A gyermekkori vesebetegségekről tanácskoznak Debrecenben

Egészségügy - 2022-10-06

A gyermekkori krónikus vesebetegségek kezelésének, a gyermekurológia diagnosztikai és terápiás lehetőségeinek, valamint a vesetranszplantációs kutatásoknak a legfrissebb eredményeit tekintik át a szakemberek a Magyar Gyermeknephrológiai Egyesület csütörtökön kezdődött kétnapos kongresszusán Debrecenben - közölték a szervezők.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekklinikájának igazgatója kiemelte: az infektológiai eredetű, például húgyúti fertőzések igen nagy számban fordulnak elő gyermekkorban, de ezek a problémák jórészt hamar rendeződnek.
Más a helyzet a krónikus vesebetegségek - amikor nem jó a vese méregtelenítő funkciója -, vagy a végállapotú vesepótló betegségek esetében, amikor már egyáltalán nem méregtelenít a szerv - tette hozzá, jelezve: utóbbi esetben a dialízis, illetve a transzplantáció a megoldás, de ebbe a stádiumba kevesen jutnak el gyermekkorban.
Szabó Attila elmondta azt is, hogy Magyarországon 20-25 gyerek áll művesekezelés alatt, és évente 6-8-an esnek át vesetranszplantáción a 18 év alatti korosztályban.
Van azonban számos olyan gyermekkori rizikóállapot, amely később, évtizedek múlva vezethet krónikus veseelégtelenséghez - mondta. Ezek közé sorolta az örökletes, genetikai hátterű betegségeket, a koraszülöttségből adódó problémákat, a veleszületett fejlődési zavarokat, a gyermekkori túlsúlyt, magas vérnyomást, cukorbetegséget, valamint az egészségtelen életmódot: a gyerekkori dohányzást és a magas sóbevitelt.
Szabó Tamás, a debreceni gyermekklinika igazgatója jelezte: klinikájukon hetente mintegy ötven gyerek vesekezelését végzik el, többségük krónikus gondozott. Az elmúlt 15 évben több mint harminc gyereken végeztek el veseátültetést.
A szakember kiemelte a hazai gyermek-vesecentrumok - Budapest, Debrecen Szeged - közötti példaszerű együttműködést, amely egyebek mellett a ritka vesebetegségek diagnosztikájára, a biológiai terápiára és számos, már innovatív új kezelési eljárásra is kiterjed.
A gyermeknephrológiai egyesület debreceni kongresszusán a 120 hazai szakember mellett számos külföldi előadó is részt vesz.