság nem maradt olyan mint a járvány előtt, de prosperál, beruházások valósulnak meg, mint ahogy itt, Szikszón is. Nem szorulunk külső segítségre, "egyedül is megvagyunk", annak ellenére, hogy a globális hatások alól nem tudjuk kivonni magunkat, az exportpiacok szűkülése miatt új kihívásokkal kellett szembenézni - tette hozzá.
A debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye fenntartásában működő Szent József általános iskola, gimnázium, szakgimnázium és kollégium új óvodával bővül, az intézmény alapkövét csütörtökön helyezték el Debrecen józsai városrészében.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere fiatalos, gyarapodó közösségnek nevezte a városrészben élőket, amit az is bizonyít, hogy az óvodák százszázalékosan telítettek.
Azt mondta, az egyházi szervezetek nagy intézményfenntartók a városban, számos óvodát és iskolát működtetnek, amivel az államtól és az önkormányzattól vállalnak át feladatokat. Ugyanakkor a város is kiemelt gondot fordít a gyerekekre, a Debrecen 2030 fejlesztési programban több mint tízmilliárd forintot költenek bölcsődék és óvodák felújítására, illetve építésére, csupán ebben az évben 1,3 milliárdot fordítanak ilyen beruházásokra - ismertette.
Papp László bejelentette, hogy az önkormányzat egy hagyományos és egy konténeres bölcsőde építését is tervezi egy-két éven belül a józsai városrészben.
Az ír miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának vissza kell vonnia az új belső piaci törvénytervezetből azokat a pontokat, amelyek felülírhatják a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás egyes elemeit.
Az orosz természetvédelmi felügyelet (Roszpriprodnadzor) 148 milliárd rubeles (csaknem 2 milliárd dolláros) kártérítési keresetet nyújtott be csütörtökön a Krasznojarszki területi döntőbírósághoz a Nornickel ellen a Norilszkban május végén történt dízelolajömlés miatt.
Rövid idő alatt kimerült az elektromos járművek vásárlásának támogatására szánt ötmilliárd forintos keret, ezért a tervek szerint folytatódik a támogatási program - közölte az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Zalaegerszegen.
- A vadon élő gerinces fajok populációi átlagosan kétharmaddal zsugorodtak világszerte 1970 óta, az élelmiszertermelés céljából végzett erdőirtások következtében - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) csütörtökön közzétett jelentéséből, amely arra figyelmeztet, hogy az ökoszisztémák károsítása fokozza a Covid-19-hez hasonló fertőző betegségek felbukkanásának kockázatát.