Letelt az a 72 óra, amennyi időt Orbán Viktor a Fidesz elnöke adott hétfőn a kormánypártoknak, hogy menesszék a miniszterelnököt. Orbán Viktor hétfőn szólította fel a koalíciós pártokat,hogy 72 órán belül, csütörtökön 13.00 óráig menesszék Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt ellenkező esetben a Fidesz péntekre a Kossuth térre nagygyűlést szervez, amelyet még több követhet.
A megkérdezettek többsége helyteleníti a Fidesz utcai politizálását - derül ki a Medián csütörtökön közzétett felméréséből. \"Az emberek 60 százaléka szerint nem helyes, hogy a Fidesz az emberek utcára hívásával akarja elérni politikai célját\" - olvasható a Népszabadság megbízásából készített közvélemény-kutatásban, amely azt is tartalmazza, hogy ez az egyetlen kérdés, amelyben egyértelmű többség alakult ki.
A Magyar Demokrata Fórum meglepve fogadta Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője mai bejelentését, mely szerint mégis részt vesznek a pénteki parlamenti ülésen.
Orbán Viktor hétfőn 72 órás ultimátumot adott a kormányzó pártoknak a kormányfő menesztésére, különben vezénylő tábornokként a Kossuth térre parancsolja a jobb- és a szélsőjobboldal összevont csapatait, hogy így kényszerítse lemondásra a köztársaság szabadon választott miniszterelnökét.
DR. NAVRACSICS TIBOR frakcióvezető úr részére Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és DR. SEMJÉN ZSOLT frakcióvezető úr részére Kereszténydemokrata Néppárt
Tisztelt Frakcióvezető Urak!
Köszönöm levelüket.
Én is úgy érzem, hogy a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőinek időről -időre szükséges és hasznos leülni beszélgetni.
Tisztelt Elnök Úr!
Vártuk és üdvözöljük újabb megszólalását.
Egyetértünk azzal, hogy Elnök Úr vasárnap esti beszéde óta történtek nem a kibontakozás irányába mutattak. Másutt, máskor és másoknak nyilván lesz alkalma annak mérlegelésére is, hogy a nyilatkozat maga mennyire szolgálhatta a kibontakozást.
Sólyom László
A Magyar Köztársaság Elnöke részére
Tisztelt Elnök Úr!
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjeként biztosíthatom Önt, hogy úgy a frakció, mint a Szövetség mindig is nagyra értékelte és alapvető fontosságúnak tartotta a független intézmények alkotmányos demokráciában betöltött szerepét.
Tisztelt Frakcióvezető Úr/Asszony!
Úgy érezzük, a jelenlegi feszült belpolitikai helyzetben nekünk, a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőinek szükséges leülnünk beszélgetni. Magyarországon ma politikai válság van.
El akarták adni napokkal a kiszivárogtatás előtt a Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét tartalmazó cd-t, és a lemezért hat számjegyű összeget kértek, euróban - írja a Népszabadság.
A Szabadság téri randalírozók védelmét ellátó ügyvéd szerint sem ő, sem a hatóságok nem tudnak arról, hogy az MTV székházának ostroma szervezett akció lett volna – írja a Népszava.
A Magyar Demokrata Fórum azt javasolja, hogy az öt parlamenti párt vezetője a köztelevízió nyilvánossága előtt vitassa meg az ország válságos helyzetét - közölte Herényi Károly, a párt frakcióvezetője szerdán a Nap-keltében. Ezt azzal indokolta, hogy az MDF szerint egyrészt meg kellene teremteni \"a tisztánlátás feltételeit\", másrészt ki kellene jelenteni, hogy minden párt a békés megoldások híve.
A reformokat nem, de azok kidolgozatlanságát többen is kifogásolták az MSZP-frakció zárt ülésén, ahol a szocialista képviselők döntöttek arról, hogy pénteken támogatni fogják a miniszterelnököt és a kormányprogramot a bizalmi szavazáson - tudta meg az MTI több, neve elhallgatását kérő politikustól.
A Kossuth téren Gyurcsány Ferenc és a kormány távozásáért tüntetőket kedden este arra kérte az egyik szónok, hogy címezzenek dísztáviratot \"Demszkyné Dávid Ibolyának\" azzal a szöveggel, hogy \"gratulálunk frigyükhöz és sok boldogságot kívánunk\".
Szerda délelőtt kezdődnek tárgyalások a tüntetők és a Fidesz között, Orbán Viktor pártelnök ultimátumának lejárta után tervezett pénteki nagygyűléséről - jelentette be kedden este a Kossuth téren demonstráló több mint ezer fős tömeg előtt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.
Robbanásig feszült az emberekben a tehetetlenségérzet és az indulat. Jön a költségvetés és 1000 milliárdos újabb megszorítás, akkor tavasszal fognak elkergetni bennünket, de mindenkit, mert általános lázadás törhet ki az országban – mondta Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a Nap-kelte műsorában.
„Figyelem felkeltő menetet” szerveznek csütörtök délutánra a demonstrálók.
Ha az ellenzék konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal kíván élni, megteheti, de odáig azért ne jussunk el, hogy fenyegető nyilatkozatot tesz az ellenzék vezére. Egy demokrata ezen fölháborodik. Ezt a parlamenti többséget nem lehet megzsarolni – mondta Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak adott interjújában.
A Medián szerint az önkormányzati választások végeredménye nem magyarázható az őszödi Gyurcsány-beszéd nyomán kialakult bizalmi válsággal. A Közvélemény- és Piackutató Intézet honlapján tette közzé felmérésének összefoglalóját.
Lemond parlamenti és fővárosi közgyűlési mandátumáról a főpolgármester, miután a vasárnap választáson ismét megnyerte Budapest vezetői posztját. Demszky Gábor hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be hivatalosan, hogy az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv parlamenti vitáját követően lép hatályba lemondása, mivel a főváros érdekében fel kíván szólalni az ügyben.