Az MDF vezetése a párt további erősödését várja - közölte a párt országos kampányfőnöke. "Szeretnénk végérvényesen lemosni magunkról azt a bélyeget, amelyet 1998-ban magunkra húztunk, hogy nem vagyunk öt százalék feletti erő. A cél, hogy a párt minden megyei közgyűlésben ott legyen" - hangsúlyozta Makai Zsolt.
Néhány perces sajtónyilatkozatot adott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és George Bush amerikai elnök csütörtöki tárgyalásuk befejeztével. A helyszínre bebocsátást kapott újságírók nem tehettek fel kérdéseket.
Már alig több mint egy hete maradt a flóbert-pisztoly tulajdonosoknak, hogy lőfegyverükre beszerezzék a tartásához szükséges engedélyt. A törvény szerint ugyanis június 30-a után csak ennek birtokában lehet flóbert pisztolyt tartani idehaza. Aki ennek a követelménynek nem tesz eleget, bűntettet követ el, és súlyos büntetésre számíthat.
Újrakezdődött a Fővárosi Bíróságon Hajdú László büntetőpere szerdán, a móri bankrablás ügyében hozott elsőfokú ítéletet tavaly hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla.
A Szabad Demokraták Szövetése azzal a feltétellel támogatja az Új Egyensúly programot, hogy a kormány 2009-től bevezeti az egykulcsos adórendszert, és a gazdaságpolitikai hangsúlyt a versenyképesség növelésére helyezi - közölte a párt.
Orbán Viktor a magyar politikai mezőny egyik legtehetségesebb alakja, a jövőben is ő lehet a jobboldal kovásza. De táltosnak sokkalta alkalmasabb, mint operatív irányítónak - nyilatkozta Kósa Lajos a 168 órának.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a közszolgálati televízió hétfő reggeli műsorában úgy vélte, hogy még akkor is érdemes elindulni a főpolgármesteri címért, ha jelöltjük gyakorlatilag esélytelen a győzelemre.
Az átlátható, takarékos állam és politika jegyében nyolc törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek a Fidesz - közölte Navracsics Tibor frakcióvezető.
Várhatóan már ezen héten elkezdődik a pirotechnikai termékeket és robbanóanyagokat gyártó vagy raktározó magyarországi cégek ellenőrzése. Mind a 90 hazai üzemet ellenőrizni fogják a rendőrség, a katasztrófavédelem és a bányakapitányságok munkatársai - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tarnavári Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője.
Év végéig 285 közalkalmazottat és köztisztviselőt bocsát el a környezetvédelmi tárca. Egy részük a minisztériumban, többségük azonban a nemzeti parkoknál, valamint a környezetvédelmi, természetvédelmi és vizügyi felügyelőségeknél dolgozik - mondta el Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter hétfőn, sajtótájékoztatón
A kórházak csak indokolt esetben kapják meg a kezelés költségé:, ha a beteget szakrendelésen is el lehetett volna látni, akkor a minisztérium maximum a szakrendelés díját fizeti ki a kórháznak - közölte Molnár Lajos egészségügyi miniszter pénteken reggel a TV2 Mokka című műsorában.
A kormányprogram egészségügyi fejezetével kapcsolatban több kritikát is megfogalmazott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége; a részletekről Éger István, a testület elnöke számolt be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Vizsgálatot rendelt el Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a miskolci ivóvízellátás biztonsága, a karsztvíz használatának ésszerű korlátozása érdekében. Miskolc város nem az állami kezelésű vízműtársaság ivóvízbázisáról biztosítja az ivóvízellátást, hanem az önkormányzati tulajdonú Miviz Kft. a bükki karsztvizet használja.
Lehet Szlovákiával példálózni, s el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e, szlovák nyugdíjakkal - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Széles Gábornak, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökének válaszolva az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén.
A Magyar Iparszövetség egyetért a kormány lépéseivel a költségvetés hiányának csökkentése ügyében. Támogatják a kabinet terveit az államreformal, valamint az egészségügy és az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban - jelentette be a szervezet társelnöke szerdán Budapesten.
Minden magyarországi egészségügyi intézmény köteles munkaidőnek tekinteni a munkahelyi jelenléttel járó ügyelet idejét a Legfelsőbb Bíróság szerdai perecedensértékű ítélete szerint. Az orvosi kamara szerint ez évente 40 milliárd forint többletkiadást jelenthet a költségvetésnek.
A Baranya megyei Bíróság első fokon hozott ítéletében elutasította Thürmer Gyula azirányú kérését, hogy a Munkáspárt elnevezést kizárólag a Magyar Kommunista Munkáspárt használhassa, és ezzel tiltsa meg a Magyarországi Munkáspárt 2006 esetében e név használatát – tudatta a Munkáspárt 2006 közleménye.
Választási, pártfinanszírozási, összeférhetetlenségi és a mentelmi jogot érintő törvényeket módosítana a kormány, egyes esetekben alkotmánymódosításra is szükség van - közölte Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter a keddi budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.