Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész Szabadi Bélára

Belföld - 2006-08-30

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész perbeszédében Szabadi Bélára, Torgyán József egykori politikai államtitkárára az ellene és társai ellen folyó, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított büntetőperben a Fővárosi Bíróságon

A Szabadi Béla és társai ellen indult ügyben az ügyész azt kérte, hogy az FVM volt politikai államtitkárát folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és sikkasztás bűntettében mondja ki bűnösnek a bíróság.

 

Az ügyész kedden a vád egyes elemeinek minősítését módosította. Szabadi Béla esetében például a 22 rendbeli, részben folytatólagosan, részben kísérleti szakban maradt hűtlen kezelés ügyében azt kérte, ez módosuljon egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésre. Emellett a vádhatóság Szabadi terhére ró egy sikkasztást is.

 

Az ügyész mintegy négy órán át tartó perbeszédében nyomatékos enyhítő körülménynek nevezte az időmúlást, míg Szabadi Béla esetében súlyosbító körülményként értékelte a halmazatot, a folytatólagosságot, illetve azt, hogy magas beosztásban követte el a vádbeli bűncselekményeket. Mindezek alapján az ügyész szerint Szabadi Béla öttől tizenhárom évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.

 

A vádhatóság képviselője kérte, hogy az alsó határhoz közelítő büntetést szabjon ki a bíróság, és a közügyek gyakorlásától is tiltsa el a vádlottat. Az ügyész végindítványában összesítette a különböző vádpontokat: ennek alapján a Szabadi-ügy két vádirata összesen 1 milliárd 893 millió forintos hűtlen kezelést takar.

 

A Szabadi-ügy 2003 decemberében indult. A korábban négy vádiratból álló büntetőperben múlt hét kedden az ügyben eljáró bíró végzéssel leválasztott két vádiratot. Diós Erzsébet a döntést azzal indokolta, hogy még számos szakértői véleményre van szükség, amelyek még hónapokat vesznek igénybe, ő pedig várhatóan október elejétől távozik a Fővárosi Bíróságról. A két leválasztott vádiratban Szabadi Béla nem szerepel vádlottként, azok az Agrárinnovációs Kht. által, az ügyészség szerint aránytalanul nagy összegért készíttetett tanulmányok ügyében indultak. Azokban a vádpontokban, amelyekben Szabadi Béla érintett, várhatóan szeptember végén születhet ítélet.

 

A Szabadi ellen szóló két vádirat közül az első vádiratban az egykori államtitkár utazásait veszi sorra az ügyészség. A vádhatóság szerint Szabadi kísérőivel első osztályú jeggyel utazott külföldi repülőútjai során, holott csak komfortfokozatban tehette volna ezt. A vádhatóság kifogásolta azt is, hogy szerintük Szabadi utasítást adott több, az FVM tulajdonában levő cégnek, hogy kössenek reklámszerződéseket a Ferencvárosi Torna Clubbal (FTC).  Az első vádirat azt is Szabadi terhére rója, hogy utasítást adott az Agrárinnovációs kht. ügyvezetőjének, hogy támogassa az FTC-t. Ugyancsak az első vádirat tartalmazza, hogy az FVM Irányító Szervek költségvetési fejezetszámlájáról 169 millió forintot utaltak át Szabadi jóváhagyásával az FTC-nek, annak ellenére, hogy a költségvetési törvény ilyen előírást nem tartalmazott.

 

A második vádiratban azzal vádolják a volt politikai államtitkárt, hogy arra utasította az Agrármarketing Centrum Kht. ügyvezetőjét, hogy exkluzív irodaszereket vegyen a cég számlájára, és azokat adja át neki. A sikkasztással okozott kár az ügyészség szerint több mint egymillió forintra tehető. A vádhatóság szintén Szabadinak rója fel azt, hogy arra utasította a TIG Kht. és a Concordia Kht. ügyvezető igazgatóját, hogy fiktív megbízási szerződéseket kössenek adott személyekkel. Így a vádhatóság szerint a két cégnek összesen mintegy 8 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

 

A per szeptember 19-én, illetve szeptember 21-én védőbeszédekkel folytatódik. (forrás: MTI)