A bírák nyugdíjkorhatárának 62-ről 65 évre emeléséről szóló alkotmány- és törvénymódosító javaslatokat terjesztett be az igazságügy-miniszter - a javaslatok szövege a parlament honlapján olvasható szombaton hajnaltól.
Az LMP véleménye szerint korántsem biztos, hogy valódi az az állítólag a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által támasztott feltételsor, amelyik a Magyar Nemzet című napilapban jelent meg csütörtökön - mondta az MTI-nek a miniszterelnök szavaira reagálva Vágó Gábor.
– Az LMP kezdeményezi, hogy az IMF-tárgyalásokon vegyen részt egy parlament által megválasztott civil megfigyelő is, aki a megbeszélések átláthatóságáért felel – jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.
Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "fejezze be a hazudozást és az országot nyomorba döntő, megszorító politikáját" - közölte az ellenzéki párt szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt: tájékoztatást kaptak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseiről a kormánypárti képviselők szerdán a sárvári frakcióülésen.
Az MSZP betekintést kér azokba a döntés-előkészítő iratokba, amelyek az azeri baltás gyilkos átadását megelőzően születtek.
Bárándy Gergely országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: Navracsics Tibor igazságügy-miniszterhez fordult, azt kérve, tegye lehetővé, hogy betekinthessen a tárcánál ez ügyben keletkezett dokumentumokba.
A menetrend szerint haladnak az egyeztetések az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóival, és a kormány a tárgyalások gyors lezárására számít, már az ősszel - mondta a miniszterelnök külföldi hírügynökségek tudósítóinak szerdán Budapesten.
A Költségvetési Tanácsnak (KT) elhúzódó vitája van a gazdasági növekedés 2012-2013-as várható számairól a nemzetgazdasági tárcával, emiatt tett fel többek között kérdéseket a jövő évi büdzséhez kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a KT - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden az M1 Az este című műsorában.
A Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól keddi első fokú, nem jogerős ítéletében.A harmadrendű vádlott ügyvédet a bűnsegédlet vádja alól mentette fel a bíróság - ez az ítélet sem jogerős.
A Demokratikus Koalíció (DK) a győri önkormányzat vizsgálatát sürgeti az "Audi-telek" felvásárlásával kapcsolatban, de ha ez nem valósul meg, akkor az ellenzéki párt kezdeményez majd jogi lépéseket az ügyben - közölte Varju László, a DK politikusa keddi sajtótájékoztatóján.
Fedezik azon orvosok képzését, akik végzésük után 10-12 éven át Magyarországon gyógyítanak majd. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetem ünnepélyes tanévnyitó rendezvényén elmondta, mindkét fél számára gazdaságos és igazságos ajánlatot tett a kormány az orvosi felsőoktatást választóknak - adta hírül az MTI.
Az MSZP szerint Hajdú-Bihar megye legjobb minőségű termőterületei közül több Fidesz-közeli érdekeltséghez került Kabán, a helyi gazdák közül pedig egy sem nyert a földbérletpályázaton.
Szeptembertől a végrehajtók adatot szolgáltatnak a kamarájuknak, amely közhiteles nyilvántartást vezet a végrehajtási ügyekről - a végrehajtási törvény tavaly decemberi módosításának ez a része szeptember elsején lép hatályba.
- Fülöp Sándor, az alapjogi biztos jövő nemzedékekért felelős helyettese szerint hiányoznak a munkájához szükséges jogszabályi és hivatali feltételek, ezért szeptember 1-jei hatállyal benyújtotta lemondását Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. A távozó ombudsmanhelyettes szerdán közleményben tájékoztatta döntéséről az MTI-t.
Az LMP véleménye szerint a jövő évi költségvetés "életképtelen." Azzal, hogy a kormánytöbbség elfogadta a büdzsé sarokszámait, alapjaiban ásták alá az ország államháztartási biztonságát - jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.
Jövőre 95 ezerrel emeli a közmunkások számát a kormány - mondta a kormányfő a Vas Népének. Orbán Viktor a kedden megjelent interjúban leszögezte, hogy a legfontosabb ügynek a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtását tekinti jelenleg. A kormányfő a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű kőszegi közéleti rendezvénysorozat alkalmával nyilatkozott a megyei napilapnak.
Módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer szeptember 1-jével, az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak, az autóbuszos felár bevezetése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity (IC), EuroCity (EC) járatokat, a jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.
Az LMP szerint törvénysértő módon bonyolította le a gazdasági konzultációt a kormány, amelytől az ellenzéki párt választ vár arra, miért így járt el. Szabó Tímea, a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: az információs önrendelkezésről és információszabadságról szóló törvény értelmében az állampolgárok letilthatják a kormányzat konzultációs megkeresését, ám a kérdőívet azok is megkapták, akik éltek ezzel a jogukkal.