Befektetés

Eredmények megjelenítése 741-től 760-ig 1796 találatból.

Új kutatófúrásokat indít a Mol Nyrt.

Befektetés - 2017-09-01

A koncessziós szerződésben elnyert területek közül elsőként Bucsa területén indítja el a Mol Nyrt. a kutatófúrást az utolsó negyedévben, a jövő év elején pedig Bázakerettye és Mezőtúr területén is megkezdődnek a munkálatok - közölte a társaság, a cég a Zala megyei Bázakerettyén pénteken ünnepli a magyarországi szénhidrogén-bányászat indulásának 80. évfordulóját.

Magyarország első, olajat termelő kútjánál, a Bázakerettyéhez közeli Budafapusztán Szakál Tamás, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója hangsúlyozta, hogy a Budafa-2-es kút 80 évvel ezelőtti termelésbe állításával és folyamatos működtetésével az első magyarországi, ipari méretű olajtermelést biztosító kőolajlelőhellyel az ország felkerült a kőolajtermelés világtérképére.

Szijjártó Péter: a kormány 2,2 milliárd forinttal támogatja az SMR túrkevei beruházását

Befektetés - 2017-08-25

Magyarországi tevékenységének bővítéseként az indiai SMR autóipari vállalat Túrkevén visszapillantó tükröt gyártó üzemet és lökhárítókat előállító gyárat épít, a 415 új munkahelyet létrehozó 8 milliárd forint értékű két beruházáshoz a magyar kormány 2,2 milliárd forint támogatást ad - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az egyedi kormánydöntés keretében hazai és nemzetközi nagyvállalatoknak adott támogatás minden egyes forintja megtérül, költségvetési hatása pozitív.

Barcza: a befektetőknek rövid futamidőre már alacsony hozammal is megéri állampapírokat venni

Befektetés - 2017-08-24

Napjainkban az intézményi befektetőknek rövid futamidőre már alacsony, sőt, negatív hozammal is megéri magyar állampapírokat, köztük 3 hónapos diszkont kincstárjegyet venni - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, arra a felvetésre, hogy a héten történelmileg a legalacsonyabb szinten, 0 százalékos átlaghozammal sikerült a 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) eladni.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetései 2000 új munkahelyet hoztak létre

Befektetés - 2017-08-22

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) portfóliócégeinél idén májusra mintegy 2000-rel nőtt a munkavállalók száma a befektetések elindulásához képest - közölte az SZTA kedden.

Az SZTA portfóliócégei az elmúlt években végrehajtott befektetéseket megelőzően 950 embert foglalkoztattak, a NAV adatbázisa szerint idén májusban már csaknem 2950-en dolgoztak a vállalkozásoknál. Az SZTA cégportfóliójába 64 vállalkozás tartozik, 25-ből már kilépett az alap, ugyanakkor a kilépés utáni létszámbővítésükben is fontos szerepe volt a tőkebefektetések hosszú távú pozitív hatásainak - hangsúlyozták a közleményben.

Ezer kárpátaljai magyar vállalkozó írt alá gazdaságfejlesztési pályázati szerződést Beregszászon

Befektetés - 2017-08-21
inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper inkjet photo paper manufacturers best inkjet photo paper cheap inkjet paper wholesale inkjet paper

Minél több nehézséggel szembesül a kárpátaljai magyarság, vagy minél több nehézséggel szembesítik, az anyaország annál több segítséget és támogatást fog nyújtani neki - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Beregszászon, ahol ezer vállalkozó írt alá támogatási szerződést a magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak idén nyújtott, közel 7,5 milliárd forint keretösszegű gazdaságfejlesztési program keretében.

Hitelminősítés - A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-osztályzatát a Standard & Poor's

Befektetés - 2017-08-20
inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper inkjet photo paper manufacturers best inkjet photo paper cheap inkjet paper wholesale inkjet paper

- A jövő héten vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Standard & Poor's. A nemzetközi hitelminősítő idei felülvizsgálati menetrendjében ez lesz a szuverén magyar besorolások értékelésére kitűzött második időpont.

