Bár az Alkotmánybíróság (Ab) tartalmilag nem vizsgálhatja az alaptörvényt, jelezheti, ha ellentmondásokat talál a jogszabály rendelkezései között – jelentette ki Holló András, a testület korábbi elnöke pénteken Szegeden.
A Szegedi Ügyvédi Kamarában tartott előadásán a jogtudós az Ab korábbi határozatait elemezve leszögezte, töretlen az az álláspont, hogy a testület nem vizsgálhatja tartalmi szempontból az alkotmányt, és a belső ellentmondások feloldására sincs lehetősége.
- Szabó Máté ombudsman szerint ötletelés helyett átfogó, rendszerszintű újraszabályozásra van szükség a bírósági végrehajtás területén. Sok száz panaszos kifogásolja például a díjszámítást, az ügyfélfogadást vagy az eljárások eredménytelenségét, ugyanakkor a végrehajtói szférában a havi átlagos jövedelem hozzávetőleg 450 ezer forint - hangzott el az alapvető jogok biztosának projektzáró szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
A nemzeti együttműködési szándékkal ellentétesnek és elfogadhatatlannak tartja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), hogy az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága szinte egy teljesen új földtörvényt nyújtott be úgy a Parlamentnek, hogy arról sem érdemi társadalmi egyeztetés, sem valódi szakmai vita nem folyt.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint semmi nem indokolja azt a törvényjavaslatot, amely alapján a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) nyomozati jellegű jogköröket kapna. Szilágyi László szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az indítvány alapján a szervezet emberei bármely helyszínt átkutathatnak, oda önhatalmúlag, a tulajdonos tiltása ellenére beléphetnek, adathordozókról másolatokat készíthetnek.
Négy katasztrófavédelmi igazgatóság kilenc településén folytatnak árvízi védekezést, a fővárosban több helyszínen is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján.Legfrissebb közleményük szerint Győr-Moson-Sopron megyében Dunaszentpálon; Komárom-Esztergom megyében Komáromnál, Neszmélynél és Dunaalmásnál, míg Pest megyében Százhalombatta, Szentendre, Leányfalu és Sződliget végez hivatalosan is megelőző munkálatokat.
- Az LMP véleménye szerint egy fejezet lezárul, de egyúttal egy új megnyílik azzal, hogy a hétfői zárószavazás után önálló tényállásként jelenik meg a büntető törvénykönyvben a kapcsolaton belüli erőszak - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Ertsey Katalin.
Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség szerint a Malév kormányzati felszámolója alkalmatlan feladatára, mert az ő hibájából a csődbe ment légitársaság közgyűlése nem tudta elfogadni sem a társaság 2011. évi beszámolóját, üzleti jelentését, sem a 2012-es esztendőt lezáró beszámolóját, így a kormány "elsunnyogja" a Malév-dolgozók megmentését.
Az LMP szerint köszönet illeti a pedagógusokat, az elmúlt három évben ugyanis a tanárok alázata és elhivatottsága miatt tudott talpon maradni az oktatás, annak ellenére, hogy "Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár, a miniszterelnökkel karöltve, leépítette és tönkretette ezt a rendszert”.
- Vasárnap lesz pedagógusnap: hagyományosan e napon köszöntik a köz- és felsőoktatásban dolgozókat. Több pedagógus és civil szervezet demonstrációt szervezett vasárnap délutánra a köz- és felsőoktatás átalakítása elleni tiltakozásul. A szakminiszter a héten azt mondta: soha nem álltak még ilyen közel a pedagógus-életpályamodell bevezetéséhez.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek, amelyben azt indítványozza, hogy ne lehessen megvonni a segélyt azoktól, akiknek az egészségi állapota nem teszi lehetővé a munkavégzést.
Ezt a független képviselő jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján.
Az LMP szerint a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetése lehetőséget ad arra, hogy a kormányzat szakítson a megszorítások 25 éve zajló politikájával. Schiffer András, a párt társelnöke szerint úgy is ki lehetett volna kerülni az eljárás alól, hogy eközben "nem véreztetik ki az oktatást, az egészségügyet és a szociális szférát".
- A Párbeszéd Magyarországért (PM) fővárosi politikusai szerint nincs sem jogi sem egyéb indok arra, hogy a főváros közvetlen irányítása alá kerüljön a Margitsziget. A PM emellett úgy véli, a BKV reklámszerződési pályázatát úgy írták ki, hogy azon nagyon kevés cég tud indulni.
Egy korszakalkotó törvénykezésről van szó, egy új korszak alakul ki Magyarországon." A nagy mondatok Illés Zoltántól hangzottak el kedden délelőtt, amikor elkezdődött a hulladékgazdálkodásról szóló törvény vitája.
Fulladás okozta az izsáki rendőrőrsön április elején megvert férfi halálát a most elkészült orvos szakértői vélemény szerint - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden.
Schmidt Gábor arról tájékoztatott, hogy április 8-án történt halálesetről készült orvos szakértői vélemény szerint a sértett a testét ért erőbehatások miatt életveszélyes, illetve súlyos sérüléseket szenvedett.
Összesen csaknem százezer, jogviszonyát szüneteltető felsőoktatási hallgató eshet el a nyári munkától két, egymásnak ellentmondó jogszabály miatt - számolt be a Napi Gazdaság.
A tavaly nyári vizsgálatok jegyzőkönyvei szerint a revizorok az ellenőrzéskor a diákigazolványt csak érintőlegesen nézik, a véletlenszerűen kiválasztott diákoknál az adóhatóság nem elégszik meg a szövetkezettől kapott iskolalátogatási igazolvánnyal, minden esetben hivatalos levélben veszik fel a kapcsolatot az oktatási intézménnyel a státus ellenőrzése érdekében.