A kéményseprők helyzetének rendezetlensége miatt 322 kéményseprő helyezte letétbe felmondását december 21-i határidővel - mondta Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Kiemelte: Magyarországon mintegy 900 kéményseprő dolgozik, akiknek közel 40 százaléka hagyja majd el a pályát, ha december 21-ig nem veszik újra a parlament napirendjére a kéményseprők jövőjét érintő törvénymódosítást.
Az Országgyűlés kedden a növekvő adóbevételekből 60 milliárd forintot visszapótolt az idei költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretébe, hogy az év hátralévő részében is kezelhetőek maradjanak a váratlan események. A változtatással a kormány egyúttal átvállalta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 47 milliárd forintos adósságállományát.
Debrecenben, Nyíregyházán és Sajószentpéteren egészségtelen a levegő hétfőn, nyolc másik településnek, köztük Budapestnek pedig kifogásolt a levegő-egészségügyi helyzete - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az Országos Közegészségügyi Központ adataira hivatkozva.
Az LMP felajánlja segítségét Orbán Viktor miniszterelnöknek ahhoz, hogy az állami termőföld forgalomképtelenné nyilvánításához meglegyen a kétharmados többség a parlamentben - mondta Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Fidesz már előre eltervezte, hogyan "hizlalja majd fel" kádereit az állami földek eladásával - közölte a párt alelnöke pénteken.Nagy-Huszein Tibor úgy fogalmazott: a kormánypárt a trafikbotrányt sokszorosan meghaladó lenyúlásra készül, mert 380 ezer hektár, legalább 500 milliárd forint értékű földet szereznek meg a saját klientúrájuk számára, szinte kizárólag az MNB által biztosított közpénz felhasználásával.
A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szülőfalujában új "luxus beruházás" valósul meg, miközben az iskolákban és a kórházakban sanyarú körülmények tapasztalhatók.
Az LMP szerint a földtörvény Fidesz által kezdeményezett módosítása a bizonyíték arra, hogy a kormány a "botrányos földpályázatok" és a megkezdett földprivatizáció után továbbra sem a gazdálkodókat, hanem a hozzá közelieket kívánja segíteni. Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő szerdai közleményében Győrffy Balázs (Fidesz) agrárkamarai elnök által benyújtott előterjesztésről azt írta: annak célja, hogy az új földbirtokosoknak legyen lehetősége az állami haszonbérleti díjak felülvizsgálatára.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Fidesz kiskirályok kezébe adja az állami földeket, és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester a legnagyobb gazdálkodó lehet Magyarországon - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.
Varju László úgy fogalmazott: a Fidesz kiadta a jelszót, "falut minden oligarchának", és az évtizedek óta gazdálkodó emberek helyett olyanok vásárolhatják meg az állami földeket, akik eddig "kapát sem láttak a kezükben".
A jövő héten egyre többfelé esik fagypont alá a hőmérséklet, helyenként még a legmelegebb órákban is 10 Celsius-foknál hűvösebb időre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Greenpeace a budapesti Illatos úthoz közeli épületekben található házi porból vett mintákban háromféle szennyező anyagot is kimutatott, amelyek közül kettő szinte biztos, hogy a volt Budapesti Vegyiművek (BVM) területéről jutott ki - mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyi anyag szakértője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az LMP szerint alapvetően meg kell változtatni a magáncsőd intézményét ahhoz, hogy az érdemi segítséget nyújtson az érintetteknek. Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján túlbonyolítottnak és agyonszabályozottnak minősítette a magáncsőd rendszerét, amelyen - mint megjegyezte - a kormányoldal csupán technikai, nem célravezető változtatásokat kezdeményez.
- Többségi részesedést szerzett a 168 Óra közéleti hetilapot megjelentető Telegráf Kiadó Kft.-ben a Brit Média Befektetési Kft. - közölte a Brit Média Befektetési Kft. ügyvezető igazgatója szerdán.
Megyeri András Jonatán azt írta: cége kötelezettséget vállal arra, hogy nem változik a lap politikai irányultsága, társadalmi érzékenysége és kritikus hangvétele.
Kémkedés miatt még soha sehol nem kezdeményezték magyar megválasztott képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában annak kapcsán, hogy Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP) képviselő mentelmi jogát a múlt héten felfüggesztette az EP.
Az Országgyűlés kedden módosította a biztosítási és a tőkepiaci törvényeket. A döntés értelmében a biztosítónak értesítenie kell ügyfelét a szerződés általa javasolt módosításáról.
A 161 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadott változtatás alapján az ügyfélnek 30 napja lesz a javasolt módosítás elutasítására, ha így dönt, a biztosító akkor sem mondhatja fel a szerződést.
- A Párbeszéd Magyarországért az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul azt kérve: vizsgálják ki az L. Simon László államtitkár családi vállalkozásainak adott állami támogatások ügyét - közölte a párt társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra (NMHH) nincs szükség jelenlegi formájában, a szervezetre fordított költségvetési összeget inkább más célra, például a gyermekszegénység felszámolására kellene költeni - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Oláh Lajos független képviselő.
Az LMP szerint a Földművelésügyi Minisztérium megtévesztette a közvéleményt és hazudott, amikor azt állította, hogy nincs védett terület a termőföld-privatizációval érintett földek között. Sallai R. Benedek közleményében azt írta: pártja már a nemzeti földalapkezelő honlapjára eddig kirakott helyrajzi számok között is talált több európai uniós védettséggel - a hazai jogrendben is szereplő -, úgynevezett Natura2000-es védelemmel jelölt területet.
Nagyszabású ügyészségi akció miatt van torlódás a záhonyi határátkelőnél - közölte az M1 aktuális csatorna hétfőn. A Központi Nyomozó Ügyészség megerősítette: valóban nyomozati cselekményeket hajtanak végre a térségben, de annak részleteiről kedden adnak tájékoztatást.
Az M1 úgy tudja: több helyszínen is házkutatásokat tartanak.