A Standard & Poor's augusztus 25-ére, jövő péntekre tűzte ki a magyar szuverén osztályzat vizsgálatát; utána az idén már nem szerepel a cég listáján a magyar államadós-besorolás értékelése.

Német videó-szerkesztő start-up céget vásárolt meg a Facebook

Befektetés - 2017-08-14

- A Facebook megvásárolta a videó-szerkesztő alkalmazás fejlesztésére szakosodott erfurti Fayteq start-up vállalatot - számolt be hétfőn a silicon.de hírportál.

A Fayteq termékportfóliójában olyan szabadalmaztatott videó-szerkesztési megoldások is szerepelnek, mint objektumok eltávolítása élő videó adásból valós időben, vagy virtuális objektumok élő videó adásban való elhelyezése.

Világítótornyot lehet vásárolni az Egyesült Államokban

Befektetés - 2017-08-10

Tizenötezer dollárért világítótornyot lehet vásárolni az Egyesült Államokban, a Washingtonhoz közeli Chesapeake-öbölben és a Nagy-tavaknál a The New York Times riportja szerint.

Horvát lap: Csányi Sándor mezőgazdasági földeket, klinikát és nyaralót is vásárolna Horvátországban

Befektetés - 2017-08-07

Csányi Sándor "magyar oligarcha" megvásárolná Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalatától, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokortól a Bellye Rt.-t (Belje d.d.), a régió egyik legnagyobb és egyben legrégebbi mezőgazdasági vállalatát, valamint az Aviva klinikát Zágrábban és egy tengerparti nyaralót Medvejában - írta Jutarnji List című horvát napilap hétfőn, értesüléseit a címlapon közölve.

Marilyn Monroe eddig nyilvánosságra nem került fotóit árverezik el

Befektetés - 2017-08-05

Marily Monroe filmszínésznő több mint 150, eddig nyilvánosságra nem került fotóját készülnek elárverezni az Egyesült Államokban. A fotókat George Barris, profi művész készítette, a Cosmopolitan című magazin megrendelésére, s eddig egy magángyűjteményben őrizték őket.

A képek 1962. júniusában készültek, Los Angeles több helyszínén, köztük tengerparton, szobában, hegyvidéken is.

GVH: irányítást szerezhet a Hungast a Sodexo felett

Befektetés - 2017-07-31

A Hungast Holding Zrt. (Hungast) irányításszerzése a Sodexo Magyarország Kft. (Sodexo) felett nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a társaságok tevékenységi területén, ezért irányítást szerezhet a Hungast a Sodexo felett - állapította meg a versenyhatóság a Hungast összefonódás-bejelentésére indult versenyfelügyeleti eljárásban.

- Magyarország a kínai belső piacon bocsátott ki államkötvényt, 130 millió euró összegben

Befektetés - 2017-07-26

Magyarország a kínai belső piacon bocsátott ki államkötvényt 1 milliárd renminbi, 130 millió euró összegben - jelentette be Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Elmondta: a kötvény 3 éves futamidejű, kamata 4,85 százalék, amelyet egy későbbi swapügylet keretében euróra vált a magyar állam, így végül ennél kedvezőbb lesz a Kínában piacra dobott kötvény kamata.

Beszáll az EBRD a Budapest Airport pénzügyi átalakítási programjába -

Befektetés - 2017-07-21

Százmillió euróig terjedő hozzájárulást nyújt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a Budapest Airport (BA) pénzügyi átalakítási programjához.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet pénteki ismertetése szerint a hozzájárulás egy összesen 1,32 milliárd euróig terjedő finanszírozási csomag része, amelynek célja a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető vállalat 2019, illetve 2020 végéig esedékessé váló jelenlegi kötelezettség-portfoliójának módosítása és lejárati struktúrájának meghosszabbítása.

