Az Országgyűlés változatlan tartalommal elfogadta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött Ptké-t. A jogi hagyományoknak megfelelően a Ptké. az a külön törvény, amely az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról rendelkezik.
Hivatalosan tájékoztatjuk a nyilvánosságot, hogy a megújuló SZDSZ az áprilisi parlamenti választásokat követően leépítések helyett olyan szervezeti és működési rendre tér át, ami egy európai liberális párttól 2010-ben jogosan elvárható. Ennek a változásnak az első jeleként május végén a párt kiköltözik abból a korszerűtlen zuglói irodaházból, amit bérlőként használ, és a pártközpontot egy saját tulajdonú budapesti ingatlanjában rendezi be.
Négy városban nyolcezer négyzetméteren újul meg a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett pályázaton elnyert 4,7 milliárd forintos uniós támogatással. A fejlesztés a technológia- és tudástranszfer intézményesített menedzselésével és a kutatási eredmények innovációs célú hasznosításával járul majd hozzá a régió gazdasági versenyképességének növeléséhez.
Bajnai Gordon miniszterelnök 2010. február 18-án hivatalában fogadta Guido Westerwelle német alkancellárt és külügyminisztert. A német politikus Balázs Péter külügyminiszter meghívására látogatott Budapestre. A hivatalos látogatás célja a magyar-német kapcsolatok aktuális helyzetének áttekintése, a további együttműködés lehetőségeinek feltérképezése és számos nemzetközi kérdés megvitatása volt.
Kétmillió forintra emelte Balassagyarmat önkormányzata az első lakáshoz jutók kamatmentes kölcsönét, a használt lakást vásárló fiatal házasok vagy élettársi kapcsolatban élők pedig egymillió forintot kaphatnak kölcsön az Ipoly parti város önkormányzatától.Eddig másfél millió forintot igényelhettek a balassagyarmati önkormányzattól a 35 év alatti fiatal házasok, illetve élettársi kapcsolatban élők, akik új lakást vásároltak, vagy lakásépítésbe fogtak. 750 ezer forintot azok igényelhettek, akik használt lakást vásároltak.
Aggályosnak tartja Wittmann Tibor rektorjelölt, hogy a rektori székre pályázókat nyílt szavazással kell minősítenie a Szegedi Tudományegyetem tanári karának - írja az mno.hu. Wittmann Tibor, az I. Belgyógyászati Klinika igazgatója elmondta: ez a forma az oktatók megfélemlítésére is alkalmas, ugyanis a másik jelölt a jelenleg is hivatalban lévő rektor, Szabó Gábor.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezet (FDSZ) kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint továbbra is szigorítani kellene a fegyvertartási törvényt. Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt: be kellene vezetni a kötelező és rendszeres pszichológiai vizsgálatot. A rendőrség a múlt héten egy 22 főt megölni készülő egyetemistát fogott el.
Hiába cáfolta annak létezését korábban az intézmény, megtalálta a rendőrség azt a szobát február 10-én, ahova a kecskeméti Juhar utcai speciális iskolában a sajátos nevelési igényű gyerekeket zárták - írja a Népszabadság. A nehezen kezelhető gyermekek nevelésére hozták létre a helyiséget, mely csupán kívülről volt nyitható - nyilatkozták az iskola munkatársai. A pedagógusok állítják: a zárt szoba nem árt a gyermeknek, viselkedésüket ugyanis kamerán keresztül figyelték.
Idén a tavalyinál is több színes program várja a március 15-i nemzeti ünnep rendezvényeinek látogatóit. A főváros különböző pontjain felállított életnagyságú huszárszobrok, történelmi játszóház, Nyitott Filmstúdió, valamint a Nemzeti Múzeum háromdimenziós, térhatású díszkivilágítása is várja a látogatókat a nemzeti ünnepen.
A kormány a leghatározottabban cáfolja, hogy a közösségi közlekedés átalakítása során újabb vonalbezárására készülne vagy esetleges vonalbezárások előkészítésén dolgozna. A Magyar Nemzet ma megjelent cikke teljesen valótlan és képtelen állításokat tartalmaz, ezért a kormány helyreigazítást kér a laptól.
Milliós túlfizetések miatt rendelt el ellenőrzést több pécsi intézménnyel szemben Páva Zsolt fideszes polgármester. Öt önkormányzati iskolában, illetve szociális intézményben ugyanis összesen 78 millió forinttal költöttek többet bérekre, mint amennyi a költségvetésben szerepelt - írja a Független Hírügynökség információi alapján az Index.
Köszöntöm Önöket, Köszöntelek Benneteket az MDF rendhagyó évértékelő és programadó rendezvényén. Örömmel és büszkeséggel mondhatom: ne számítsanak ma hangzatos szólamokra, üres szónoklatokra. Itt ma mindannyian a színtiszta igazságot fogjuk hallani az ország valós helyzetéről, közös problémáinkról.
A Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata is a győri kezdeményezés mellé állt, miszerint szükség van a Magyarország Egyetemi Fővárosa cím létrehozására. A kezdeményezés célja, hogy a vidéki intézmények felhívják a figyelmet a felsőoktatásban is kialakult fővároscentrikus helyzetre.
"Nem is tudom, volt-e valaha ilyen elsöprő igény a változásra Magyarországon, talán egyszer húsz éve" - ezzel kezdte beszédét a Fidesz elnöke. Mint mondta, Magyarország hangjában akkor volt erő, valami, de ma gyengének látnak minket, aminek a gyenge kormányzás az oka. Szerinte az erőtlen vezetőket és a gyenge országokat sehol sem tisztelik.
A 2009. december 31-én folyamatban lévő ügyekben a cégek adó- és járuléktartozása 850 milliárd forintot ért el. Ez mindössze 70 milliárddal kevesebb az államháztartás tavalyi pénzforgalmi hiányánál.
Budaházy Györgyre hivatkozva kérte fogva tartásának enyhítését az előzetes letartóztatásban ülő Hunvald György.
Erzsébetváros szocialista polgármestere levelet írt a legfőbb ügyésznek, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a nála sokkal súlyosabb üggyel, terrorcselekmény előkészítésével gyanúsított Budaházy Györgyöt sem szigetelték el így a külvilágtól.
Magyarországon elsőként, a Pest megyei Érd városának egyik utcájában helyeztek üzembe kísérleti jelleggel egy olyan közvilágítási lámpát, amely kizárólag napelemmel és szélkerékkel működik.
A férfi legkorábban 30 év múlva, vagyis 84 évesen szabadulhat. A tettes még 2008. február 11-én ölt meg egy 37 éves rendőrt. A járőrök az elítélt édesanyjának hívására mentek ki az esztergomi házhoz.
Rendőrségi házkutatás kezdődött csütörtökön reggel a MÁV Informatikai Zrt. Budapesti, II. kerületi székházában. A társaságnál 2009. november 16-a óta tart az eljárás a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter feljelentése alapján, hűtlen kezelés miatt.
Súlyosnak minősítette a Pécsi Nemzeti Színház épületének állagát egy statikai szakvélemény.
A Pécsi Nemzeti Színház [1] kérésére tavaly teljes körű felmérés készült az épületről az önkormányzat megbízásából. A vizsgálat szerint széles körű beavatkozásra van szükség az azonnali életveszély elhárítás miatt. Súlyos anyagi kárt, tömegbalesetet okozó állapot jöhet létre.