Belföld

Eredmények megjelenítése 3141-től 3160-ig 7227 találatból.

Fővárosi Közgyűlés - MSZP: a főváros akadályozza a választáson az ellenzéket

Belföld - 2014-01-29

- Az MSZP szerint a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége úgy módosítja a választási plakátok kihelyezésének szabályait, hogy azzal az ellenzéket akadályozzák. Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője beszélt erről szerdán, a közgyűlés ülésének kezdete előtt újságíróknak.

Gyanúsítottként hallgatták ki Meggyes Tamást

Belföld - 2014-01-28

Gyanúsítottként hallgatta ki Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselőt, Esztergom volt polgármesterét a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. A fideszes képviselőt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a korábbi esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződésével összefüggésben hallgatták ki. Az ügyhöz kapcsolódóan további négy gyanúsítottal szemben is eljárás folyik, amely jelenleg vád-előkészítési szakban van - tette hozzá.

Az Emmi vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Orvosi Kamránál

Belföld - 2014-01-27

- Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Orvosi Kamaránál (MOK) a feltárt gazdálkodási problémák miatt - közölte a tárca hétfőn. Közleményük szerint a MOK felügyelőbizottsága (fb) fordult kérelemmel az Emmihez a Magyar Orvosi Kamaránál vélt működési és gazdálkodási problémák miatt. 

Közlekedési hatóság: évek óta van Felcsút mellett nem nyilvános repülőtér

Belföld - 2014-01-27
Évek óta létezik Bodmér és Felcsút térségében egy 2012 áprilisa óta IV-es kategóriájú, nem nyilvános repülőtér, amellyel kapcsolatban új kérelem nem érkezett a Légügyi Hivatalhoz - közölte Varga Erika, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöki légi jogi főtanácsadója hétfőn.

Pénztárgépek – LMP: a kormány vállaljon garanciát, hogy a kiskereskedőket nem éri kár!

Belföld - 2014-01-27

– Az LMP arra szólítja fel a kormányt, tegyen meg mindent és vállaljon garanciát annak érdekében, hogy ne érje kár azokat a kisvállalkozókat, akik olyan online pénztárgépet rendeltek, amelynek az engedélyét a múlt héten visszavonták – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal.

Választás 2014 - Schiffer András vezeti az LMP országos listáját

Belföld - 2014-01-26

- Schiffer András vezeti az LMP országos listáját a tavaszi parlamenti választáson. Ezt a listán másodikként szereplő Szél Bernadett jelentette be a Lehet Más a Politika kétnapos jelöltállító kongresszusa közben tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatón.A két társelnök egyéniben is indul majd, Schiffer András a budapesti 1. választókerületben, míg Szél Bernadett a Pest megyei 2. választókerületben, Budaörsön.

Fővárosi Közgyűlés - Kiegészül az életvitelszerű közterületi tartózkodást tiltó rendelet

Belföld - 2014-01-26

Kiegészítheti és részben módosíthatja az életvitelszerű közterületi tartózkodást tiltó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A testület november 14-én határozta meg azokat a közterületeket, ahol jogellenes az életvitelszerű tartózkodás. A városvezetőség álláspontja szerint a 4-es metró leendő átadása miatt indokolt a felsorolást kiegészíteni a Kelenföld vasútállomásnál lévő (Etele téri) aluljáróval.

Jogerőssé vált a hortobágyi génmegőrző adatközlési kötelezettsége

Belföld - 2014-01-24
Jogerőssé vált, hogy a hortobágyi génmegőrző kft.-nek közzé kell tennie azokat a jegyzőkönyveket, amelyek miatt Lengyel Szilvia, az LMP vidékpolitikusa, független országgyűlési képviselő indított adatkérési pert. Az ítélet azáltal lett jogerős, hogy az alperes visszavonta fellebbezését.

Választás 2014 - Bírálja három jogvédő szervezet a választási plakátokról szóló rendeletet

Belföld - 2014-01-24

Azzal, hogy a héten életbe lépett kormányrendelet szerint választási plakátok nem jelenhetnek meg a villanyoszlopokon, közút felett vagy az úttest mellett, szűkült a jelöltek és pártok politikai vitájának a lehetősége és a kampányolás szabadsága, ez pedig tovább rontja a választások tisztességességét - írta közleményében a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet.