A Mol az Evonikkal és a thyssenkruppal kötött megállapodást petrolkémiai beruházásaihoz

Befektetés - 2017-07-20

A Mol Nyrt. az Evonikkal és a thyssenkruppal kötött megállapodást petrolkémiai beruházásainak megvalósításához, a szerződések az úgynevezett HPPO (hidrogén-peroxidból propilén-oxid) technológia licencének és tervezési dokumentációinak beszerzésére vonatkoznak - közölte a Mol a tőzsde honlapján csütörtökön.

Panda kötvény kibocsátására készül az ÁKK

Befektetés - 2017-07-19

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mandátumot adott a Bank of China és a HSBC pénzintézetnek egy kínai jüanban (renminbi) denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott úgynevezett panda kötvény kibocsátásának Magyarország részére történő megszervezésére - közölte az ÁKK szerdán.

A kibocsátásra és az árazásra a piaci körülmények függvényében kerül sor - tette hozzá közleményében az államadósság kezelő.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Tízmillió köbméter vizet tároltak be az aszályos időszakra a Tisza-tóba

Befektetés - 2017-07-14

Tízmillió köbméter vizet tároltak be a közelmúltban többletként a Tisza-tóba, hogy a várható aszályos időszakban ki tudják elégíteni a térségben megnövekvő vízigényeket - tájékoztatott a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) honlapján.

Ezzel a vízmennyiséggel a Tisza-tó megszokott, 725 plusz-mínusz 5 centiméteres nyári vízszintje 10 centimétert emelkedik - közölte az igazgatóság. A Kötivizig szakemberei remélik, hogy a többlet vízkészlet megfelelő tartalékot képez - a Nagykunsági-, Jászsági és Tiszafüredi-főcsatornákon keresztül - a vízigények kielégítésére, illetve a Körös-völgy ökológiai vízpótlására.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

A takarékok növelnék piaci részesedésüket az agráriumban

Befektetés - 2017-07-06

A takarékok növelnék piaci részesedésüket az agráriumban, ennek érdekében meglévő ügyfélkörük megtartása mellett bővítenék a közepes és nagyüzemek finanszírozását is - közölte a Takarékbank.

A Takarék Csoport a múlt héten elfogadott stratégia részeként 2021-re 27-28 százalékra tervezi növelni agrárhitel-piaci részesedését a jelenlegi 22-23 százalékról, ami 40-50 milliárd forint többletkihelyezést jelent. Az élelmiszeripari cégeknek nyújtott finanszírozást is bővítenék 35-40 milliárd forinttal, amellyel jelenleg 3 százalékos piaci részesedésük 10 százalékra emelkedne.

Ingatlan.com: lassult az áremelkedés üteme a lakáspiacon

Befektetés - 2017-07-04

Lassult az áremelkedés üteme a lakáspiacon, az elmúlt egy évben országosan már csak egyszámjegyű volt az ingatlanárak növekedése - derül ki az ingatlan.com keddi, MTI-nek küldött féléves elemzéséből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kifejti: országos átlagban a lakóingatlanok összesített négyzetméterára június végén 223 ezer forint volt, ami 8,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Tehát országosan már csak egyszámjegyű áremelkedésről van szó éves összevetésben, pedig a tavaly június végén mért 205 ezer forintos átlagos négyzetméterár még 18 százalékos drágulást jelentett az előző évhez képest.

Turisztikai fejlesztési program indul 300 milliárd forintos keretösszeggel

Befektetés - 2017-07-03

Mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

A Waberer's részvények értékesítési ára 5100 forint

Befektetés - 2017-06-30

- A Waberer's International Nyrt. részvényeinek értékesítési árát 5100 forintban határozták meg, miután június 29-én lejárt a részvényértékesítés ajánlati időszaka - közölte a társaság pénteken hajnalban. Az ajánlati ársáv 5100-6300 forint volt.