A Mol poliol üzemének alapkőletételével elindult Magyarország legnagyobb hazai hátterű beruházása; a Mol csoport olyan magyar brandet képvisel, amely Európában és a világon is ismertté teszi a hazai ipart, és húzóhatást gyakorol a magyar gazdaság egészére - jelentette ki a pénzügyminiszter Tiszaújvárosban pénteken.
Átállt az elektronikus kézbesítési rendszerre szeptemberben a teljes postai hálózat, a fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek nyomon követhetik a könyvelt levelek útját, a kézbesítők digitális eszközön (PDA) adják át a térítvényes és ajánlott leveleket, a nagyobb települések kézbesítői az értesítőket ki is tudják nyomtatni és jövőre jelentősen csökken a hivatalos iratok ügyintézési ideje.
A Magyar Posta pénteki közleményében emlékeztetett rá, hogy a november 30-án záruló projekt 2,378 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amelyet 1,821 milliárd forint saját forrással egészítettek ki.
- Szabó Magda Ókút című regényének színpadra állításával emlékezik az íróra születésnapján a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház - mondta a múzeum igazgatóhelyettese pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.
Előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt 12 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék jogerősen azt a férfit, aki 2018 szeptemberében rálőtt egy vállalkozóra és feleségére azért, hogy pénzüket megszerezze - tájékoztatta az előkészítő ülésen született ítéletről a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
A büntetlen előéletű vádlott 2016-ban ismerte meg a sértettet, akiről megtudta, hogy agancsvásárlás miatt gyakran tart magánál nagyobb pénzösszeget. Egy ilyen ügylet kapcsán nézeteltérésük támadt, a vádlott megharagudott a sértettre és elhatározta, hogy üzletkötés ígéretével olyan helyre csalja, ahol a pénzét el tudja venni.
A férfi 2017 végén az interneten vásárolt egy kispuskát hangtompítóval, lőszerekkel és vett hozzá egy távcsövet is; 2018. szeptember 10-én a sértettet egy kavicsbányatóhoz hívta azzal, hogy ott agancsokat ad át neki.
A vádlott a megadott találkozóhely közelében elrejtőzött és amikor a sértett megérkezett, majd kiszállt az autójából, lesből három célzott lövést adott le rá, a sértettet az arcán, a vállán és a felkarján találta el.
- Kizárólag a brit fél felelőssége lesz, ha nem sikerül rendezetten, az Európai Unióval egyetértésben megszüntetni az Egyesült Királyság európai uniós tagságát (Brexit) - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy pénteki német lapinterjúban.
Uniós támogatásokkal visszaélő pest megyei bűnbanda hétszázmillió forintos vagyonát zárolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) - közölte a szervezet pénteken.
A NAV tavaly ugyan már elfogta a több százmilliós költségvetési csalással meggyanúsított csoport irányítóit, de a kiterjedt hálózat tagjai további vissza nem térítendő pályázati pénzeket próbáltak megszerezni teljesítés nélkül - áll a közleményben.
A győri nyomozók az újabb rajtaütéskor tíz helyszínen végeztek házkutatást, hét embert állítottak elő és mintegy hétszázmillió forint értékben foglaltak le készpénzt, gépjárműveket, illetve zároltak ingatlanokat, bankszámlákat és követeléseket.
- Immár tizenkét halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban - jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) csütörtökön.
Lesz európai minimálbér és európai minimálbér-szabályozás is - jelentette ki egy csütörtöki budapesti konferencián Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció európai parlamenti (EP-) képviselője úgy fogalmazott: Európában új és friss szelek fújnak, olyan változások vannak készülődőben, amelyek közelebb tudják hozni Európát a polgáraihoz.
A legjobb nyolc közé szeretne jutni a férfi kosárlabda NB I 2019-2020-as szezonjában a DEAC - mondta a klub szakosztályvezetője a csapat csütörtöki, idénynyitó sajtótájékoztatóján.
Hétfőtől ismét közlekednek a személyvonatok Debrecen és Balmazújváros között, ahol áprilistól pótlóbuszok szállítják az utasokat a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztéséhez szükséges kavics- és kőszállítások miatt .
A hétvégén is marad a meleg, 20, néhol 25 fok körüli maximumokkal. Emellett sok lesz a napsütés is, szombaton azonban többfelé eső várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Még mindig nem érkeztek a brit kormánytól olyan javaslatok, amelyek alternatívaként szolgálhatnának az Egyesült Királysággal megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződéssel szemben - közölte csütörtökön az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója Horvátország ellen, szabad mozgásának korlátozása miatt benyújtott keresetét.
- Pártállami eszközöket használó lejárató kampányt emlegetett a Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelöltről nyilvánosságra került hangfelvétellel kapcsolatban Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő egy más témában tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint a Fidesz titkosszolgálati eszközökkel, magánbeszélgetésről készült manipulált hangfelvétellel akarja megfélemlíteni.
A szalmonellás betegek háromnegyede már elhagyhatta a Debreceni Egyetem gyermekklinikáját és a Kenézy Gyula egyetemi kórházat - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
- Vizsgálat indult pénzmosás gyanújával az ABN Amro holland nagybank ellen, a pénzintézet állítólag nem járt el kellő gondossággal az ügyfelek átvilágítása során, nem tett bejelentést bizonyos gyanús tranzakciókról.
Beruházásokra, technológiai fejlesztésekre van szükség az építőipar termelési szintjének fenntartásához, növeléséhez - közölte az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Koji László emlékeztetett, a kormány egy három éves támogatási program keretében összesen 31 milliárd forinttal járul hozzá, hogy az építőipar hatékonyabb legyen és több kapacitással rendelkezzen.
Ennek részeként folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, amelynek keretében a 10 és 249 fő közötti állományt foglalkoztató cégek 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak. A tervezőirodák esetében a legalább öt főt foglalkoztató vállalatok is jelentkezhetnek - ismertette a részleteket.
Mintegy másfél kilogramm marihuánát találtak a rendőrök két kábítószer-kereskedőnél Dunakeszin - olvasható a rendőrség honlapjára csütörtökön feltett közleményben. A közlemény szerint a 29 éves S. Dávid és a 31 éves B. Sándor Budapesten és Pest megyében kereskedett a kábítószerrel.