Az Európai Bizottság pályázati felhívást tett közzé: 123 millió eurót (mintegy 44,3 milliárd forint) mozgósít a koronavírus új variánsai elleni kutatásokra - közölte az uniós bizottság szerdán.
Bővíti magyarországi piacát a Nespresso, amely vállalta, hogy 2022-re a vállalat kávéi teljesen karbonsemlegesek lesznek, a fenntarthatóságot pedig a termelési lánc egészére kiterjesztik.
- Évtizedes rekordra emelkedtek a brit feldolgozószektor aktivitásának csütörtökön ismertetett márciusi mérőszámai. A gyáripari ágazat derűlátását mindenekelőtt a koronavírus elleni lendületes nagy-britanniai oltási kampány és a járvány megfékezését célzó korlátozások tervezett folyamatos enyhítése táplálja.
Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévő DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról - közölte a 4iG hétfőn. Így a 4iG tulajdonába kerülhet a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai, az Invitel Zrt. és az I TV Zrt.
- Két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához pályázik 2,8 milliárd forint támogatásra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból Magyarország - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap.
- Bioüzemanyag-termelést indított el a százhalombattai Dunai Finomítóban a Mol, az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot - közölte a vállalat kedden.
A járvány sem törte meg a termőföld árának mintegy harminc éve tartó emelkedését Magyarországon: tavaly a hektáronkénti piaci átlagár 1,727 millió forint volt, 7,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - ismertette a győri székhelyű Agrotax Kft. elemzését a cég ügyvezetője pénteken.
Vonalvezetését tekintve különleges lesz a Hajdúnánás mellett épülő gyorsaságimotoros versenypálya, amelyen 2023-tól 10 éven át rendezhet majd Magyarország MotoGP-futamokat.
Az OTP Bank 23 milliárd forintos hitelt biztosít a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport legújabb fejlesztéséhez, a Duna Terasz Grande lakóparkhoz, ami a Duna Terasz Lakónegyed részeként valósul meg - közölte az OTP Bank és a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport kedden.
- Megkezdte működését Debrecenben a Vitesco Technologies 100 millió eurós (körülbelül 36 milliárd forintos) beruházással épült üzeme, amely a tervek szerint 450 munkahelyet teremt 2022 közepéig - közölte a Continental csoport tulajdonában lévő cég.
Az önvezető robotokkal, intelligens rendszerekkel felszerelt 7 ezer négyzetméteres üzemben autóipari elektronikát és sebességváltó érzékelőket gyártanak majd. A termékeket minden hajtásrendszer felhasználhatja, a teljesen elektromostól kezdve a villamosított belsőégésű motorokig - írták.
Az alkalmazottak az első 6 hónapban mentoráló és képesítő programon vesznek részt a cég oktatóközpontjában - tették hozzá.
Debrecen kimagasló eredményt ért el a világszerte elismert, nemzetközi gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó lap, a Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó divíziója, az fDI Intelligence globális felmérésén, és felkerült a világ legjobb befektetés-ösztönzési célpontjainak TOP 10-es listájára - közölte az EDC város- és gazdaságfejlesztési központ hétfőn.
A hajdú-bihari megyeszékhelyet csak New York, Greater Montreal, Berlin, Hong Kong, Manama, Abu Dhabi, Düsseldorf, Dubai, és Zürich előzi meg a befektetési célpontok listáján, míg Debrecen saját kategóriájában, a kis és közepes városok között globálisan a TOP 5-be kerülve a negyedik legjobb befektetés-ösztönzési célpontként került ki a megmérettetésből, olyan városokkal szerepel egy lapon, mint Zürich, vagy Bahrein fővárosa, Manama.
Az elmúlt öt évben mintegy 680 milliárd forint értékű külföldi befektetés érkezett Debrecenbe, amelynek eredményeként 6500 új munkahely létesült, illetve jön létre. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város elérje a rangos helyezéseket - írták.
A Richter Gedeon Nyrt. 2020-ben 115,164 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 126,5 százalékkal nagyobb az előző évinél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
A társaság éves árbevétele 566,776 milliárd forint volt, 11,6 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.