Földjeik elvesztésétől tartanak a zempléniek és az abaújiak

Belföld - 2014-01-23
Földjei elvesztésétől tart harmincnyolc zempléni és abaúji település több ezer családja, miután a terület kezelője, az Aggteleki Nemzeti Park arról értesítette őket, hogy kisajátítja a földterületeket. Ennek azonnali leállítását követelik, és ezt levélben tudatták Orbán Viktor miniszterelnökkel.-mondta Köteles László (Fidesz-KDNP), a zempléni Komlóska polgármestere csütörtökön.

Még idén visszaállítaná a 18 éves korig tartó tankötelezettséget a baloldali összefogás

Belföld - 2014-01-23

A baloldali ellenzék pártjai kormányra jutva azonnal visszaállítanák a 18 éves korig tartó tankötelezettséget és a tankönyvpiac korábbi rendjét.

 

    Erről az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció szakpolitikusai beszéltek csütörtökön sajtótájékoztatón, ismertetve annak az intézkedéscsomagnak a részleteit, amelyet a kormányváltás után, még az őszi tanévkezdés előtt végrehajtanának.

A német megszállás emlékműve - Orbán: az emlékmű főhajtás az áldozatok előtt

Belföld - 2014-01-22

- Az áldozatok sorsa mellett nem lehet főhajtás nélkül elmenni, ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművel kapcsolatban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőinek írt szerdai válaszlevelében.

  A német megszállás emlékműve - MSZP: a náci megszállóknak állítanak emléket

Belföld - 2014-01-22

A német megszállás emlékműve valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, az emlékművel történelemhamisítást követ el a kormány - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Paksi erőmű - Bajnai tüntetést kezdeményez a népszavazás kikényszerítése érdekében

Belföld - 2014-01-21

- Összellenzéki tüntetést kezdeményez február másodikára a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló népszavazás kikényszerítése érdekében az Együtt-PM Szövetség vezetője. Bajnai Gordon ezt blogján jelentette be kedden.

 Az ellenzéki politikus kezdeményezését azzal indokolta, "mielőtt a parlament összeül, mutassuk meg, hogy Orbánnak nincs mandátuma arra, hogy a jövőnkről döntsön!" Hozzátette: "Semmit rólunk nélkülünk!"

Feljelentést tesz az MSZP és az Együtt-PM a TV2 eladása miatt

Belföld - 2014-01-20

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: jó okuk van gyanítani, hogy a TV2 tényleges tulajdonosai nem azok akiket a tranzakció megkötésekor megneveztek, így a nyilvánosság által megismert jogügylet nem a valóságot mutatja, és fennáll a lehetősége, hogy "az ismeretlen elkövetők színlelt gazdasági tevékenységet végeznek".

Paksi erőmű - Az LMP újabb közérdekű adatigényléssel él

Belföld - 2014-01-20

Az LMP újabb, a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó összes szerződés, valamint azok mellékleteire és hatástanulmányaira kiterjedő közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz. Ezt Szél Bernadett, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, szóvivője jelentette be hétfőn Budapesten újságíróknak.

A DK feljelentette holokauszttagadás miatt a Veritas intézet főigazgatóját

Belföld - 2014-01-20
- Nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt feljelentést tett Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója ellen a DK országgyűlési képviselője, Oláh Lajos

Kormányhatározatok költségvetési átcsoportosításokról

Belföld - 2014-01-20

A kormányhivatalok, az Országos Atomenergia Hivatal és a vízügy is többlet forráshoz jut az idei költségvetés "rendkívüli kormányzati intézkedések" címéből történt mintegy 3,5 milliárd forintos átcsoportosításából - az erről szóló kormányhatározatok a legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg.

DK: Szakálynak mennie kell!

Belföld - 2014-01-18

Szakály Sándor, a kormány által "Veritas", azaz igazság néven létrehozott történelmi kutatóközpont vezetője egy nyilatkozatában arra utalt, hogy a magyarországi zsidóság tragédiája az ország 1944-es náci megszállásának következménye volt. A Demokratikus Koalíció (DK) viszont arra hívja föl a kormány figyelmét, hogy a megszálló náci csapatok nem elkövették, csupán lehetővé tették a következő egy év szörnyűségeit; azokat a magyar szélsőjobboldallal együttműködő magyar kormány, magyar közigazgatás és magyar csendőrség követte el.

Paksi erőmű - Karácsony: a bővítésről szóló megállapodás a Fidesz és Orbán erkölcsi megsemmisülését jelenti

Belföld - 2014-01-18

Az Együtt-PM véleménye szerint a paksi bővítéssel kapcsolatos államközi megállapodás "kierőszakolása a Fidesz és Orbán Viktor erkölcsi megsemmisülését jelenti" - mondta szombaton, a kormánypárt Lendvay utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.