– Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség levélben kéri Szabó Máté ombudsmant, hogy az Alkotmánybíróságon támadja meg a közbeszerzési eljárások jogorvoslati díját megváltoztató, 2011 végén hozott kormányrendeletet – jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.
Bírálta a magyar jogrend 2010 óta lezajlott átalakítását a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet csütörtökön kiadott, Magyarországgal foglalkozó jelentésében, uniós nyomásgyakorlást javasolva annak érdekében, hogy a magyar jogrendszer ismét megfeleljen az ország nemzetközi kötelezettségeinek.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség kormányra kerülése esetén 15 százalékos reálbéremelést hajt végre a pedagógusok körében a következő kormányzati ciklusban - jelentette be a szövetség vezetője szerdán Gyöngyösön.
Bajnai Gordon sajtótájékoztatóján közölte: az ország talpra állításához újra megbecsült hivatássá kell tenni a pedagógusi pályát, és az erkölcsi megbecsülés mellett a tanárok bérét is közelíteni kell más diplomások fizetéséhez.
Szabó Máté szerint a tárgykörözési rendszer számtalan sebből vérzik - az ombudsman megállapítását az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közölte az MTI-vel szerdán.
A biztos arra kereste a választ hivatalból indított vizsgálatában, hogy alkalmas-e a tárgykörözési rendszer a bűncselekmények felderítésének megkönnyítésére, illetve az ellopott vagyontárgyak megtalálására.
Az LMP keresetet nyújt be a Fővárosi Törvényszékhez, hogy bírói úton kényszerítse ki a trafikpályázatok nyilvánosságát - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András. A független képviselő elmondta: még április 30-án arra kérték a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-t, hogy tegyék számukra megismerhetővé a kiskereskedelmi dohánykoncesszióra beérkezett pályázatok teljes dokumentációját, illetve az egyes pályázatok pontszámait.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felhívást jelentetett meg, amelyre a korábbi koncessziós pályázaton vesztes, régóta trafikot üzemeltetők jelentkezhetnek. A mostani felhívásban a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. azon magánszemélyek jelentkezését kéri, akik a 2013. február 22-i beadási határidővel (2013. április 22-i eredményhirdetéssel) zárult, koncessziós eljárásban pályázatot nyújtottak be, de jogosultságot nem nyertek, és megfelelnek egyszerre több követelménynek.
- A parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke a testület napirendjére venné a trafikpályázatok ügyét.Molnár Zsolt hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: kezdeményezi, hogy a bizottság tagjai megnézhessék a pályázatokat, majd már azok ismeretében meghallgassák Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert és Gyulay Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetőjét.
Az ombudsman a kormányhoz fordult az ipari tevékenység által szennyezett területek kármentesítésének elhúzódása miatt és az 1996-ban indított kármentesítési program finanszírozása érdekében - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn. A közlemény szerint Szabó Máté ombudsman panaszbeadványok és sajtóhírek nyomán tekintette át az úgynevezett kármentesítési eljárások rendszerét.
Bár a kormány méltánytalannak tartja Brüsszel kiigazítási igényét, az edp alóli kikerülés érdekében három körös intézkedéscsomagról határozott. Első körben zárolásokat hajtanak végre az államháztartásban, ha ez nem elég, állami beruházások felfüggesztése következik. Ha ez a kettő sem elegendő, akkor a tranzakciós illeték és az energiaágazat adóinak újragondolása jöhet.
Pénteken eleinte még sok napsütésre lehet számítani, de délutántól egyre több helyen várható zápor, zivatar. Emellett lehűlésre is készülni kell, néhol csak 14-15 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
- Egyes bírósági ügyek elhúzódásának jellemző okairól kért tájékoztatást Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Handó Tündétől, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökétől.
A tárcavezető ezt a jobbikos Staudt Gábor írásbeli kérdésére adott, a parlamenti honlapon közzétett válaszában tudatta.Azoknak a válaszadóknak a többsége, akik 2014-ben kormányváltást szeretnének, Bajnai Gordont, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjét tartja alkalmasabb ellenzéki vezetőnek Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével szemben - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet áprilisi kutatásából, amelynek eredményeit az intézet a honlapján tette közzé.
Csalásnak és tarthatatlan intézkedésnek nevezte a kormány rezsicsökkentését az Együtt 2014 -Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője a pozsonyi Sme című liberális lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
Bajnai Gordon a magyar kormány és az ellenzéki csoportosulás gazdaságpolitikai elképzelései közötti különbségeket firtató kérdésre azt mondta, hogy Magyarországnak válságmenedzsmentre lesz szüksége, és ez elsősorban a bizalom válságát érinti majd.
Áder János államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott törvényeket.
Az államfő az információs önrendelkezési jogról szóló törvény módosításáról a Kövér László házelnöknek küldött levelében azt írta, álláspontja szerint az a közérdekű adatok megismerése tekintetében jogalkalmazási nehézséget okozhat.
- Szabó Máté ombudsman véleménye szerint két törvény eltérően szabályozza a telekadót, ezért felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy rendezze az ellentmondást.Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében rámutat: a helyi adókról szóló törvény az építési tilalommal sújtott telkekre 50 százalékos telekadó- mentességet ad, míg ha a telken olyan vezeték húzódik, amely miatt nem lehet építkezni rajta, akkor az energetikai szabályok alapján nem jár adókedvezmény.
Bár már dolgoznak a csomagolási hulladékokhoz kapcsolódó betétdíjtörvény előkészítésén, ebben a ciklusban még nem vezetik be az új jogszabályt – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára szerdán Gödöllőn.A Szent István Egyetem tudástranszfer központjában tartott, Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás című kétnapos konferenciát megnyitó beszédében Illés Zoltán egyebek mellett azt mondta, hogy a tárca kezdeményezésére a betétdíjas rendszer bevezetéséhez a költségvetés körülbelül 10 milliárd forintot adna.
Folytatódik a lassú apadás a Hortobágy-Berettyón, ahol másodfokú árvízvédelmi készültség mellett védekezik a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) - közölte Bara Sándor védelemvezető vasárnap.
Borznál vasárnap reggel 309 centiméteres vízállást mértek, a Nagyiváni tározót folyamatosan ürítik.
Az LMP szerint az Európai Bizottság (EB) egészségügyi és fogyasztóvédelmi főigazgatóságának 2012 novemberében megjelentetett, a növényi szaporítóanyagok forgalmazására vonatkozó jogszabálytervezetének új változata kockáztatja az élelmezés alapját biztosító kultúrnövények sokféleségét, ezért nem szolgálja a közérdeket. A párt nyílt levélben fordult Andor László uniós biztoshoz, hogy az EB hétfői szavazásán ne támogassa a tervezetet.
– A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormányzat "kegyként osztogatja" a nyugdíj előtt álló egészségügyi dolgozóknak a további munkára szóló engedélyeket, ami elfogadhatatlan.
Szilágyi László pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, öt hónapnyi bizonytalanságba és zűrzavarba taszítottak 6500 nyugdíj előtt álló egészségügyi dolgozót, akik egészen eddig nem tudták, hogy folytathatják-e a munkájukat.