A 4iG Nyrt. előzetes megállapodást kötött az Antenna Hungária Zrt.-vel és az Alpac Capital SA közvetett kezelésében lévő portfóliótársasággal, a Portuguese Telecommunication Investments Kft.-vel.
A járvány miatt a Mol-csoport eredményei romlottak tavaly 2019-hez képest, az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 16 százalékos csökkenéssel 630 milliárd forintra (2,05 milliárd dollár) esett - derül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett gyorsjelentésből..
Az elektromos hajtású személyautókra összpontosít, valamint jelentős mértékben bővíti és elektromosítja piacvezető haszongépjármű-kínálatát a Ford Motor amerikai autógyártó.
A Ford elkötelezte magát amellett, hogy 2026 közepére európai személyautó-palettájának 100 százalékában megjelenik a nulla károsanyag-kibocsátásra képes, tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtás, 2030-ra pedig a teljes kínálatban elérhető lesz a tisztán elektromos hajtás. Ezzel párhuzamosan 2024-re a Ford teljes európai haszongépjármű-kínálatában elérhetővé válik a tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtás, és 2030-ra a márka haszongépjárműveinek várhatóan kétharmada tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtással kel majd el.
Az idő sürget, mivel egy sor ország, Japántól kezdve Nagy-Britanniáig, azt ígérte, hogy betiltja a benzin- és dízelmotoros autók értékesítését 2035-ig. Ilyen tilalmat tervez Kalifornia, az Egyesült Államok egyik legnagyobb autópiaca.
A második legnagyobb amerikai autógyártó jelentős globális szintű beruházásra készül az elektromos hajtásláncok területén: 2025-ig minimum 22 milliárd dollárt fordít erre a célra, ami majdnem kétszerese annak az összegnek, amit a cég korábban az elektromos járművek fejlesztésére szánt.
Befejeződött a Nyugati pályaudvar csarnokának tetőszerkezet-építése, a megújult csarnokot tanévkezdéskor adják át.
A csarnokban elbontották a tetőszerkezet építéséhez szükséges térállványt, a szakemberek jelenleg a héjazat építésén dolgoznak, a restaurátorok pedig a főpárkány felújítását végzik. Megkezdődött továbbá az új világítótestek beépítése, és tart a bazilikális ablakok biztonsági üvegezése.
A projekt részeként 8200 négyzetméteren megújul a vágánycsarnok teteje, a csatlakozó üvegszerkezetek, a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és hat homlokzati torony is. Az épület mindkét végén, összesen 2200 négyzetméteren teljesen új lesz az üveg függönyfal, valamint javítják az állomásépület többi olyan tetőszakaszát, amelyet eddig nem újítottak fel.
A 4iG Nyrt. 15 milliárd forintos kötvénykibocsátásra készül, amit saját forrásainak felhasználásával magyarországi és régiós akvizíciók finanszírozására tervez fordítani - közölte a vállalat hétfőn.
Fellendítette a járvány a befektetési célú arany (BCA) forgalmát, így annak értékesítése tavaly csúcsot döntött a BÁV Zrt.-nél - közölték szerdán.
A BCA-forgalom összege tavaly elérte az 1,3 milliárd forintot, ami 70 százalékos emelkedés az előző évhez képest. A rendkívüli bevétel jelentősen meghaladta a BÁV várakozásait is, mivel a társaság 1 milliárd forinttal számolt ezen a piacon.
- Nőtt Kína külföldi tőkekihelyezése (ODI) tavaly, de csökkent az ázsiai ország pénzügyi ágazaton kívül kihelyezett tőkéje.
Az ázsiai ország kereskedelmi minisztériuma csütörtökön azt közölte, hogy tavaly Kína teljes külföldi tőkekihelyezése 3,3 százalékkal, 132,94 milliárd dollárra emelkedett. Eközben a pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezése 110,15 milliárd dollár volt, 0,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
- Rekordszintre, csaknem ezer milliárd jüanra nőtt a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke 2020-ban Kínában.