Makovecz Imre a magyar kultúra egyik vezéregyénisége volt, nemcsak az építészet, de az egész magyar kultúra területén hatott - mondta pályatársa, Finta József az életének 76. évében kedden Budapesten elhunyt Kossuth-díjas építészről, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) örökös és gyakorló elnökéről az MTI-nek.
A mai mérték öt-, illetve hatszorosára emelné a pénznyerő játékautomaták tételes adóját Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Frakciótársa, Rogán Antal pedig januártól megadóztatná az online szerencsejátékot: bevezetné a távszerencsejáték fogalmát és a játékokra havi 20 százalékos, a tiszta játékbevétel után fizetendő adót vetne ki.
– Érvénytelen lett a hajléktalanellátással kapcsolatos kérdésekben kiírt helyi népszavazás Budapest VIII. kerületében, miután a választásra jogosultak 16 százaléka járult az urnákhoz a minimálisan szükséges 50 százalék helyett. A városrészben 57 835-en voltak jogosultak részt venni a helyi népszavazáson, 9 227-en jelentek meg az urnáknál.
A zsidó szervezetekkel folytatott csütörtök délutáni tárgyaláson Gál András Levente a Közigazgatási és Igazságügy minisztérium államtitkára tájékoztatást adott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumának átalakítását célzó lépésekről és arról, hogy a kormányzati szándéknak megfelelően megszületett, de az érdekelteknek nem kézbesített, bírósági végzés ellen többen fellebbezéssel éltek.
A szeptemberi iskolakezdéssel újra több figyelmet kapnak azok a gyermekek, akik tanulási vagy viselkedési problémáik miatt gondot jelentenek az iskolában vagy a családban. Több hátulütője is van azonban annak, ha ezeket a gyermekeket pszichiátriai zavarokkal bélyegzik meg.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese szerint a jelenlegi szabályozók, a komoly adó- és járulékterhek "önmagukban generálják" a feketegazdaságot.
Sors László csütörtökön egy konferencián tartott előadásában elmondta: a feketegazdaság mértékét szakértők uniós szinten gazdasági szektoronként 10-20 százalékra teszik.
Az MSZP-nek senki nem adhat ultimátumot és ha Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került terve "a pártból való távozás forgatókönyve, akkor legyen, de minél gyorsabban" - mondta Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető szerdán újságíróknak, közölve azt is: csütörtökre rendkívüli frakcióülést hívott össze.
A Fővárosi Bíróság keddi döntése szerint a szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációikat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon; október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak az előre kijelölt útvonalon.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi precedensértékű ítéletében megállapította, hogy Magyarország jogellenesen tartott fogva két elefántcsontparti menedékkérőt öt hónapon keresztül - tájékoztatta a Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t.
- Veres János volt pénzügyminisztert és Gráf József volt mezőgazdasági minisztert hallgatta meg a Péti Nitrogénművek hitelére nyújtott állami kezességvállalás ügyében a parlament mezőgazdasági bizottságának, az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottsága kedden Budapesten.
Budapest, 2011. szeptember 18., vasárnap (MTI) - Szabó Máté szerint sérti a gyerekek jogait és az egyenlő bánásmód követelményét, hogy az élettársi kapcsolatban együtt élő szülők - a családtámogatási törvény alapján - összességében kevesebb családi pótlékot kaphatnak, mint azok, akik összeházasodtak.
A Matolcsy György által bejelentett újabb gazdasági megszorító csomag további menetelést jelent előre a neoliberális úton. A gazdagoknak kedvező egykulcsos adórendszer és az erőltetett államadósság-visszafizetés árát ismét a szegényekkel és a középosztállyal fizettetik meg. Az Európában eddig is példátlanul magas ÁFA-kulcs még magasabbra emelésének hatását mindenki a zsebén fogja érezni, mivel azt a kereskedők hamar beépítik a bolti árakba. -olvasható a Jobbik közleményében.
Az LMP véleménye szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az elmúlt húsz év legnagyobb megszorító csomagját jelentette be - reagált a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra az MTI-nek Vágó Gábor. A párt választmányi szóvivője azt mondta, "úgy tűnik, hogy Matolcsy Györgynek teljes mértékben elgurult a gyógyszere", és kijelentette, hogy erre a csomagra nem lenne szükség.
Az MSZP szerint a növekvő árak és a szegénység költségvetése lesz a jövő évi büdzsé - közölte Józsa István, a parlament gazdasági bizottságának szocialista alelnöke a nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentésére reagálva. Az MSZP szerint a költségvetési terv az eddig is növekvő árakhoz és csökkenő keresetekhez vezető kormányzati gazdaságpolitika folytatása.
A 2012. évi Országvédelmi Költségvetés 1,5 százalékos GDP növekedésre épül, 2,5 százalékos államháztartási hiánycél mellett. Az államháztartás egyenlege 750 milliárd forinttal javul a bevételek 445-450 milliárddal nőnek, a kiadások pedig 300 milliárddal csökkennek - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Bíróságon támadják meg a szakszervezetek azt a rendőrségi határozatot, amely megtiltja a szeptember 29-től meghirdetett, D-Day elnevezéssel szerveződő tüntetéssorozatukat - jelentették be a megmozdulás szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon, azt hangoztatva, a rendőrség politikai nyomásra hozta meg döntését.
A Pest megyei önkormányzat fenntartásában működő középiskolák kétharmadában, összesen 17 helyen már kikapcsolták a gázszolgáltatást tartozás miatt - közölte az MTI megkeresésére szerdán a hivatal szóvivője.
Ambrus András elmondta, a közoktatási intézményekben összesen mintegy 133 millió forintnyi adósság halmozódott fel, és a szolgáltatás április, illetve május óta szünetel az érintett iskolákban.